Aki nem hiszi el, hogy az állami iskolákban egyre nagyobb a homály, és azt gondolja, a gyerekek 21. századi, versenyképes tudást kapnak, az olvasson bele egy harmadik osztályos tankönyvbe.
Igaz, hogy a szockóban sem volt minden fenékig tejfel, a tudásanyagot gondosan szelektálták, bizonyos dolgokat elhallgattak vagy elferdítettek, de azért a szakmaiság fontos szempont volt. És a tanár zárt ajtók mögött lediktálta azokat a részeket, amelyek a könyvből kimaradtak (elsősorban a történelemkönyvből). Írni és olvasni elég jól meg lehetett tanulni, a szövegértéssel sem voltak nagy gondok. Persze, a nyelvoktatás elég szűk mezsgény mozgott: az orosz kötelező volt, a nagyobb nyugati nyelvekbe középiskolában kóstolhattak bele a szerencsések. Az fel sem merült, hogy a gyerek általánosban eleve angolt vagy angolul tanuljon. A tankönyveket az állam szállította, válogatni nem lehetett. Viszont egyik-másik könyv egész jól sikerült. A szakemberek figyelembe vették, hány éves nebulónak állítják össze a tananyagot.
Óriási reményeket és elvárásokat fogalmaztak meg a rendszerváltás utáni években. A cél a szabad és minőségi oktatás volt. Legalábbis szavakban. Sokáig tartotta is magát az a hit vagy téveszme, hogy a magyar oktatás még mindig a világ élvonalához tartozik. Amit egyébként a felmérések évről évre egyre inkább cáfoltak. A piacgazdaság megjelenésével, a határok megnyitásával az oktatás is liberálisabb, piaci alapokra helyeződött. A tankönyvpiac mindenképp sokszínűbbé vált. A pedagógus társadalom hirtelen tobzódott a lehetőségekben. A pedagógusi szabadságnak nyilván mindig szabtak határokat odaföntről, viszont a szülők immár eldönthették, milyen profilú, milyen rangú iskolába íratják be gyereküket. Az iskolák ugyanakkor rendelkeztek bizonyos autonómiával, maguk választhatták meg a tankönyvcsomagot. Habár a végső döntést befolyásolta a tankönyvlobbi, a választékban azért mégiscsak találni lehetett szakmailag jó tankönyveket. Meg hát kréta mindig volt, és nem a szülőknek kellett a szappant és a WC-papírt bevinni a suliba.
Aztán egy újabb rendszerváltás következett. Papíron természetesen ez még mindig ugyanaz a Magyarország, de ma már csak a vak nem látja, hogy az állam egy mindent behabzsoló kisgömböcként nyelte el az oktatást is. Fel lehetne kiáltani, végre ingyenes a tankönyv, mégsincs túl sok ok az örömre. Ezek az örökölhető, tartós tankönyvek a 19. században igazán modernnek számítottak volna. Illetve szinte belezavarodik az ember, melyik korszakban lennének alkalmasak az oktatásra, mert az államosítás kifejezetten a kommunista aranykort idézi. Annyi biztos, a 21. századi uniós irányvonalhoz semmi közük.
A harmadikos olvasókönyv, a nevében meséket idéző Hétszínvirág, néhol épp olyan múltba révedő, mint amilyen ma az általános magyar mentalitás és politika. Jóllehet, egy nyolc éves gyereknek is lehet beszélni a magyarság eredetéről az ő szintjén, de nem lenne szabad elrugaszkodni a történelmi, nyelvtörténeti, régészeti tényektől. Ha a tankönyvíró (feltehetőleg megrendelésre) minden áron a vérszerződésről és Álmos vezérről szeretné felvilágosítani a harmadikost, akkor azt nem történelmi tényként kellene a szájába rágnia (mintha csak a köztévé híradója is jelen lett volna az eseménynél). Sokkal inkább arról kellene mesélni, hogy a magyar mese- és mondavilág szerint így és így történt, a tudósok pedig azt állapították meg, hogy…
De a probléma ennél összetettebb. Egyrészt kérdés, hogy valóban a vérszerződés-e a legfontosabb, amiről egy nyolc éves gyereknek olvasnia kell? Mégpedig úgy, mintha történelmi tény lenne? Ezzel valójában magyarság tudatát szeretné erősíteni a tankönyvíró (vagy megrendelő)? És miért kell történelmi tényként beállítani azt is, hogy a magyarok és a hunok rokon népek voltak, holott erről máig nincs tudományos állásfoglalás, amelyet komoly kutatás előzőtt volna meg. Egyetlen hivatkozási alap, hogy a magyar történeti hagyományban (és ezért a középkorban írt krónikákban is) ez maradt fenn. További kérdés, hogy miért kell mindenáron az olvasmányba szerkeszteni a vérszerződés esküjének szövegét, és miért idézőjelben? Valóban így történt? Valaki kamerázta, amikor a hét vezér ezekkel a szavakkal pecsételte meg a szerződést? Ennél is súlyosabb, hogy ha már a tanárnak nincs lehetősége más tankönyvből tanítani, miért asszisztál ehhez a szellemiséghez? Miért adja fel házinak az eskü szövegét? Mit akar elérni azzal, hogy egy nyolc éves gyerek értelmetlen mondatokat bifláz? Biztosan ez a bemagolt tudás a legértékesebb a 21. századi Európában?
“Ha valaki Álmos vezérhez hűtlen lenne, annak vére hulljon. Aki az utódok közül a vérszerződést megszegné, azt örök átok sújtsa!” Szándékosan szeretnék összezavarni a gyerekek fejét az ilyen esküszöveggel? Magyarságtudat és küldetéstudat plántálás folyik, és persze hűségre nevelés? Mert aki nem hű a vezérhez, tehát nincs vele, az ellene? Átok és vér, meg tömény erőszak? Biztosan ezt kell beprogramozni?
Hogyha a szülő túl is teszi magát ezen a kérdéskörön (biztosan vannak, akiknek ez így rendben van), abban csak talál kifogásolni valót, hogy a gyerek szövegértését nem fejlesztik, inkább nyomják lefelé. Márpedig a rosszul megfogalmazott, félreérthető szövegek, amelyek mögött nincs ott egy felnőtt már megszerzett tudása, merénylet a gyerek ellen. “Ötszáz esztendeje volt már, hogy a hunok elváltak a magyaroktól, és elindultak új hazát keresni” – vág bele a tankönyvíró a vérszerződés történetébe. Arra azonban nem figyelt, aki ezt olvassa, hogyan értelmezi a szöveget. Ki indult el új hazát keresni? A hunok? Vagy a magyarok? És hogy kerülnek ide a hunok, amikor 500 éve különváltak a magyaroktól? Van köze a magyarok 500 évvel későbbi vándorlásához? (Most pusztán szövegértés szempontjából nézzük, nem történészként.) Lehet, hogy a gyerek ebbe is belezavarodik? Nyilván az ő hibája, egyes, leülhet…
Gondoljunk csak bele, mi vár az újabb generációkra, miután kijönnek az általános iskolából! Szövegértésből gyengék lesznek, fölösleges szövegeket magolnak be, nem látják át az összefüggéseket, eredetmítoszokat történelmi tényként kezelnek, vagyis elfogadják, amit mondanak nekik, nem fognak gondolkodni. Ráadásul, ha a tankönyv hivatkozásként a Wikipédiát adja meg, akkor minden igaz, amit az interneten olvasni lehet. Beszélnek-e majd idegennyelvet? Amennyiben a nyelvoktatás az állami iskolákban ezen a szinten van, ahol a tanító néni szinte a gyerekkel tanulja a nyelvet, és az a feladat, hogy a gyerek egyénileg keresse ki szótárból a szavakat, majd azokat is magolja be, biztosan NEM! Csoda, ha a felelős gondolkodású szülők aggódnak a gyerekükért, és mindent megtesznek, hogy alapítványi iskolába vigyék a csemetét, de legalábbis egyéni úton helyre rakják az iskolából hozott hiányosságokat, zavart és homályt?
Írta: Födő Tamás
Ha tetszett a cikk, ne fogd vissza magad, dobj egy lájkot és oszd meg másokkal is! Ha nem tetszett, oszd meg velünk! Színtiszta szórakozást pedig a Facebook oldalunkon találsz!
Úristen. Ez nagyon gáz. A nagyobbik gyerekem még csak óvodás, és már előre fáradt vagyok, hogy majd minden nap tájékoztathatom iskola után, hogy amit aznap hallott, az mekkora baromság volt…Ennyi erővel lehet, hogy be sem íratom, hanem itthon tanítom. De hányan fogunk erre a döntésre jutni?