Csak akkor döbbenünk rá, a Felvidék mennyire gazdag természeti és kulturális értékekben, amikor egy-két napra átruccanunk oda. Ráadásul a kirándulás kis költségvetésből is megoldható.
Aki szeret utazni, de szűkös a kerete, ugorjon át Szlovákiába. Akár egy-két napos kirándulással is életre szóló élményeket szerezhet magának, hisz annyi a látnivaló, hogy garantáltan kapkodni fogja a fejét. Ez nem feltételezés, ez tapasztalat! Régóta érlelődött ugyanis a gondolat, hogy körbe kellene járni a Felvidéket. A paraméterek azonban valahogy sosem találkoztak, ezért a kirándulás váratott magára. Az egyik hosszú hétvégén azonban bevágtuk magunkat az autóba, és végigvágtáztunk a Szepességen.
Az elképzelés az volt, hogy az M3 autópályán közelítjük meg északi szomszédunkat, útba ejtve Miskolcot. Merthogy mindig kell egy kis pihenő. A tervezésnél most is a Google térképét hívtuk segítségül (ez itt nem a reklám helye, hanem egy hasznos és megkerülhetetlen alkalmazás). A böngészés közben újabb és újabb állomások kerültek a kívánságok közé. Végül fájó szívvel kellett meghúznunk a listát, mert mint kiderült, a látnivalók sora olyan hosszú, hogy egy hónapig is róhatnánk Felvidék útjait, akkor sem végeznénk.
Maradt tehát egy kisebb kör, ami a hajdani Szepes vármegye egy részét foglalta magában. Az útvonal gerince, egyben fő állomáshelyei a következő városok voltak: Miskolc – Kassa – Eperjes – Bártfa – Podolín – Késmárk – Lőcse. Szóba kerültek további opciók is, de abban egyeztünk meg, először a főbb pontokat teljesítjük, a továbbiakat majd menet közben meglátjuk. A terv persze már az elején borult, hisz fogalmunk sem volt, hogy Miskolcot elhagyva Magyarországon is teszünk váratlan kitérőt.
Az első nap
A 3-as főút a Zemplén mellett, a Hernád völgyében halad el, olyan vidéket érintve, ahol a magyar történelem és kultúrtörténet számára kiemelkedő helyszínek találhatók. Messziről hívogatott a táj fölé magasodó boldogkői vár, vagy a távolban elmosódó Regéc vára. Ám idő szűkében egyetlen kanyart engedtünk meg magunknak, és ez Vizsoly volt. Ha már úgyis arra járunk, úgy éreztük, tiszteletünket tesszük azon a településen, amelynek nevéhez a máig használatban lévő legrégebbi magyar nyelvű Biblia fűződik. A Szentírást Károli Gáspár református esperes, gönci lelkész és lelkésztársai fordították le a 16. század végén, és többek között Rákóczi Zsigmond támogatásával nyomtatták ki Vizsolyban. Ma szinte hihetetlennek tűnik, hogy egykor ez a térség a hajdani Magyarország egyik kulturális központja volt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy a Vizsolyhoz közeli Göncön annak idején megfordult Károly Róbert, a település egy ideig Abaúj vármegye székhelye is volt, és a tokaj-hegyaljai borkereskedelemben jelentős szerepet játszott (a gönci hordó mértékegységgé vált).
A vizsolyi templom
Mivel sok mindent zsúfoltunk be az első napba, sietnünk kellett tovább, hogy estére szálláshelyünkre érjünk. A következő megálló Kassa volt. A város annak idején Abaúj-Torna vármegye központja volt. Tartott itt országgyűlést Nagy Lajos, elfoglalta Szapolyai János, hosszabb ideig tartozott az Erdélyi Fejedelemséghez, itt halt meg Bocskai István erdélyi fejedelem, és itt kiáltották ki I. Rákóczi Györgyöt Magyarország fejedelmévé. II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc során Kassa is behódolt az erdélyi fejedelmnek. Rákóczi hamvait ma a Szent-Erzsébet székesegyház kriptája őrzi, ahova a törökországi sírhelyről szállították át, majd helyezték örök nyugalomra 1906. október 29-én. Nem messze a székesegyháztól felépítették Rákóczi rodostói házának hiteles mását, amelyben ma múzeum működik. Miután túl voltunk a kötelező látnivalókon, a város szépen felújított főutcáján tettünk sétát, és estére feltankoltunk finom szlovák sörökből.
Szent Erzsébet-dóm Kassán
Kassáról észak felé vettük az irányt. Az időjárás kegyes volt hozzánk, gyönyörű napsütés kísért. A menetrendet is sikerült tartanunk, így Eperjesről sem kellett lemondanunk, ami Kassa és Bártfa között épp félúton fekszik. Ez a város is vaskos múlttal büszkélkedhet. A monda szerint a 12. században alapították, Károly Róbert szabad királyi város rangra emelte, a magyarországi reformáció egyik jelentős központja volt. A virágzó települést az évszázadok alatt többször feldúlták. Elfoglalták a lengyelek, Thököly hadai, a Habsburgok, a kurucok. Itt lázadtak fel a szlovákok Kossuth ellen, itt csaptak össze Görgey seregei a császári csapatokkal. Trianonig Sáros vármegye székhelye volt. A mai városképet elsősorban a hosszan elnyúló, korsószerű főtér határozza meg, két oldalán szépen felújított, gazdag polgárházakkal, közepén a gótikus stílusú Szent Miklós templommal, amelyet a városba költöző flamand telepesek emeltek még a 14. században.
Eperjesi főtér a Szent Miklós templommal
Bár szívesen időztünk volna tovább az eperjesi főtéren, még egy település várt ránk, ahova szállásunkat is foglaltuk. Bártfa alig negyven percinyre van Eperjestől. Ezért abban biztosak voltunk, még napfényben járhatjuk be ezt a csodálatos kisvárost, amelynek magja az Unesco világörökség része. Bártfát a lengyel ciszterciták alapították a 13. században. Miután kereskedelmi úton feküdt, a település hamar felvirágzott. I. Lajostól szabad királyi város rangot kapott. A mai Szlovákia leggótikusabb városának tartják, fő vonzereje pedig a téglalap alakú főtér, amelyet késő gótikus, reneszánsz és barokk polgárházak szegélyeznek. A tér közepén áll a híres városháza, amely harmonikusan ötvözi a késő gótika és a reneszánsz építészeti stílus jegyeit. A hosszúra nyúlt nap végére alaposan megéheztünk, elérkezett a sztrapacska ideje. (Ha esetleg most valaki kedvet kapna egy szlovák étteremhez, az ételt az étlapon ne sztrapacska, hanem halusky néven keresse.)
Bártfa főtere
A második nap
Bártfai szállásunk, ami feltételezésünk szerint csak bennünket fogadott azon az éjjelen, a város fölé magasodó hegyen található. Innen szép panoráma nyílik a környező vidékre. A korai reggelit követően még meditáltunk kicsit a tájban gyönyörködve, majd folytattuk útunkat nyugat felé. A Tátra hegyei között haladtunk, a Poprád folyó völgyében. A hegyeken látszott még az éjszakai csapadék eredménye. A magasan fekvő területekre friss hó hullott. Az útvonal egyrészt adta is magát, másrészt az olvasottabbaknak rémlett, hogy Lubló és Podolin két magyar író miatt is érdekes úti cél. Szerettük volna látni, hol is játszódik Mikszáth regénye, a Kísértet Lublón, és Krúdy korai műve, A podolini kísértet. A lublói várkastély mellett csupán elcsorogtunk, de Podolinban megálltunk körülnézni. Már meg sem lepődtünk, hogy ennek a városkának is van egy csöpp történelmi magja. Egy helyi öreg aztán le is szólított bennünket, és miután kézzel-lábbal mutogatva megbeszéltük, hogy magyarok vagyunk, intett, hogy kövessük. Egészen Krúdy emléktábláig vezetett bennünket. Bingó! – gondoltuk.
Podolin
Egy gyors fényképezkedés után aztán vágtattunk tovább Késmárk felé. Az időjárás ekkor már csúnyábbik arcát mutatta. Hideg szél borzolta kabátunkat és késztetett arra, hogy az újabb történelmi városban a kényelmes tempót gyorsabbra váltsuk. A városi futóverseny résztvevői között szlalomozva tettünk egy kört a központban. A település története a régmúltba nyúlik vissza. Onnantól kezd érdekesebb lenni, hogy IV. Béla német ajkú lakosságot telepített ide, majd a Szapolyaiak, később sokáig a Thökölyek birtoka lett. A vár a család fészkeként szolgált hosszú időn át, reneszánsz megjelenését is a Thökölyeknek köszönheti. Késmárk történetének egyik érdekessége az a viszály, amely a 16. században tört ki, és amelyet a város Lőcsével vívott az árumegállító jog miatt. Ezt a históriát olvasva már következő állomásunkon járt az eszünk, Lőcsén.
A Thököly-vár Késmárkon
Merthogy Lőcsét feltétlen látni kell – beszéltük meg még otthon. Mikszáth A fekete város című regénye, de főleg az abból készült zseniális sorozat eleve romantikus elképzeléseket plántált a fejünkbe. Az idilli kisvárost szerencsére (vagy az ott lakók szerencsétlenségére) elkerülte az iparosodás. A vasútvonal másfelé épült, így a 20. században sem nyúltak történelmi központjához. Hajdan évszázadokon át a szepesi szászok székhelye volt. Mátyás innen indult a husziták kiűzésére. Nyomdái és iskolái hosszú időn át híresek voltak. Trianonig Szepes vármegye székhelye. Dél múlt, mire egy kiadós séta és egy kávé után úgy döntöttünk, Iglóra is átnézünk, ami épp alig néhány kilométerre fekszik Lőcsétől. Az újabb szász városkát több néven is említik. Egyik neve Szepesújfalu, az Igló elnevezést az ide települt szászok hozták magukkal. A Hernád parti település akkor nőtt túl vetélytársán, Lőcsén, amikor a 19. században végül erre vezették el a vasutat. Ennek is köszönhető, hogy történelmi városmagja napjainkra egy főtérre szűkült.
Lőcse – a fekete város
Délutánra a szél csillapodott, a nap ismét teljes pompájában tündökölt, és mi arra jutottunk, az időbe belefér egy újabb városnézés. Ezen a tájon egyébként is egymást érik a városi rangú települések, ami nem csoda, hisz egyrészt nem dúlta fel a török, másrészt fejlett bányászata és ipara révén a Magyar Királyság egyik legmódosabb vidékének számított. Azt is itt kell megjegyezni, hogy ahol a történelmi Magyarországon a különböző német ajkú népcsoportok megtelepültek (szászok, svábok), az a térség biztosan felvirágzott. Az utolsó megállónknak tehát Szepesváralját választottuk. Nem is gondoltuk, hogy két különlögességet is tartogat számunkra az újabb állomáshely. A főútról messzire látszik a táj fölé magasodó szepesi vár, amely Lőcsétől alig 15 km-re található. A 200 méter magas mészkőtufára épült vár Közép-Európa legnagyobb erődítménye, és az Unesco világörökség része. A várban született Szapolyai János, a Habsburgok előtti utolsó magyar király. A várhegy lábánál szolgálófalu alakult ki, amely idővel önálló várossá fejlődött. Szepesváralja legizgalmasabb része mégis az a Magyarországon egyedülálló egyházi városka, amely Szepeshely néven a szepesi prépostság székhelye volt. Az út mellett elterülő, fallal körbevett területen az egyházi épületek közül magasodik ki a Szent Márton bazilika, amelynek érdekessége a Károly Róbert megkoronázását ábrázoló freskó, és a Szapolyai család sírhelye.
Szepeshely – a szepesi prépostság székhelye
Szepesváraljával bezárult az a szűkebb kör, amely Kassáról indult. A második nap végére olyan sok élménnyel gazdagodtunk, hogy úgy éreztük, mintha nem is két napot, hanem egyenesen egy hetet töltöttünk volna a Szepességben. A tartalmas kiránduláson felbuzdulva pedig már hazafele nekiláttunk tervezgetni a következő utunkat, hisz annyi minden lemaradt a bakancslistáról, Selmecbányától Nagyszombatig, Besztercebányától Érsekújvárig.
Írta: Födő Tamás
Ha tetszett a cikk, ne fogd vissza magad, dobj egy lájkot és oszd meg másokkal is! Ha nem tetszett, oszd meg velünk! Színtiszta szórakozást pedig a Facebook oldalunkon találsz!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: