Rémálom az ovinkban: megszökött két gyerek!

Minden szülő rémálma valósággá vált: megszökött két gyerek az ovinkból. Mégsem lett belőle botrány. Ja, Németországban vagyunk, majd elfeledem.

A tettesek: egy négyéves és egy ötéves kislány a fiam csoportjából. Egyikük felkapaszkodott a radiátorra, onnan nyújtózkodva elérte és megnyomta az ajtónyitó gombot. Mindeközben a másikuk két kézzel nyomta az ajtót. Aztán huss, kifele! Mindezt másodpercek leforgása alatt…

Forrás: pexels.com

Önállóság vagy biztonság?

A mi ovink sajátossága, hogy a gyerekek viszonylag sok időt tölthetnek el közvetlen felügyelet nélkül. Délelőttönként egy órát tartózkodhatnak a csöppségek (a négy csoportból összesen nyolc fő) az aulában, amelyből a csoportszobák és az irodák nyílnak. Időnként kinéz rájuk valamelyik felnőtt, de nagyrészt magukban játszanak. 

Mi egy magyar oviból érkeztünk ide két éve, engem nagyon meghökkentett ez a nagy szabadság. “Anyuka, így tanulnak a gyerekek önállóságot. Mi a baj ezzel?” Azonkívül, hogy csupán egy ajtó választja el őket az utcától, igazán semmi. Kerítés, kapu nálunk nincs. Egyébként én meg voltam győződve róla, hogy azt a bizonyos ajtót kilenckor (ahogy megérkezik az utolsó gyerek is) kulcsra zárják…

Megtörtént a baj

Mint kiderült, nem zárják. Vagy nem mindig. Aznap pont nem, amikor a két középsős kislány úgy döntött, nekivág a nagyvilágnak. Ki tudja, meddig jutottak volna, ha az egyik arrafelé motorkázó kisfiúnak nem lett volna annyi lélekjelenléte, hogy azonnal szóljon a legközelebbi óvónőnek. Aki rögvest a szökevények után rohant és még látta, amint a színes-fodros ruhácskák befordulnak a sarkon…

Forrás: pixabay.com

Délután minden szülőnek négyszemközt mesélte el a sztorit az érintett óvónő, a gyerekekkel külön is átbeszélték a történteket. Eddig jó. Ezután viszont különös fordulatot vett az ügy.

Én legalábbis azt vártam, hogy az érintett két szülőpár világraszóló botrányt csap és/vagy fejek hullanak az ügy kapcsán. Értem én, hogy közvetlenül senkit sem lehet felelősségre vonni, hiszen a szökés idején éppen felügyelet nélkül játszottak a gyerekek. (Egy olyan oviról beszélünk, ahonnan már rúgtak ki azért óvónőt, mert az udvaron telefonált. Indoklás: nem tett eleget a felügyelői kötelességének.) De mi, szülők azért perkálunk havonta nem is keveset, hogy tökéletes biztonságban tudjuk gyermekünket az ovis tartózkodás teljes időtartamára. Akkor is, ha éppen önállóskodnak…

És ezért még csoki is jár?

Másnap aztán két dologra lettem figyelmes: leszerelték az ajtónyitó gomb alatti radiátort, az egyik kis szökevény anyukája pedig nagy csomag bonbonnal a kezében sasszézott be mellettem a csoportszobába. Nem kellett különösen hallgatóznom, a szemem láttára adta át az ajándékot annak a bizonyos óvónőnek. Megköszönte, hogy olyan gyorsan elkapta a gyerekeket, így a kislányok nem mentek át a forgalmas főúton…ja, és még elnézést is kért a kellemetlenségért.

Én bírom az illetőt, a gyerekét is, időnként összejárunk. Abban a pillanatban mégis legszívesebben nyakon ragadtam volna és jól megráztam volna szegény anyukát. Tényleg ő kér elnézést? Meg ő hozza a bonbont? Nem fordítva kéne esetleg? Nem az óvónőknek kellene térden csúszva bocsánatért esedezniük, amiért ez egyáltalán megtörténhetett? Ugye, nem a középsős gyerekektől várjuk el a bölcs belátást, hogy az oviból megszökni tilos és életveszélyes? (Barbizni indultak az egyikükhöz, mint utóbb kiderült.) 

Forrás: pixabay.com

De nem. Az óvónő mosolyogva elteszi a csokit, az élet megy tovább. Egészen a következő szökésig.

Akiben maradt némi félsz: Hovanyecz Teréz

Ha tetszett a cikk, ne fogd vissza magad, dobj egy lájkot és oszd meg másokkal is! Ha nem tetszett, oszd meg velünk! Színtiszta szórakozást pedig a Facebook oldalunkon találsz!