Sírva vigad a magyar. Ja, meg fogy. No, nem az egyén, az csak hízik. A népesség viszont csökken. Szerencsére a politikusoknak erre is van egy jó ötletük: felszólítják a nőket, hogy szüljenek fiatalon, lehetőleg 25-28 évesen, a nemzet érdekében. Hogy mi ezzel a baj? Elmondom.
Menjünk vissza egy kicsit az időben, úgy tizenhét évet. Huszonegy éves lettem éppen, járjuk a nagyvilágot a huszonöt éves barátnőmmel. Strandolunk a földgolyó egy távoli pontján, körülöttünk mindenféle emberek. Lessük őket, majd a barátnőm így szól: – Tudod, honnan tudom, hogy engem már érdekel az anyaság? Kezdem nézegetni a gyerekeket!
Na, én azóta sem tudom, ez a nézegetős módszer mennyire hiteles fokmérője az anyaságra való készülésnek. Annyi bizonyos, hogy én akkoriban nemhogy nem nézegettem, de jószerivel észre se nagyon vettem a körülöttünk tipegő apró talpacskákat. Tanulmányaim és egy meglehetősen reménytelennek tűnő távkapcsolat kellős közepén minek is bámészkodtam volna ugyan? Minden járt a fejemben, csak épp az anyaság nem. S bár már akkor sem voltam éppen apolitikus, értsd: olvastam-hallgattam híreket, meg úgy kb. képben voltam az ország gazdasági helyzetével, semmiféle külső ösztönző erő nem indított arra, hogy én most azonnal belecsapjak a gyerekvállalásba. 2001-ben, 21 éves hajadonként még bőven nem számítottam vénlánynak, nem szóltak meg a faluban, de nem ám!
Félre ne értsetek, tök jó, hogy próbálkozik a kormány. Nagy kár lenne, ha kihalna a magyar nép, nyelv, kultúra, akármi. De ez a “felülről megmondjuk, hogy most szüljél és sokat és gyorsan és lécci naaa!” baromira nem kóser. Bennem konkrétan a történelem legsötétebb időszakát idézi, amikor a hatalom imádta a legapróbb részletekig leszabályozni az emberek életét, és nem tűrhette az önálló gondolatokat, urambocsá szabad önrendelkezést pl. egy nő teste felett.
Az eleve egy nemzetközi trend, hogy ma már egyre kevesebben alapítanak családot 25-28 évesen. Mások az értékek, mások a tanulási- és karrierutak, mint pl. nagyanyáink idejében. Én például 23 évesen diplomáztam, 25 évesen költöztem össze a külföldi barátommal, 26 évesen mentem férjhez, és először 28 éves koromban járt át komolyabban a gyerek utáni vágyódás. Épp munkahelyet váltottam. Nagy szerencsémre az interjún nem érdeklődtek a szándékaim felől, mert a pókerarcom, nos, az bizony csapnivaló. A vágyakozást tettek követték, ez volt az a híresen pocsék időszak, amikor boldog-boldogtalan feljogosítva érezte magát a környezetemben, hogy megkérdezze: na, és próbálkoztok már? A harmincadik születésnapomon már igen nehezemre esett volna titkolni, hogy IGEN. Sikerrel, méghozzá!
Fotós: Török Tímea
Hamarosan megszületett a fiam, majd két és fél évre rá a másik. Kettőt terveztünk, kettő lett. Akkor és annyit szültem, amikor és amennyi jól esett. Népesedési politikától teljesen függetlenül. Sőt! Még büszkék is lehetünk magunkra! Statisztikailag mindjárt két ország demográfiai mutatóit javítottuk!
S, hogy milyen furcsa az élet (meg mennyire kifürkészhetetlenek az sors útjai)? Az univerzum úgy rendelkezett, hogy a bekezdésben említett barátnővel éppen hat hét különbséggel lettünk anyák…
Ha tetszett a cikk, ne fogd vissza magad, dobj egy lájkot és oszd meg másokkal is! Ha nem tetszett, oszd meg velünk! Színtiszta szórakozást pedig a Facebook oldalunkon találsz!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: