Igazi atomvillanásként ért a felismerés: nehéz megmondani, hol a határ a puritán és a gagyi között. Néhány példával illusztrálnám, mire gondolok.
Vigyázat, karácsonyra való tekintettel szigorúan könnyed tartalom következik. Hogy miért? Mert szerintem ilyenkor mindenki pihenésre és szórakozásra vágyik.
1. Feltöltőkártya vs. előfizetés
Nyugodtan mondhatod, mekkora egy lúzer balfék vagyok. Igen, nekem feltöltőkártyás a telefonom. Megragadtam az első mobilom óta ennél az igen egyszerű megoldásnál. És hát nem feltétlen csak kényelemből. (Egyébként tényleg a hátam közepére nem kívánom a különböző tarifacsomagok átböngészését, ráadásul szolgáltatók szerint.) Másik önmagamnak sikerrel eladott indok volt, hogy így legalább képes leszek megállni a kilométer hosszú dumcsizásokat. Csak lényeges helyzetekben hívok fel valakit, minden másra ott lesz a net. Főleg, ha ingyenes wifit találok valahol. És hát ez a felállás működik is. Csakhogy közben totál tájékozatlan maradtam, pont azért, mert nem mértem fel a szolgáltatók által nyújtott lehetőségeket. Mondjuk, itt jegyezném meg, nem szeretem, ha csőbe húznak. Vagyis viszolygok mindenféle apróbetűtől, csillagtól és hűségtől. Azzal csak magukhoz láncolnak. Mindeközben meg irigykedem azokra az ismerősökre, akik előfizetésük miatt korlátlan nettel rendelkeznek.
2. Márkás mobil vs. netről rendelt noném készülék
Hajlamos vagyok rendszerben gondolkodni. Például, ha bizonyos ügyeket intézek vagy takarítok, akkor szisztematikusan haladok pontról pontra. Ezért is időzök még egy kicsit a mobilnál. Merthogy az is elgondolkodtatott, mennyire spórolós és flancmentes netről rendelni mobilt? Én már többször vásároltam internetről. Számos online piac létezik, ahol adott paraméterekre szűrve találhatunk a menő márkáknál olcsóbb készülékeket. Kicsit izgalmasnak is érzem kutakodni. Meg amúgy is minden Kínában készül. Miért ne lehetne ismeretlen márka jó? Szóval, egyelőre nem csalódtam még a vásárlásaim során. Ugyanakkor látom, egy befutott modell mennyivel többet is tudhat. Például jobb lehet a kamerája. Érdemes ezért sokkal többet költeni? Vagy előfizetést kötni valahol? De lehetséges, hogy csupán nagyravágyásból szeretnék én is egy legújabb csúcskészüléket? Vagy ilyeneken pörögni inkább smucigság és nagyon tré?
3. Fenyő vs. műfenyő
A karácsonyra való tekintettel ezt az apróságot is betettem a “fa alá”. Bár nálam gyerekkorom óta becsípődés, hogy igazi fa kell, úgy vettem észre, a műfenyő iszonyú karriert futott be az utóbbi néhány évtizedben. Talán ma már nem is annyira kezdetleges, és többféle is van belőle. Ki-ki kedvére válogathat. Akár kék is lehet (mit tudom én). Viszont egy nagyon nagy érvet szoktak mellette mondani: hála a műfenyőnek, az igazi fák megmenekülnek. És hát igen, a környezetvédelem mindenek előtt. Azonban itt jön egy DE. Ha a fenyőket is úgy termesztik vagy termelik, mint a TV-paprikát, akkor az utánpótlás folyamatos. Ezért ültették őket. Vagy ne együnk TV-paprikát sem, mert védjük az életet? Talán. Mindenesetre a műfenyőt egyszer kell megvenni, az igazit minden évben. Az ára pedig mindig nő. Egyáltalán nem szeretnék belekötni, mindenkinek magánügye, 24-én este milyen fenyőt csodál, de azért a kérdés bennem motoszkál. A műfenyő egyszerű, takarékos és környezettudatos vagy snassz?
4. Jegy, jegy nélkül vs. bérlet
Persze, most nem színházi bérletre gondolok. Színtiszta tömegközlekedés a téma. Nekem könnyű dolgom van, a munkahely fizeti a havi BKV-bérletet. Ezért nem kell azon tipródnom, spóroljak-e a bérlet árán. Másrészt mindig is nyugodtabbnak éreztem magam bérlettel. Szeretek gondolkodás nélkül jönni-menni a városban. De több olyan ismerősöm is van, aki inkább jegyet vesz, mert munkahelyük nem támogatja, és amúgy is megvan a véleményük a szolgáltatás minőségéről. Azt gondolják, a közlekedési vállalat azt kapja, amit megérdemel. Én mégis úgy érzem, sokkal elegánsabb, ha egy keresettel rendelkező felnőtt ember nem úgy megy A pontból B pontba, hogy megkerüli a várost, mert a külső járatokon nincs ellenőr.
5. Olcsó párizsi vs. minőségi felvágott
Tudom, sok család nem engedheti meg magának, hogy gyulai kolbászt vagy fekete-erdei sonkát egyen. És ez elég nagy probléma, hisz mindenkinek járna a minőségi élelmiszer. Meg hát, valljuk be őszintén, ki hiszi el, hogy egy korong alakú nejlontasakba ömlesztett, pink színű massza egyenértékű egy gusztusosan szeletelt, csirkemellsonkával? Ugyanakkor többször előfordult velem is, hogy egy belső hang, vagy egyenesen egy külső rám szólt, jó lesz az olcsóbb vaj is (az, amelyik nem 100% vaj). Vagy például vegyük inkább a labdányira puffasztott zsömlét, mert 30 forint különbség mégis számít. De azért egy másik hang azt is kérdezi legbelül, ha most nem eszed meg azt a frissen sült, ropogós, magokkal megszórt baguette-et, mi a garancia, hogy holnap is megkóstolhatod? Hát nem érdemli meg a testünk a jobb minőségű alapanyagot? Szóval, aki nem ettől gatyásodna le, miért filózik ilyeneken? Ez puritán hozzáállás vagy valami nem túl stílusos önsanyargatás?
Csoda, hogy arra jutottam, a fenti helyzetek egy bizonyos kor után talán nem egyszerű és takarékos életmód talpkövei, hanem szimplán gagyi kategória?
Írta: Födő Tamás
Ha tetszett a cikk, ne fogd vissza magad, dobj egy lájkot és oszd meg másokkal is! Ha nem tetszett, oszd meg velünk! Színtiszta szórakozást pedig a Facebook oldalunkon találsz!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: