Sokat tanakodtunk azon, hova is menjünk kirándulni. Egy olyan túraútvonalat kerestünk, ami nem közvetlenül a főváros területén van, de nem is túl messze tőle. Az is szempont volt, hogy ismeretlen helyen barangoljunk. Nem beszélve arról, hogy a túra végén vissza is érkezzünk az autónkhoz. Végül egy igazán zsír útvonalat találtunk, ami minden követelménynek megfelelt.
A neten olvastunk egy ösvényről, amiről addig nem is hallottunk. A történet szerint az 1930-ban kialakított utat korábban a vadászok használták, létezését pedig igyekeztek titokban tartani, nehogy a környéket ellepjék a kirándulók. Természetesen ennyire nem misztikus a dolog, tehát Indiana Jones és a Visegrádi-hegység fosztogatói cím esetünkben felejtős. Annyival a vadászok célt értek, hogy az utat sem helyben, sem a térképen nem jelölték.
Aztán valamikor fordulhatott a kocka, mert egyszer csak gondoltak egyet, és 2015-ben a Spartacus-ösvényt átadták a kirándulás szerelmeseinek. A Pilisi Parkerdő Zrt. engedélyezte a jelölések felfestését. Miután nem egyetlen szín fedi le az útvonalat, itt jegyzem meg, a netről remek összefoglalót lehet kinyomtatni, amely elmagyarázza, hol figyeljünk az elágazásoknál.
Indulj el egy úton…
Kiindulópontnak általában Pilisszentlászlót választják a túrázók. Mi is ezt tettük. De mivel körbemegyünk, máshonnan is el lehet indulni (később majd kiderül, honnan érdemes még). Pilisszentlászlón már jártam sok-sok évvel ezelőtt, ezért tudtam, hogy fekvése gyönyörű. Amit azonban nem tudtam, hogy neve ellenére nem is a Pilisben, hanem már a Visegrádi-hegység egyik völgyében bújik meg. Legalábbis napjaink szent Wikipédiája szerint. Méghozzá 360 méteren. A környék több más településéhez hasonlóan ez a falu is kétnyelvű. Az első szlovák ajkú lakók a török kiűzése után érkeztek ide. A település és az utcák nevei ezért mindkét nyelven olvashatók.
Szintén utólag olvastam, hogy a falu határában borzalmas tömeggyilkosság történt 1947-ben. Öt tizenéves fiút végeztek ki brutálisan. Valószínűleg egy volt szovjet katona lehetett a tettes, de erről akkoriban hallgatni kellett. Hacsak leírom is kiráz a hideg a sztoritól. Pláne, ha arra gondolok, talán épp jártunk is közel a bűntény helyszínéhez. Na, de nem akarok senkit eltántorítani. Ennek a rémtörténetnek nyoma sincs, kizárólag a természet kápráztathat el utunk során. No meg a szentlászlói talponálló. Egy élmény volt a szlovák nyelvű kocsma felirat és a hívogató illusztrációk a ház falán.
Hegyek között, völgyek között
A települést elhagyva végre beértünk az erdőbe. Kicsit cuppogva haladtunk az előző napok esős időjárása miatt. Miközben vidáman beszélgettünk, tréfálkoztunk (és nevettünk egyet azon, ahogy egyikünk a nedves avaron seggen csúszott, mint a mondókában az igazgató), árgus szemekkel figyeltük a fák törzsét. Nem tudtuk, mennyire egyértelmű a felfestés. Szerencsére mindenhol az. A kezdeti széles útról aztán egy tábla terelt tovább a zöld jelzésen, és hirdette, innen indul a Spartacus-ösvény. Meg azt is elmondta, jobb ha parázunk kicsit, mert akkor óvatosak maradunk. Idézem: “a Spartacus-ösvény nehéz szakaszokat is tartalmaz, ezek leküzdése megfelelő felkészültséget, felszerelést, fizikai állapotot igényel!” Nem állítom, hogy nem csóváltuk a fejünket egy tizedmásodpercig, de bíztunk benne, mégsem a Himalájában kötünk ki. Kötél, karabiner, barlangász felszerelés épp nem volt nálunk.
De semmi pánik. Utólag jelentem, az egész ösvény a Visegrádi-hegységben tekereg, különösebb szintkülönbségek nélkül. Egy-egy helyen szűk, ezért nagyon óvatosnak kell lenni, nehogy megcsússzunk, mert akkor tényleg lehetnek gondok. Amúgy találkoztunk kutyásokkal és egy egész horda gyerekkel is. Szóval, mindenki épségben teljesíteni tudja a távot. És kötelező is teljesíteni, különben kimarad a lényeg. A hegyoldalban, a sűrű erdőben kanyargó gyalogösvény egyszer csak csuda helyre vitt bennünket. A fák gyérülő lombjai szétnyíltak, és a távolban hirtelen előbukkant a Duna-kanyar. Pompás látvány nyújt, ahogy a folyó a Börzsöny és a Visegrádi-hegység között kanyarog.
Miután jól kigyönyörködtük magunkat, folytattuk utunkat. Az ösvény ezután szelídebb és biztonságosabb úttá szélesedik, és fut tovább egy bükkerdőben. Talán egy fél óra sem telt belé, a rengeteg közepén álló Jenő-kunyhónál lyukadtunk ki. A házikó lakatlan, nincs benne semmi különös. Viszont jó támpont a tájékozódáshoz, ha ezután elvétenénk a leágazást. Itt ugyanis egy szélesebb kocsiútról hirtelen tér le a zöld jelzés az Apátkúti-völgy felé. Ismét egy sárban tapicskolós szakasz következett. És miután folyton a lábunk elé néztünk, majdnem lemaradtunk a túra következő apró látványosságáról. Az ágak között, a messzeségben úszott el előttünk a visegrádi fellegvár.
Sétálunk, sétálunk, egy kis padra lecsücsülünk
A zöld és a zöld kereszt jelzésen haladva hamarosan leértünk az Apátkúti-völgybe. Már néhány száz méterről hallottuk a zsivajt. Gondoltuk, többen piknikeznek egy nagyobb pihenőhelyen. Aztán meglepődve láttuk, hogy ennél azért többről van szó. Ez már tulajdonképpen Visegrád külterülete. Az erdő széle, ahova még aszfaltút vezet. A hely népszerű lehet a családok körében, hisz van itt egy füvészkert (Bertényi Miklós Füvészkert), itt található az Ördögmalom Erdei Étterem és az idilli Telgárthy-rét. Gyorsan tartottunk is egy rövid pihenőt az egyik padon. Egyébként aki nem szívesen végzi dolgát erdőben, itt az étterem oldalszárnyában kialakított mellékhelyiségben könnyíthet magán.
Ahogy említettem, ezt a körtúrát máshonnan is el lehet kezdeni. Mégpedig innen, a rét felől, mert autóval érkezőknek ideális. Az uzsiszünet után egy ideig a betonúton bandukoltunk tovább, immár a piros jelzést követve. Egy pisztrángos mellett is elmentünk, amelyből bárki kedvére foghatja a halakat, ha leperkálta a horgászat díját. El is döntöttük, legközelebb kipróbáljuk a pecázást. Két okból: egyrészt így olcsóbb, mintha árusnál vennénk, másrészt a pisztráng rendkívül ízletes hal. Finom ebéd lesz belőle valamikor (már izgatottan várom).
Az utolsó szakasz semmiben nem volt unalmasabb, mint az előzők. Az Apátkúti-patak mentén trappoltunk felfelé, Pilisszentlászló irányába. Az egyre szűkülő szurdokban érintettük a bő vizű Kaán-forrást, ahonnan sokan literes kannákban viszik haza a forrásvizet. Később, ahogy az ösvény kanyargott és keresztezte a patakot, köveken ugrabugrálva jutottunk egyre feljebb, míg meg nem érkeztünk a falu határába.
Mintha a mesebeli boszorkány házára leltünk volna, olyan valószerűtlennek tűnt, hogy Pilisszentlászló szélén működik egy buddhista templom. A fakerítéssel körülvett épület körül egyébként egy lélek sem kószált. Az internet azonban megint segítségemre sietett. Így tudtam meg, hogy a Dharma Kincse Templom Kelet-Európa első zen temploma. Na, de nem bámészkodtunk sokáig, mert éreztük, a Maslow-piramis csúnyán kezd összeroskadni. Rohantunk az autóhoz, mert már nagyon vágytunk egy kiadós kései ebédre otthon.
Írta: Födő Tamás
Ha tetszett a cikk, ne fogd vissza magad, dobj egy lájkot és oszd meg másokkal is! Ha nem tetszett, oszd meg velünk! Színtiszta szórakozást pedig a Facebook oldalunkon találsz!
Kommentek