Ha zavar a cigiszag, arrébb megyek. De mit tegyen egy magatehetetlen kisgyerek, urambocsá magzat, ha a saját szülei fújják rá a füstöt? És meddig terjed az én felelősségem? Jogom van beszólni? Ér az valamit egyáltalán? Eszmefuttatás.
Nemrég egy gyorsétteremben jött rám a szükség. Nyomulnék be az amúgy is szűkre szabott WC-be, látom ám, nagy a tumultus. Lelkileg rákészülök az idegölő várakozásra, amikor rájövök, mi a torlódás oka. Lehajtották a pelenkázót, anyuka és nagymama együtt tesznek tisztába egy másfél év körüli csöppséget. Sűrű elnézéskérések közepette elslisszolok mellettük, majd közelebbi ismeretséget kötök a megváltást hozó porcelánkagylóval. Mire kijövök, már köddé vált a háromgenerációs banda.
A kasszánál botlok beléjük újra, eddigre az apuka és a nagypapa is csatlakozott hozzájuk. Bár kínzó a tömeg, türelmesen várakoznak, beszélgetnek, nevetgélnek. Szép család, kifejezetten jó érzés rájuk nézni. Az apuka fél fejjel alacsonyabb az anyukánál, ettől valahogy még szimpatikusabbak. A családfő óvón fonja körbe karjával kedves neje hasát, ekkor tűnik csak fel: odabent már a tesó növekszik. Hirtelen kapom el a tekintetem, nem akarok egy ilyen intim családi pillanatot kikémlelni. Végül sorra kerülnek, és hamarosan kilépnek a látómezőmből. Pár perc múlva mi is megkapjuk a rendelésünket, az udvarra indulunk helyet keresni. Gyönyörű a vénasszonyok nyara idén Németországban. Odakint újra megpillantom az aranyos kis családot. A pici lány anya és apa között ül, velük szemben a két nagyszülő, mindannyian jóízűen falatoznak.
Ebben a pillanatban olyat látok, hogy majd elhajítom a tálcát a megdöbbenéstől. Lefagyok, lépni alig tudok. A roppantul szimpatikus családban ugyanis mind a négy felnőtt dohányzik, szinkronban eregetik a füstöt a nagyvilágba. No meg a gyerekre. Igen, a terhes anyuka is.
Forrás: stayathomemum.com.au
Lökdösöm a férjem könyökét veszettül. Látod? Látja. De most akkor szerinted szóljunk? Van értelme szólni? Létezne, hogy van még ember civilizált társadalmunkban, aki nem tudja, milyen rettenetesen károsító hatásai vannak a dohányzásnak a magzatra meg a gyerekre? Mert én, a felnőtt legalább arrébb mehetek, ha zavar a füst (igen, a kerthelyiségben is zavar, nem csak a zárt térben). De annak a másfél éves kicsinek nincs választási lehetősége. Ő ott ül, beékelve a szülei közé, hiába fojtogatja torkát a kátrány, s csípi szemét vörösre a füst. Számára nincs menekvés, neki ez a természetes közege, amíg ki nem repül a fészekből. Ami első ránézésre idilli családi ücsörgésnek tűnt, az hirtelen kegyetlen kelepceként manifesztálódik.
Ha beszólok, szemét vagyok?
Előre-hátra dülöngélek, toporgok. Szóljak, ne szóljak? Mi közöm hozzá? Van közöm hozzá? Áll a Gellért-hegyen egy Szabó Dezső szobor, az van ráírva: minden magyar felelős minden magyarért. Apukám úgy mondta: Terike! Minden ember felelős minden emberért. Tényleg felelős vagyok? Rajtam, éppen rajtam múlik annak a szegény kisgyereknek a sorsa? Meg azé is, aki még meg sem született? Kerüljek konfliktusba vadidegenekkel? Miért nem szól más? Ér valamit, ha szólok? Otthon, a négy fal között úgyis ugyanúgy dohányoznak tovább, nem?
Gépiesen tömöm a fejembe az ebédet, az ízét már rég nem érzem (mondjuk nem is érdemes arra, hogy érezzem). Ja, és már megint megtörténik az, amit Caramel olyan szépen megénekelt a Lélekdonorban: a pillanat, ami sokat ér, némán múlik el.
Nem egyedi eset
Még fel sem ocsúdtam rendesen a döbbenetemből, még le sem ráztam magamról a saját tehetetlenségem béklyóját, amikor pár nappal később a játszótéren szinte ugyanebbe a szituba keveredek. Homokozó széle, dekoratív anyu, gömbölyödő pocak, bölcsőre hízik, de koporsószög fityeg a szája sarkából. Mellette a nagyi, térdén lovagoltatja az elsőszülött unokát. Meg kell dörzsölnöm a szememet, annyira szürreális a jelenet.
Forrás: pixabay.com
Elnézést! Kérem szépen! Itt mindenki megőrült?? Vagy lehet, hogy én nem követem a trendet? Ez valami új családmodell? Terhes anyuka vígan körbefüstöli a világot, meg a gyerekeit, a nagyszülő pedig bőszen asszisztál hozzá? Ez kinek a felelőssége? Az enyém, aki nem szól be? Már megint nem szól be? Gyávaság? Közöny? Struccpolitika?
Te mit tettél volna a helyemben?
Aki gyűjti a bátorságot a következő cigiző kismamához: Hovanyecz Teréz
Ha tetszett a cikk, ne fogd vissza magad, dobj egy lájkot és oszd meg másokkal is! Ha nem tetszett, oszd meg velünk! Színtiszta szórakozást pedig a Facebook oldalunkon találsz!
Dehogyis szólnék be! Semmi olyat nem tudnék neki mondani, amit ő pontosan ne tudna! Csak kioktatásnak, provokációnak értékelné a “beszólasomat”.
Vagyis nulla eredményt érnék el annak árán, hogy kapnék egy hatalmas adag sértegetést. A vérnyomásom jól felmenne, pozitív eredmény meg semmi.Akkor meg minek, ha mindezt előre tudom?
Igen én is beszólogatok, csak sajnos nem sok eredménye van. Annyira sajnálom a kis ártatlan gyerekeket, fogalmuk sincs mit művelnek velük a felnőttek.
Én mostanában olyan sok cigarettázó nőt látok, hogy nem is hiszek a szememnek, ez képtelenség, szerintem fordult a kocka, több nő dohányzik, mint férfi, sajnos én ezt látom.
Annyira nem bírom a füstöt, hogy hányinger jön rám ha megérzem, és teljesen kiidegelem magam mások miatt!
Én be szoktam szólni akkor is, ha megyek a járdán (jelenleg épp terhesen), és előttem végig bagózza az utcát valaki (a férjem szerint egyszer majd vki meg is csap ezért.. 😀 ) De nem bírom általában türtőztetni magam… Amikor az első gyerekemet vártam, a SOTE-n kellett pár hetet eltöltenem, és a kórházi felvételkor megkérdezték, hogy dohányzom-e? Teljesen ledöbbentem, mondom, persze, hogy nem, miért, van, aki igen?! Mondta a nővér, hogy majd nézzek ki a bejárat elé, mennyi kismama jár le cigizni… Csak gratulálni tudok nekik. Most már azt is kimutatták, hogy a baba máját is károsítja a cigaretta, nagyobb eséllyel betegedhet meg a mája, ami mégsem egy nátha, ugye… Tényleg megér ennyit embereknek ez a dolog?! Soha nem fogom tolerálni.