Hétfőn angol, kedden foci, szerdán furulya…vagy mégis inkább a patakon átugrálást, a fára mászást meg a pallón való egyensúlyozást kéne erőltetnem? Miből profitál többet a gyerekem? Kárt okozok, ha erőszakkal viszem a különórára? Hét és fél év tapasztalata egyetlen posztban.
Polcomon figyel a Vekerdy-összes, sőt, élőben is hallottam már, amint a Tanár Úr gúnyt űz a gyerekét mániásan fejleszteni akaró szülőből. Eszem ágában sem volt túltolni a különórára járást, mostanra mégis be van táblázva négy hétköznap az ötből (az időbeosztásunkról külön poszt is van itt). Elmondom, hogyan jutottunk idáig.
A zene, a zene, a zene kell!
Nulla muzikalitással rendelkező és elhanyagolható mennyiségű zenei nevelésben részesülő anyatigrisként úgy döntöttem, a fiaim csak azért is fognak tudni kottát olvasni. Ez ilyen zsigeri dolog nálam, valami azt súgta, ezzel jót teszek velük. Három éves koruk óta viszem őket hetente egyszer zeneórára, mindig az adott szellemi fejlettségükhöz igazítva a különóra tartalmát.
Bár én kezdettől fogva szentül meg voltam győződve az igazamról – a zene, a zene, a zene kell – időnként heves ellenállásba ütköztem. A nagyobbik fiamat például húsz perc autózással juttattam el a zenesuliba, ennyi idő alatt pedig bőven mély álomba merült. Sokszor csak iszonyú harcok árán tudtam betuszkolni az ajtón (egyszer a foglalkozás nagyobbik részét az ajtó előtt töltötte, hüppögve). De nem adtam fel! Miért? Elképzeltem magam az Opera díszpáholyában talán, a fiam első önálló hegedűestjén? Majdnem. Igazából azért, mert láttam, hogy amikor már bent van az órán, mindig nagyon élvezi a feladatokat, ráadásul nagyon ügyes volt az első perctől kezdve. A végére pedig többnyire annyira belelkesedett, hogy nem akart haza menni. Kizárólag ezért erőltettem.
Forrás: pixabay.com
Hat és fél évesen választhatott hangszert a zeneiskolában. Több próbaórán is voltunk, végül a gitár lett a befutó. Az órákat imádta, a heti ötszöri otthoni gyakorlást viszont szívből rühellte. Általában könyörögnöm kellett, hogy üljünk már neki, vegyük át a házi feladatot (kottaolvasó analfabétaként vele együtt haladtam a tananyagban). Volt sírás és fogcsikorgatás, de állhatatos anyu nem ismert lehetetlent…szóval a végén csak leültünk, két perc alatt bemelegedett, és sokszor abba se akarta hagyni. Ja, van pár tippem erre az idegölő, ám csupán átmeneti időszakra, íme:
- kidolgoztam egy motivációs rendszert: nálunk öt gyakorlás után járt egy csomag Ninjago kártya
- kerestem egy gitárművészt a családban, kértem, hogy játssza el a fiam kedvenc számát és küldje el nekem videón. Imádta nézegetni, azt a dalt tudja a legszebben játszani a mai napig.
- a fiamat is rendszeresen videóztam gitározás közben, ugyanazt a dalt általában, így rögzítettem a fejlődését lépésről lépésre, nagyon tetszett neki.
Forrás: pixabay.com
Hosszú és rögös volt az út. Néhány hete azt vettem észre, hogy már magától gyakorol, kérnem sem kell (ez fél éve még a sci-fi kategória volt simán). Közel egy év után új tanárt kellett keresnünk, mert a régi elment a zenesuliból. Most szombaton mentünk el próbaórára az illetőhöz. Négy és fél év összes autózása, várakozása, sírása, nevetése, toporzékolása, vigasztalása, gyakorlása, ja, és tandíja benne volt abban a néhány lelkesen dicsérő mondatban, amivel a tanár a fiamat jellemezte (kiváló ritmusérzék, láthatóan szereti, élvezi a zenélést, pompás kéz-szem koordináció, énekel is közben, wow!).
Jelen állás szerint azt mondom: megérte!
Tengerre magyar!
Múlt év tavaszán írattam be a fiúkat úszásoktatásra, heti egyszer harminc percben tanulják a megfelelő mozdulatsorokat. Az átöltözés, zuhanyzás, törölközés, zuhanyzás, hajmosás, hajszárítás, öltözés minden nyűgjét szívből gyűlölik, de az úszást magát imádják. Szerencsére nagyon jó tanárt fogtunk ki, ez feltétlenül növeli a különóra élvezeti értékét. Néhány hete kezdtünk el önszorgalomból is usziba járni, nekem óriási élmény volt életemben először együtt tempózni a fiammal. Igen, itt is megérte az összes hajcihő!
Forrás: pixabay.com
Perpetuum mobile
A zene mellett a rendszeres (nem versenyszerű) sport volt még a vesszőparipám. Már csak meg kellett találnunk a megfelelő mozgásformát. A focinak kétszer is nekifutottunk, mindkétszer bebizonyosodott, hogy a nagyobbik fiamat nem olyan fából faragták, a kisebbikkel már nem is próbálkoztunk. Isteni jelnek vettük viszont, amikor két éve az utcánk végén nyílt egy stúdió, hogyasszongya küzdősport és önvédelem gyerekeknek. Szimpinek tűnt az edző, meggyőző volt a próbaóra, ott ragadtunk. Bemenni az edzésre sokszor nem egyszerű, de mindig lelkesen jönnek ki, és nekem ez az, ami számít. Amikor pedig itthon tartanak egymásnak edzést (most te nyomod a fekvőtámaszokat, és én számolom, aztán cserélünk), akkor pedig bizton tudom: ez is megérte!
Forrás: pixabay.com
Ezekre lesz szükséged, ha különórára járatod a gyerekedet:
elszántság: mint fentebb vázoltam, nem mindig mennek be önként és dalolva az órára, imádnak alkudozni, hogy csak ma lehessen bliccelni. Ilyenkor fontos, hogy Te tudd, a javára válik és igazából ő is szereti csinálni, csak néha kell egy kis kezdőlökés. Anno én megkaptam, hogy szaranya vagyok, amiért rendszeres hangszeres gyakorlásra kényszerítem a gyerekemet, túl fiatal még hozzá, szegény, most is sír, stb. Mozart már négy évesen komponált, hello!
idő: tök jó, ha az oviban/suliban megoldják a zenét meg a sportot, nekem még nem volt ilyen szerencsém. Szóval rengeteg időmbe kerül mindez, az pedig külön művészet, hogyan kötöm le a tesót, aki az esetek többségében velem együtt várakozik (a sportot most már külön korcsoportban űzik).
pénz: igen, óriási anyagi áldozat van mindezek mögött, dehát a gyerekért mindent, még ezt is.
És, hogy mit csinálunk a fennmaradó szabadidőnkben? Kimegyünk a közeli erdőbe, fára mászunk, patakban gázolunk, pallón egyensúlyozunk és élvezzük az időtlenséget, amikor nem kell rohanni sehova. Mert megérdemeljük!
Aki anyataxi, repülő cirkusz és motivációs tréner egy személyben: Hovanyecz Teréz
Ha tetszett a cikk, ne fogd vissza magad, dobj egy lájkot és oszd meg másokkal is! Ha nem tetszett, oszd meg velünk! Színtiszta szórakozást pedig a Facebook oldalunkon találsz!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: