Sok minden az iskolában dől el. Például az is, felnőttkorban hogyan állunk hozzá a kihívásokhoz, megoldásokhoz, munkához és felelősséghez. A magyar társadalom azért is képtelen megújulni, mert az oktatásban eleve rossz irányba terelik a gyereket.
És mindennek most egyetlen nyúlfarknyi történet ad aktualitást. A szereplő egy 10 éves gyerek, aki egy nagyvárosi általános iskolába jár. A neme és neve most lényegtelen, hisz minden általános iskolásra ugyanez igaz. A gyereket egy családi eseményen kérdezgetik az iskoláról. A szokásos kérdések hangzanak el: melyik tantárgyat szereted, melyik tanár jófej, miket tanultok, szoktál-e olvasni, ki a legjobb barátod, mit gondolsz a lányokról. (Egyébként, ez az utóbbi kérdés is rendkívül érdekes, tehát megér egy külön értekezést.) Aztán egyszer csak szóba kerül a házi feladat is.
Ma már legtöbben akkor is azt válaszolják, hogy a gyerekek túlterheltek, ha álmukból keltik fel őket. Ne is csodálkozzunk azon, hogy a gyereknek tényleg semmi kedve még szabadidejében is (ami nem szabad, hisz tanul) feladatsorokat megoldani. Ráadásul, ha belenézünk egy-egy példába, azt is láthatjuk, vannak köztük annyira elszálltak, hogy egy felnőtt is alig tud rájönni a megoldásra. Valljuk be őszintén, egyáltalán nem motiváló, ha ilyen feladatokat zúdítanak ránk. Nem sarkall sem szorgalomra, sem gondolkodásra, sem ötletelésre, sem kreativitásra. És azt is hozzá kell tenni, az iskola továbbra sem az életre, talpraesettségre, küzdésre, innovációra nevel. Nem fejleszt, csak tömi a fejet. Nem ülteti el a tanulóban a gyakorlatiasságot, mert szinte minden elmélet. És a projekt- és csapatmunka fontosságára sem hívja fel a figyelmet. Összegezve, ez az elavult szemlélet, és a tananyaghegyek csak arra jók, hogy a diák előbb-utóbb besokalljon és magától keresse meg a kiskapukat.
Mit válaszolt tehát a 10 éves gyerek, amikor családtagjai arról érdeklődtek, hogy meddig tart a suli, és mit tervez utána? Rögtön jöjjenek-e érte a nagyszülők vagy inkább bent maradna-e 4-ig tanulószobán? A válasz meglepő volt. Inkább marad a tanulószobán. (Itt egy fontos megjegyzés következik: amikor diák voltam, alig vártam, hogy végre elszabaduljak az iskolából! Mindegy volt, hogy van-e még tanulni valóm vagy házi feladatom. A lényeg az volt, hogy otthon legyek, szabadon.) A miértre pedig annyi volt az indoklás, hogy tök jól elvan ott is, és közben lemásolja a másikról a megoldásokat. Házi feladat, kötelesség letudva, pipa! Agyalás, munka, felelősségvállalás óriási kérdőjel. Minek teljesíteni, ha simliskedéssel, a kiskapuk megtalálásával is elvégezhető ugyanaz a feladat? Minek dolgozni, ha más is megcsinálja helyettünk? Minek a lelkiismeret, a szabályok betartása, ha abból semmilyen előny nem származik? Minek meg nem térülő dolgokba energiát feccölni?
És miután az iskolaévek akár huszonéves korig is elhúzódhatnak, ez a fajta hozzáállás teljesen természetessé válhat. Később a munkahely is a megúszásról szólhat. De hozhatnánk példának a politikai életet is. Ott is akadnak bőven, akik mellékutakon, mások munkája árán és mások hátán, valójában elhetyegve jutnak pozícióba, ahonnan dirigálhatnak azoknak, akik tényleg dolgoznak. Magyarország már csak a megúszások országa. Ezért is lenne sürgős a nevelésen és az oktatáspolitikán változtatni. A magyar társadalom csak úgy zárkózhatna fel a fejlett Nyugathoz. Addig azonban maradunk a tanulószobában, ahol egymás munkáját lemásoljuk.
Ha tetszett a cikk, ne fogd vissza magad, dobj egy lájkot és oszd meg másokkal is! Ha nem tetszett, oszd meg velünk! Színtiszta szórakozást pedig a Facebook oldalunkon találsz!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: