Traar takaros kis német falu, golfpályával, szélmalommal, az utcákon csak úgy tombol az idill. A lakók egy szép napon úgy döntöttek, befogadnak 150 menekültet. Nem tündérmese, valóság!
Hogy reagál az egyszeri német, ha arra kérik, engedje át a kedvenc bulizós terét a menekülteknek? Szeme se rebben. Fogja a sörsátrat és áthelyezi pár száz méterrel arrébb, a szántóföldre. Aztán háromnapos ünnepségen avatja fel az új teret. Amire meghívja a menekülteket is.
Forrás: pro-medienmagazin.de
Közel húsz éve járok haza Krefeldbe, a férjem szülővárosába. Ez a Debrecen nagyságú város valahol Duisburg és Düsseldorf között helyezkedik el, s valójában soha nem tudott kitörni a neves szomszédok árnyékából. Nem, hogy a magyarok, még a németek se nagyon ismerik. Honnan is ismernék? Se kiemelkedő egyeteme nincsen, se jelentős cégnek nem ad otthont. Az egykor híres selyemgyártás meg már az ötvenes évek óta csak szép emlék.
Majd belefúlnak a kispolgári idillbe
A Traar nevű városrész 1929-ig önálló település volt, akkor csatolták az egyre terjeszkedő Krefeldhez. Mivel azonban földrajzilag eléggé messze esik a belvárostól, a mai napig többé-kevésbé megőrizte önállóságát. A tősgyökeres lakók büszkén éneklik farsangkor, hogy “Steh auf, wenn Du ein Traarer bist!”, anyósom pedig hiába volt évtizedekig a szimbólumnak számító szélmalom önkéntes gondnoka, még mindig gyüttmentnek számít (lévén alsó-szászországi születésű).
Forrás: fc-traar.de
No, de milyen is ez a Traar? Az utcakövek milliméter pontossággal illeszkednek, a sövényeket szigorúan geometriai formákra nyírják, az előkertek tökéletesen takarosak, a konyhaablakokat libamintás függöny díszíti, a kerítést az itt élők még csak hírből sem ismerik.
Forrás: kersting-immobilien.de
Amikor az utcákat járom, úgy érzem, ilyen makulátlan kisvárosi idill a világon nincs. Pedig van. Az elmúlt ötven év legnagyobb botrányát az okozta, amikor Meyer úr elhagyta a feleségét egy férfiért, az asszony meg válaszul összeszűrte a levet a legjobb barátnőjével.
Menekültek? Ide?
Ebbe a hamisítatlan idillbe robbant be 2015 őszén a Willkommenskultur. Vagyis Merkel megmondta, hogy én szeretem a menekülteket, szeressétek őket ti is. És amit a Mutti megmond, az meg van mondva.
Forrás: irishtimes.com
Krefeld városa nagyon komolyan vette az ukázt, számtalan helyen és módon fogadta a menekülteket. Amikor azonban az utolsó használaton kívüli tornacsarnok és bérlakás is megtelt, kénytelenek voltak ideiglenes menekültszállást építeni, méghozzá légtartásos sátor formájában. Az egyik ilyen – 150 fő elszállásolására alkalmas – sátrat éppen Traarban, ott is a dísztéren tervezték felépíteni.
Forrás: wz.de
Nosza, össze is hívták a falugyűlést a témában. Az egyház hozzáállásáról sokat elárul, hogy éppen a katolikus plébánia nagytermében került sor az információs estre. A rendezvényen személyesen a főpolgármester állta a sarat és válaszolta meg a kérdéseket. Amiből volt is nem kevés, hiszen óriási számban képviseltette magát Traar lakossága. Az teljesen nyilvánvaló volt, hogy segítenek, hiszen “ezt diktálja a keresztény értékrendünk, ahogyan az az Alaptörvényünkben is szerepel” (részlet a helyi újságból). Végül úgy alakult, hogy a 150 menekült megsegítésre 100 önkéntes jelentkezett.
Forrás: handelsblatt.com
Tartozom egy vallomással. Amikor én értesültem arról, hogy hamarosan menekültek érkeznek a számomra felfoghatatlan béke és nyugalom szigetére, az első gondolatom az volt: na, ti se golfoztok már sokáig!
Je suis migráncs
Azóta eltelt másfél év, az idő pedig nem engem, hanem a németeket igazolta. A németeket, meg az ő végtelenül nyitott, elfogadó és befogadó gondolkodásmódjukat. 2016 januárjában felépült a légtartásos sátor, hamarosan a lakók is megérkeztek. Az önkénteseknek hála megkezdődött az integrációjuk, ebben kiemelt szerepet játszott a német nyelv tanítása és a sport. “Nagyon fontos, hogy állandó elfoglaltságot biztosítsunk a számukra, hiszen az unalomból származik a legtöbb balhé” (részlet a helyi újságból).
Forrás: welt.de
Hogyan zajlott a kulturális különbségek feloldása? “Először is elmagyaráztuk nekik, hogy Németországban a nők és a férfiak egyenrangúak, minden embert ugyanolyan jogok illetnek meg. Erre rögtön megkérdezték, hogy jó, de akkor miért csak nők dolgoznak a konyhán? Ekkor jöttünk rá, hogy milyen alaposan megfigyelnek minket” (részlet a helyi újságból).
A menekült gyerekek egy része a helyi általános iskolába kezdett járni. Erről anyósom – aki a délutáni időszakban önkénteskedik a tanulók mellett – így mesélt: “A gyerekek általában tudnak valamennyire angolul, így tudtam velük kommunikálni. Szédületes volt, ahogy néhány hónap alatt belerázódtak a német nyelvbe. Nagyon kedves, barátságos gyerekeket ismertem meg, számos rajzot őrzök tőlük otthon.”
Epilógus
2017 nyarára az összes menekültnek sikerült állandó lakhatást intézni, így a sátrat júliusban lebontották. Most október van, az egykori szállás helyén már zöldell a fű. A tervek szerint november 12-én újra itt tartják majd a Szent Márton napi lampionos felvonulást. A felvonulást, amikor arra emlékezünk, hogy az – egyébként szombathelyi születésű – római katona félbevágta a köpenyét és egy útszéli koldusra terítette, hogy ne fagyjon halálra a szerencsétlen.
Forrás: wz.de
Aki nagyon büszke az anyósára: Hovanyecz Teréz
Ha tetszett a cikk, ne fogd vissza magad, dobj egy lájkot és oszd meg másokkal is! Ha nem tetszett, oszd meg velünk! Színtiszta szórakozást pedig a Facebook oldalunkon találsz!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: