Egy veszélyes járvány terjed az országban. Nincs ellene oltóanyag. Kigyógyulni belőle pedig hosszú évekig tart. Görög eredetű elnevezése xenofóbia. Magyarul idegengyűlölet.
A napokban az egyik tévécsatorna esti beszélgetős műsorában egy szír származású háziorvos mesélt magáról, családjáról, és arról, nem szívesen lépi át annak a településnek határát, ahol a közösség megbecsült orvosa. Hogy miért? Mert a városhatárt elhagyva származása miatt folyamatos inzultusok érik.
Ott, ahol nem ismerik, idegennek nézik. A helyzeten az sem változtat, hogy tökéletesen beszél magyarul, és hosszú évek óta gyógyítja a magyar betegeket. Az sem nyom a latba, hogy gyermekei nem csupán félig szírek, de félig magyarok is, akik szintén az orvosi pályát választották. Igaz, ma már külföldön praktizálnak, mert ott minden szempontból könnyebb.
Ő mégis maradt. Egyelőre. Nem könnyű ugyanis hátrahagyni csapot-papot, több év vagy évtized alatt felépített életet és praxist. Nem könnyű elengedni a választott hazát, ahol gyökeret vert. Nem könnyű belátni és elfogadni, hogy ez a választott haza nem ugyanaz, mint 20-30 évvel korábban. Mert a magyar ember megváltozott. Korábban a kommunizmus zártságából szabadult társadalom kíváncsi volt az idegenekre. Ma épp az ellenkezője igaz. Holott soha korábban nem éltünk ennyire átjárható világban.
Pedig épp ennek az átjárható világnak az egyik velejárója, hogy ma Magyarországon számtalan idegen vagy idegen származású él. Itt telepedtek le, ide házasodtak, itt nevelték és nevelik gyermekeiket, akik vagy félig magyarok, vagy ha vér szerint nem, de nyelvükben és gondolkodásukban mindenképpen.
Más a bőrszíne
Elég, ha ismert személyiségekre gondolunk. Onyutha Judit, Al Ghaoui Hesna, Kálid Artúr. Sokat láthattuk, hallhattuk őket. Tudjuk, kik ők. De kérdés, ha nem tudnánk, mit gondolnánk róluk az utcán? És mit gondolhatnak róluk például egy isten háta mögötti faluban, ha egyszer csak arra kirándulnának családostul? Mert esetleg Onyutha Juditot az időjárás-jelentésből még felismerik, de talán Kálid Artúr neve már semmit nem mond arrafelé. A külsejük és bőrszínük annál inkább. Ma ott tartunk, a megjelenés alapján próbálunk ítélni. Ha valakinek más metszésű a szeme, sötétebb a bőre, sűrű, göndör fekete haja van, biztosan idegen.
De említhetném azokat az ideiglenesen hazánkban élő külföldieket is, akik nálunk dolgoznak. Számos multi foglalkoztat más nemzetiségű szakembert. Ők gyakran magyarul sem beszélnek. Viszont kvalifikáltak, műveltek, értéket teremtenek, és hírét viszik hazánknak. Mint mondjuk az a fekete kézilabda játékos, aki évek óta az érdi női kézilabda-csapat idegenlégiósa. A sportrajongók vele fotózkodnak meccs után, autogrammot kérnek tőle, szeretik. A televíziónak magyarul nyilatkozik. Ám ha kimegy az utcára, vagyis átlépi azt a kört, ahol ismerik és becsülik, csupán egy fekete nő lesz. Az átlagember nem fogja megkérdezni tőle (főleg nem abban az eldugott faluban), ki ő és mit csinál. Elég ránézni. Fogalmuk sem lesz, hogy valójában nem is afrikai, hanem született francia állampolgár.
Miközben ezekre a más nemzetiségű férfiakra és nőkre gondolok, akik hazánkban élnek, azon töprengek, mikor érkezik el az a pillanat, amikor őket is verbális vagy fizikai támadás éri. Mert hiába is tartanak vészmadárnak, a magyar társadalom lassan mégis ott tart, kérdés és gondolkodás nélkül ítéli el az idegent.
Ezek nem a környékről valók
Amihez már az sem szükséges, hogy valóban más rasszhoz tartozó, más nyelvű, más nemzetiségű, más vallású legyen. Elég annyi, hogy még sosem látták a környéken. Ennyi történt abban a Heves megyei községben is, ahol Mindenszentekkor idegenek jelentek meg a temetőben. Máris elindult a pletyka. Volt benne szenzációéhség (végre történik valami a falunkban), volt benne rettegés az ismeretlentől (mert az oroszok…ja, nem, a migráncsok már a spájzban vannak), volt benne nyájszellem (minek átgondolni a dolgokat, amit megmondtak, az úgy van). És még szerencse, ha a polgármester észnél van, és próbálja csillapítani a kedélyeket és cáfolni a hamis híreket. De majd lesz olyan is, hogy a polgármester sem tud tenni az idegengyűlölet ellen.
Sajnos, nem könnyű elfogadni, társadalmunk igenis alapjaiban ingatag és gyökeréig rágta magát a bizalmatlanság, irigység, rosszakarat, gyűlölet. Tettek róla odafönt. A kormánypropaganda jelesre vizsgázott. És nekem, aki tősgyökeres magyar vagyok, olyan hülyeségek is megfordulnak már a fejemben, mi lesz, ha egy hegyvidéki faluban migránsnak néznek. Hisz túratársaimmal együtt idegen leszek, hátizsákkal a vállamon.
Írta: Födő Tamás
Ha tetszett a cikk, ne fogd vissza magad, dobj egy lájkot és oszd meg másokkal is! Ha nem tetszett, oszd meg velünk! Színtiszta szórakozást pedig a Facebook oldalunkon találsz!
Kommentek