Amikor Vera megtalálta a nagy őt, semmi más nem számított. Bár lovas terapeutának készült, egy vitorláson kezdett új életet Petivel. Az Atlanti-óceánon. Mindössze egy hónapnyi ismeretség után. Lehet ennek a sztorinak jó a vége? Interjúnkból kiderül.
Kilépni a komfortzónából. Aha. De vajon komfortos-e a mókuskerék? Az állandó küzdelem a létfenntartásért? Amikor egyre mélyebbre húz a munka-másodállás-iskola örvénye, közben magánéletre egyáltalán nem jut idő…a szinte légszomjas állapot meddig tartható? Vera 25 évesen érezte, hogy ez így nagyon nem oké.
Mi volt az a pont, ahol azt mondtad, elég volt?
Talán, amikor másodszorra hasaltam el ugyanazon a vizsgán a gyógypedagógián. Akkor komoly kételyeim támadtak, hogy biztosan ez lesz-e az én utam. Lovas terapeutának készültem, ehhez kellett a gyógypedagógusi diploma. Levelezőn végeztem el két évet, mellette állatorvosi asszisztensként dolgoztam, hétvégente lovas oktatóként gyerekekkel foglalkoztam. Élveztem mindkét munkát, a suli is tetszett, mégis megrémített, hogy akkor most ez lesz az életem nyugdíjas koromig. Teljesen nyilvánvalóan kiégtem.
És akkor regisztráltál a Tinderre…
Petivel már csetelés közben nagyon egy hullámhosszon voltunk, hasonló humor, hasonló világnézet, minden stimmelt. A második-harmadik találkozón pedig már mindketten tudtuk: oké, megvan, ő az. Azért ez elég ijesztő is volt. Főleg, mert már az elején kiderült: ő igazából egy vitorláshajón él Gran Canaria szigetén, csak pár hétre volt itthon látogatóban.
Te korábban láttál már vitorláshajót közelről?
Távolról se nagyon. Mégsem volt kérdés, hogy Petivel akarok élni. Akár az óceán hullámain lovagolva, mit bánom én. Éreztem, ez az a lehetőség, amire már tök régóta vártam. Végre megváltoztathatom az életemet.
Méghozzá gyökeresen. Gondolom, a családod odáig volt az örömtől, hogy elköltözöl a Kanári-szigetekre. Egy félig-meddig idegen pasival.
Mindenki támogatott, különösen anyukám. Ez nagyon jó érzés volt. Akkor is mentem volna, ha nem értenek egyet a döntésemmel. Csak úgy érzelmileg sokkal nehezebb lett volna. Nyár végén felmondtam a munkahelyemen, a főiskolán pedig halasztottam egy évet. Október elején már landoltam is Las Palmas-ban.
Volt visszafelé repülőjegyed?
Nem volt. Úgy terveztem, két hónapot mindenképpen kibírok. Annyi idő alatt kiderül, hányadán állok a tengeren való himbálózással, no meg a szerelmi hormonok is lecsillapodnak kicsit. Pénz azért volt nálam, ha mégis meggondolnám magam.
Mi volt a legnagyobb félelmed?
Az, hogy állandó tengeri betegség fog kínozni. Ha beteg vagyok, akkor sokszor vezetem a porcelánbuszt. Féltem, hogy hű társammá válik a hányinger.
Végül teljesen más nehézségekkel kellett szembenézned.
Valóban. Mindössze egyszer kerültünk olyan tengeri viharba, melynek során hánynom kellett. Az is nagyon megviselte az idegrendszeremet, hogy a hajó gyakorlatilag állandóan mozgásban van, még szélcsend idején is. Hol egy tányér csúszik le az asztalról, hol a lábamat kitámasztva kell üljek, hogy le ne bukjak a padlóra.
De az igazi megpróbáltatást a vitorlás életmódban az összezártság jelenti. Amikor gyakorlatilag megszűnik a privát szférád. Egy 31 lábas (9,5 méteres) hajón nem sok lehetőség van elvonulni, hiszen egy térben van a konyha és a szalon. Az ágy egy fülkében helyezkedik el, a WC-be meg csak nem bújhattam be állandóan.
A folyamatos együttlét még a leglángolóbb szerelmet is próbára teszi.
Mindenképpen. Bennünket viszont ez is csak még jobban összekovácsolt. Hetek kellettek hozzá, de kialakítottuk a napi rutint az élni és élni hagyni jegyében. Képesek voltunk úgy egy térben létezni, hogy mindketten megéltük az énidőnket. Peti többnyire gitározott, én meg jógáztam.
Azért ebből még nem lehet megélni. Vagy mégis?
Tudatosan nomád életmódra rendezkedtünk be. Ezt úgy is lehet értelmezni, hogy kiköltözött egy hajóra két munkakerülő, de úgy is, hogy feszegettük a határainkat. Megtanultuk, hogyan lehet minimális pénzből megélni. Ezáltal én szembe néztem az egyik legnagyobb félelmemmel: a szegénységgel. Volt olyan nap, amikor csak azért tudtunk venni kenyeret, mert találtunk a fűben egy eurót.
Máskülönben milyen bevételi forrásaitok voltak?
Az anyagiak nagy részét közösségi finanszírozás útján teremtettük elő. Folyamatosan dokumentáltuk a hétköznapjainkat és a kalandjainkat egy videokamera segítségével. Pöpec kis filmeket vágtunk az anyagból, majd feltöltöttük a Youtube csatornánkra. Regisztráltunk a Patreon nevű oldalra, azon keresztül lehet bennünket támogatni (Sail Over The Horizon).
Jól értem, pusztán a vitorlázásból meg pár vicces videóból el lehet lébecolni?
Nagyon alapszinten, de igen. A világ számos pontján találtunk támogatókat, akik havonta fix összeggel járulnak hozzá ahhoz, hogy megélhessük az álmainkat. Ehhez jön még, hogy Peti profi gitáros, az ő utcazenészi tevékenysége jelentette a havi bevételünk változó részét.
Jól csengetnek a turisták a Kanári-szigetek sétányain?
Szerencsefüggő, de azért 10 euró mindig összejött egy-két óra alatt. Ha elég műértő volt a közönség, akár 20-30 eurót is sikerült összekalapozni.
Egy kis zenebona, egy kis videóvágás, pár tengeri mérföld leküzdése…ezzel el is telt a nap?
Ne felejtsd el, hogy nem luxusyachtról beszélünk. Mi nem is a kikötőben álltunk, mert az drága, hanem valamely öbölben horgonyoztunk. Ez tovább bonyolította a helyzetünket. Egy vitorláshajón eleve mindenért meg kell küzdeni, ami a szárazföldön, egy házban adott. Vegyük például a közműveket, vagyis azok hiányát.
Az áramot napelemekből nyertük, ezeket állandóan igazgatni kellett, hogy arra álljanak, amerről a nap süt. Ha az akkumulátorok nem kapnak elegendő energiát, tönkremennek. A minimális költségvetésünkbe egy ilyen malőr nem fért bele. A vízért naponta-két naponta jártunk ki a partra egy gumicsónakkal. Meg kell dolgoznod érte, tehát a víz hatalmas érték, főleg az ivóvíz. Pazarlásról szó sem lehetett.
Akkor az idő nagy részét a létfenntartásért folytatott küzdelem töltötte ki?
Igen, hiszen minden korábbi kényelmi tényezőről le kell mondanunk. Kézzel mostam, mosogattam, a bevásárlást autó nélkül intéztük, rengeteget caplattunk, cipekedtünk.
Bocs, de te nem pont a napi robot elől menekültél el?
De. Viszont a hajós életmód valami olyan perspektívaváltást jelent, amilyet itthon el sem tudtam képzelni. Elképesztően felértékelődtek az olyan hétköznapi csodák, mint a melegvíz vagy akár egy forró zuhany. Hajós közegben élve pedig még kevésbé számít a divat, a külsőségek. Ezzel nagyon tudtam azonosulni.
Lehull az álarc?
A hozzánk hasonlóan szerény körülmények között élő, kissé nomadizáló hajósok között ezt tapasztaltam. Hirtelen semmivé porladt a fogyasztói társadalom talmi csillogása. A környezettudatosság létfeltétel, máshogy nem is lehet túlélni.
A hajós közösség amúgyis nagyon összetartó, nem számít, honnan jöttél, mennyi pénzből élsz. Szinte kérned sem kell, maguktól ajánlják fel, hogy segítenek. Tudják, hogy milyen nehézségekkel kell szembe nézned napról napra.
Mi az, amit csak vitorlázás közben élhetsz át?
Ha egy ház biztonságában élsz, ritkán kerülsz igazán közvetlen kapcsolatba az elemekkel. Amikor viszont viharban, tomboló szélben, csapkodó esőben vagy kénytelen kormányozni…na olyankor tényleg visszakerülsz a természet ritmusába. Szinte eggyé válsz vele. Ehhez hasonlót korábban legfeljebb lovas vágta közben éreztem.
További behozhatatlan előny, hogy a hajó igazából egy mobil otthon. Ugyanaz a ház, ugyanaz a WC-ablak, de akár minden nap más a kilátás. Egyik héten Fuerteventura, másik héten Lanzarote…
Ez mind tök jól hangzik, fél év után mégis haza jöttél.
A tengerész életmód semmihez sem hasonlítható, de nem szerettem volna belefásulni. Mindketten szeretjük a változatosságot, nekem például borzasztóan hiányzott az erdő, a mező, a lovaglás és a lovagoltatás. Úgy éreztem, ezek nélkül elsorvad a lelkem. Arról nem beszélve, milyen jó volt újra látni a családot és a barátokat.
Végetért a tündérmese tehát?
Épp ellenkezőleg! Petivel a kapcsolatunk szorosabb, mint valaha. Pont ezért sikerült konszenzusra jutnunk. Októbertől áprilisig hajózunk, az év másik felében pedig szárazföldi életmódot folytatunk. Azt is be kellett látnunk, hogy elég volt a félig nomád életmódból, igyekszünk megteremteni annak a feltételeit, hogy kissé jobb anyagi körülmények között vitorlázhassunk.
Beengeditek az életetekbe a kényelmet?
Akár. Másrésztől viszont még többet fogunk dolgozni. Én jógaoktatói képesítést szereztem, ezt majd az üdülővárosok strandjain szeretném hasznosítani. Peti pedig kapitányi vizsgát tesz hamarosan, így a jövőben komolyabb hajós munkákat is tud vállalni. Így tudjuk a további utakat finanszírozni.
Mit üzensz azoknak, akik még csak most fontolgatják, hogy belevágjanak-e életük kalandjába?
Ha megszületett egy vágy a szívedben, ne hallgattasd el! Kövesd! Fogadd el, hogy nem lehet mindent előre megtervezni. Lehet, hogy érnek majd veszteségek, de olyan dolgokat fogsz megtapasztalni, amilyeneket a jelenlegi életedben el sem tudsz képzelni.
Aki figyelt és tanult: Hovanyecz Teréz
Aki fél év után más emberként tért haza: Hovanyecz Veronika
A hajó kapitánya: Flamisch Péter
Ha tetszett a cikk, ne fogd vissza magad, dobj egy lájkot és oszd meg másokkal is! Ha nem tetszett, oszd meg velünk! Színtiszta szórakozást pedig a Facebook oldalunkon találsz!
Sok sikert és szerencsét!
Sok sikert és jo egészséget kivánok nekik.