Balaton, olcsó szállás, fullasztó hőség, papírvékony falak. És egy apa, aki pofonnal ösztökéli a gyerekeit a fogmosásra. Csak azt a visítást tudnám feledni.
Így jár, aki folyton halogat és az utolsó utáni pillanatra hagyja a szállásfoglalást. Főszezonra már aranyáron sem tudtam klímás szobát szerezni. Pláne nem a strand közelében. Megadóan szenvedek tehát.
Este tíz óra van, nálunk már elcsendesedett az aprónép, meg mindenki más is. Nekem viszont nem jön álom a szememre. Éjnek idején is tikkasztó a kánikula a tetőtéri lyukban. Az ablak csak bukóra nyitható, a házinéni szerint így nem jönnek be a szúnyogok. Állítólag. A véresre vakart csípéseim másról tanúskodnak. Most épp nem hallani döngicsélést, de ez csak a vihar előtti csend. Lecsukom a szemem, álom környékez. Már épp elpillednék, amikor hangos sivalkodás csapja meg a fülemet.
Forrás: jollywellness.com
A gyerek verve jó
Úgy tűnik, a szomszédban lakó család befejezte a vacsorát és most fogmosásra ösztökélik a lányokat. Nem kell különösen hallgatóznom, az ő fürdőszobájuk az én ágyam végénél kezdődik. A sorozatos éjszakai WC-öblítésük nem egyszer verte már ki az álmot a szememből. De most esélyem sincs elaludni. A három és öt éves forma kislánynak ugyanis esze ágában sincs fogat tisztítani. Helyette hangos üvöltéssel indiántáncot járnak a szoba közepén. Ezt nem látom, csak gondolom, nekem is van két hasonló korú csemetém. Ovis gyerekektől teljesen adekvát viselkedés ez. Az apáé viszont nem az. Az apáé, aki kevéssé érzékeny a csajok táncművészetére és ordítva szónokol a helyes fogápolás mibenlétéről. Mondandóját csattanós pofonokkal nyomatékosítja. Hangos visítás a reakció, meg valami csörömpölés is hallatszik (vélhetően a poharak végezték a fürdőkádban). Ezen a ponton az anyuka is bekapcsolódik:
– Mit ordítasz velük, nem látod, milyen fáradtak?
– Persze, hogy fáradtak, minek kellett őket az állatkert után még a kalandparkba is elvinni? Csak te lehetsz ennyire hülye!
A végtelenségig elcsigázott gyerekek persze nem hagyják ki a ziccert, máris kórusban kontráznak:
– Anya hülye, Apa hülye! Anya hülye, Apa hülye!
Tasli, visítás, ajtócsapódás.
Forrás: tagesspiegel.de
Persze, mindenkinek lehet rossz napja. Meg estéje. Kár, hogy ez már zsinórban a negyedik ilyen este. És hiába fekszenek nagyon későn, reggel mindenkinél korábban kelnek. A hajnali koreográfia kísértetiesen hasonló. Csak akkor még az is van, hogy:
– Menjél már el pisilni! Nem hallod?
– De apa nem kell.
– De menjél már pisilni! Nem fogok megállni az autóval, nem érdekel, mennyire kell!
– De most nem jön semmi.
– De menjél már el pisilni, mert nekem is kell, anyádnak is kell, rád várunk állandóan, menjél már el!
Feleselés, ordítás, ütés, még nagyobb visítás. Nem baj, hogy az apartmanházban három másik kisgyerekes család aludna még reggel hétkor (vagy este tízkor). Apukát ez nem érdekli. Ő ordítva-ütve szeret nevelni. Meg nyaralni. Meg élni.
Gyere szomszéd, konfrontálódjunk!
Nem tudom, hogy a melegtől, az izzadástól, a szúnyogcsípéseim viszketésétől vagy mindezek összességétől-e, de a hatodik pofonnál csökken nálam a tehetetlenségi nyomaték. Félreállítom az összes konfliktuskerülő génemet, kipattanok az ágyból, feltépem az ajtót és olyan vehemenciával dörömbölök be a szomszédba, hogy abba magam is beleremegek. Dermedt csönd a válasz.
Kis idő múlva kattan a zár, zilált ábrázatú ipse dugja ki a fejét. Szeretném vállon ragadni és a pofájába ordítani az összes indulatomat onnantól kezdve, hogy tönkretette a nyaralásomat, folytatva azzal, hogy tökéletesen alkalmatlannak tartom a gyereknevelésre, a gyerekbántalmazást pedig Magyarországon a törvény bünteti. Ja, és még azt is szeretném hozzátenni, hogy a család nem börtön, hanem lehetőség, a gyerek pedig nem kolonc, hanem áldás. Ez mind ott tolong a nyelvemen, igazán azt sem tudom, hol kezdjem.
Végül csak ennyit nyögök ki elcsukló hangon:
– Szeretnénk aludni!
Sűrű bocsánatkérések közepette zárul be az orrom előtt az ajtó. És a lehetőség is, hogy felvilágosítsam eltévedt szülőtársaimat: a gyerekverés a végső kétségbeesés jele.
Azért valamit sikerült elérnem. A következő két napban egyetlen mukkot se hallunk, se reggel, se este, hőseink vélhetően a küszöb alatt surrannak be a szobájukba. Ha nem állna az autójuk a ház előtt, még azt is hihetném, hogy kiköltöztek.
Csönd van, nyugalom, béke. Idill. Afelől viszont szemernyi kétségem sincs, hogy otthon ugyanúgy zajlik majd a konfliktuskezelés, mint mindig.
Aki szerint a gyerekverés nem opció: Hovanyecz Teréz
Ha tetszett a cikk, ne fogd vissza magad, dobj egy lájkot és oszd meg másokkal is! Ha nem tetszett, oszd meg velünk! Színtiszta szórakozást pedig a Facebook oldalunkon találsz!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: