Ne kérjél pénzt, nem focizol!

Még szerencse, hogy a magyar sportba ömlik a pénz. Na, nem minden sportágba, és nem minden sportolónak. Az aránytalanságok pont olyan nagyok, mint a magyar társadalomban. Vannak a kiváltságos milliomosok és a csóró bajnokok.

Mostanában hajlamosak vagyunk azt gondolni, ha valaki élsportoló, az biztosan jól keres. A valóság azonban teljesen más. A pénz csak oda folyik, ahol már egyébként is van.  Ilyen a rendszer. Abba fektetnek, amiben biznisz van. Ha viszont egy sportág nem kiemelt, lényegtelen, hogy sportolói nemzetközi szinten is sikeresek, a fejükre is dőlhet az egész kóceráj.

Nagyjából ez történik azzal a fiúval is, aki egy vidéki egyesületben karatézik. Korosztályában sorra hozza el az aranyérmet mind hazai, mind nemzetközi versenyeken. Mestere és környezete nagyon tehetségesnek tartja, és mint a jövő reménysége, igyekeznek egyengetni útját. Azaz csak szeretnék egyengetni, mert az egyesület állandó pénzhiánnyal küzd. Támogatás híján pedig a tokiói olimpia akár egyik esélyes bajnoka a süllyesztőben is végezheti. Még az olimpia előtt. Holott a cél, amiért nap mint nap küzd, épp a soron következő világverseny lenne.

Na, neki nincs pénz!

Hát, akkor miért nem ad neki pénzt a sportért felelős államtitkár, vagy a megye, vagy az önkormányzat, vagy a helyi cégek? – kérdezhetnénk. Ezt kérdezik az edzők, a szülők és maguk a sportolók is. De egyelőre a kérdésük költői marad. A jelenlegi rendszer nem erre van kitalálva. Odafönt habos-babos dolgokról álmodnak: hazai rendezésű vizes vb, budapesti olimpia, és további sportnyalánkságok. A pénz azonban kizárólag infrastrukturális beruházásokra jut (abban is üzlet van), valamint a kedvenc sportágakra. Na de karatéra? Minek? Az nem foci, ahhoz nem kell tízezres stadion. És azt egyébként sem “szeretjük”. Mert mit is “szeretünk” mi? Amit a főnök szeret, és amit a cégek társasági adójából támogatni lehet. Ezek pedig a látvány-csapatsportok.

Szóval, hiába is kalapoznak a fiúért, a helyi vállalkozásoknak semmi érdeke pénzt kiadni rá. Annyi nem elég, hogy a település büszkesége. Hol abban a haszon? A TAO-támogatást egyébként is már odaadták a környék huszadrangú focicsapatának, ahol a falábú kispados is minimum havi több százezret visz haza (ha nem milliót). És sajnos még a focicsapat vezetője is halkan elismeri, számtalan gyenge képességű labdarúgó (és tegyük hozzá, aluliskolázott is) akaszt le iszonyatos pénzeket. Vagyis nyugodtan kijelenthetjük, Magyarországon a tehetséggondozás labdába sem rúghat. Miket beszélek! Csak labdába rúgni szabad. De minimum legyen valahol labda, a karatéban pedig nincs, mint tudjuk. És ezen még a bimbózó kínai kapcsolat sem segít, mert a karate japán.

A TAO biznisz

Muszáj itt megjegyeznem, hogy a TAO-támogatás egyben üzleti alap is. Tudniillik a látvány-csapatsportok birtokosai ugyanazok a “nemzeti” oligarchák, akik a különböző cégcsoportok élén állnak. Magyarán, ha a vállalkozás szeretne megélni, és nem pusztán vegetálni, a szent sportágak alá tolja támogatását, cserébe pedig kialkuszik magának egy kis üzletet. Szeretnél Mészáros Lőrinc vállalatainál menni valamire? Vegyél páholyt Felcsúton!

fiú jövője tehát egyelőre kérdéses, mint sok más olyan sportolóé is, akit kizárólag szíve-lelke és tehetsége visz előre. Marad a továbbtanulás, a munka, mert a sport nekik csak profi hobbi. Mindeközben a csapatsportok dugig tömve suskával, megtámogatva akadémiai rendszerrel. Klubcsapat szintjén talán még mennek is valamire (bár Felcsúton biztos nem ezt gondolják): főleg kézilabdában igaz ez. Ám amikor a nemzeti válogatottakra kerül a sor, kiderül, az év közben felmarkolt összegek nem garantálják a sikert. Sőt! Minél tömöttebb a klubcsapat és a sportoló zsebe, annál nagyobb zakó a nemzeti sikertelenség. A csapatok menedzsmentjének ugyanis szintén csak a haszon számít. Ezért külföldi élsportolókat importálnak száz számra. Akik miután jól megszedték magukat nálunk, a mi adóforintjainkból, hazamennek, és az adott világbajnokságon saját nemzetüket repítik a dobogó legfelső fokára.

Ezért is lenne nagyon fontos, hogy minden tehetséges magyar sportoló egyformán kapjon támogatást. Ne legyen Magyarország az akárhány százezer csóró bajnok országa.

 Írta: Födő Tamás

Címkék: , , , , , , , , , , , , , ,

Ha tetszett a cikk, ne fogd vissza magad, dobj egy lájkot és oszd meg másokkal is! Ha nem tetszett, oszd meg velünk! Színtiszta szórakozást pedig a Facebook oldalunkon találsz!

Tovább a blogra »