Magyarországnak új ikonja született. Ráadásul a jelenlegi magyar állapotok tökéletes megtestesítője, tehát országimázs szempontjából sem utolsó. Na, ki ő?
Természetesen egy nőről van szó. Nem is akármilyenről. Az illető nem magyar, de elhivatottnak érezte magát arra, hogy ő képviselje hazánkat síakrobatika számban a Téli Olimpián. Igen, ő Elizabeth Swaney, vagy immár Swaney Elizabeth. Illetve ahogy sokaknak szívébe lopta magát, Swaney Böske. Mintha csak egy új betyár született volna a phjongcshangi olimpián.
Végül is furfangos módon betyárkodta idáig magát. Ha egy vígjátékban láttam volna, jókat röhögtem volna a a 34 éves nő kalandjain. Ugyanígy mosolyra derített, amikor a jamaicai bobosok sztoriját dolgozták fel. Nem velünk történt, nem rólunk szólt. Jamaica egyébként is csak büszke lehet, mint karibi ország, hogy egyáltalán egy téli olimpiára kijutott.
Viszont ugyanez Magyarországról nem mondható el. Bármennyire is elmaradtak eddig a zajos sikerek a téli olimpiai számokban, azért a magyar részvételnek hagyománya van. Mégis van egy Kékesünk, mégis vannak koripályáink, mégis volt egy Regőczy Krisztina – Sallay András párosunk jégtáncban, és mégiscsak egyre több lehetősége nyílik magyar fiataloknak téli sportágakban fejlődni. Sőt, manapság egy-egy kiszemelt látványsportba már a pénz is ömlik. (Az más téma, hogy nemzeti színekben ott több a siker, ahova kevesebb pénz jut.)
Így tehát egy hosszú évtizedek alatt felépített viszonylagos presztízst sikerült Swaney Böskének egy-két perc alatt megtépáznia. Csupán annyi volt a feladata, hogy a legeldugottabb kvalifikációs versenyeken, a néhány induló között összekanalazza a pontjait, majd Venezuela után gyors országváltással, óriási áldozatot hozva, büszke magyarként fut neki az olimpiai versenyszámnak. A nekifutás még csak-csak sikerült szerencsétlen Böskének, de a lényeg alaposan elsikkadt. A félcsőben csúszva gyakorlatilag egyetlen akrobatikai elemet nem tudott prezentálni. A leérkezésekor ennek ellenére széles mosoly virított arcán. Őszintén szólva, irigylem az ennyire magabiztos, célratörő és külvilág véleményére, reakciójára fittyet hányó személyiséget. Nem zavartatja magát, nincs lelkifurdalása, nem tart önrevíziót. Csak mosolyog, és megmagyarázza, tulajdonképpen miért is volt ő jó (az életben összeakadtam már jómagam is hasonló emberkékkel).
És hát arról se feledkezzünk meg, lényegében mit testesít meg Swaney Böske szereplése. A magyar rendszer hiányosságait és torzulásait. Az állam nagy hanggal karol fel bizonyos vezetők szívéhez közel álló ügyeket, pénzt sem sajnálnak rá, aztán az eredmények rendre elmaradnak. Eközben egy messziről jött nőszemély besétál az országba, és máris képviselheti hazánkat egy olimpiai számban. Semmi ellenőrzés, semmi utánajárás, semmi vizsgáztatás. Azonnal elhiszik, alkalmas rá, hogy Magyarország jó hírét öregbítse. Hát, végül is öregbítette… Mintha Phjongcshang fölött Dumb és Dumber szelleme szállt volna el. Legalább rólunk beszélhetett az egész világ. Nekünk azonban egészen másról kellene beszélnünk. Hogyan és miként kellene alaposan rendbe rakni, megreformálni Magyarországot, akár a sport terén…
De hogy az olimpia zárónapján pozitívan fejezzem be mondandómat, muszáj megemlítenem a magyar csodát is. Igen, Swaney Böske ugyan fricskát mutatott a világnak, de Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba és Knoch Viktor megmentette Magyarország becsületét. Elhozta nekünk hazánk első téli olimpiai aranyát. Nagyon büszkék vagyunk rájuk! Annál is inkább, mert ők mindazt cáfolták, amit vezetőnk megálmodott. A srácok hatalmas TAO-összegek nélkül jutottak idáig. Nem beszélve arról, hogy Swaney Böske és a Liu testvérek sem színmagyarok. Nem sikerült tehát megvédenünk országunkat a magyarokat elveszejtő migránsoktól…
Írta: Födő Tamás
Ha tetszett a cikk, ne fogd vissza magad, dobj egy lájkot és oszd meg másokkal is! Ha nem tetszett, oszd meg velünk! Színtiszta szórakozást pedig a Facebook oldalunkon találsz!