Agydaganatom volt, a nyugati orvoslás lemondott rólam

Valószínűleg az MR-készülékkel volt gond – magyarázta az orvos Györgynek, aki hónapok óta járt vizsgálatról vizsgálatra, mert gliómát diagnosztizáltak nála. Az onkológus azóta sem talál magyarázatot arra, hova tűnt az agydaganat.

Néhány éve pár centiméteres daganatot találtak György fejében. Akkor harminckilenc éves volt. Bár az orvosok semmi jóval nem kecsegtették, a fiatalember elhatározta, küzdeni fog.

– Sokszor nem tudjuk eldönteni, miről beszélgethetünk egy olyan ismerősünkkel vagy épp ismeretlennel, aki valamilyen traumát élt át vagy súlyos betegség állapotában van (szándékosan nem akarom azt a szót használni, szenved). Te mit gondolsz erről? Vannak tabu témák és kérdések, amelyeket inkább bántónak érzel? 

– Csak magam nevében tudok nyilatkozni. Nekem ez nem tabu téma. Én egészen hamar szükségét éreztem, hogy kimondjam a dolgokat. A környezetemben viszont különbözően viszonyultak állapotomhoz, és ez nagyon meglepett. A leggyakoribb, hogy nem tudnak mit kezdeni a betegségemmel. Nem is én, inkább a másik érzi kínosnak a szituációt, és ezért gyakran jobbnak látja témát váltani. Például kinéz az ablakon, és azt mondja: jé, már nem is esik. Ma már kifejezetten szórakoztatnak ezek a reakciók. 

– Gondolom, az én reakcióm is egy ilyen gyöngyszem lehetett.

– Te egyáltalán nem akartál kitérni a téma elől, sőt. Nagyon örültem neki, hogy érdeklődsz, és rögtön úgy láttad, erről beszélni kell és érdemes, mert talán másnak is segíthet a történetem. Szerintem ez szerencsésebb hozzáállás.

– A te történeted mikor és hogyan kezdődött?

– Nagyjából három éve egy sima fejfájással indult. Nem tulajdonítottam neki semmi jelentőséget. Aztán ez a fejfájás egyre gyakrabban tért vissza, majd szinte állandóvá vált. Persze, hiába is mentem orvoshoz, hónapokkal későbbre kaptam előjegyzést. Az Országos Idegtudományi Intézetbe küldtek MR-vizsgálatra. 

– És a vizsgálaton rögtön közölték is a rossz hírt?

– Nem tudom, hogy a magyar egészségügyet jellemzi-e vagy máshol is így működik-e a világon, de az is elég sokkoló volt, ahogy az egész zajlott. Épp hogy végeztek a vizsgálattal, elmondták, mi a bajom, és mire számíthatok, miközben mögöttem toporgott a következő páciens. Időt sem hagytak felfogni, hogy alig néhány hónapot jósolnak nekem, tessékeltek is kifelé. Egy órán át ültem az autómban, mire magamhoz tértem.

– Mi volt az első gondolatod ott, az autóban?

– Először is képtelen voltam felfogni, hogy ez velem történik. Hirtelen azt sem tudtam, mit jelent az, hogy néhány hónap? Aztán már nem is magamra gondoltam, hanem azokra, akiket szeretek. Hogyan fogom elmondani nekik? Egyáltalán elmondjam-e? És ha igen, mikor? Akkor úgy döntöttem, egy ideig nem terhelem őket a problémámmal. Nehezebb lett volna az ő szomorúságukat és fájdalmukat elviselni, mint a saját fizikai fájdalmamat és a tudatot, nincs sok esélyem.

– Mikor tudta meg a családod?

– Végül hamarosan mégis bevallottam nekik, a vizsgálat eredménye pozitív lett. Rájöttem, hogy a titkolózással csak tovább bonyolítom saját életemet. És nekem nem újabb bonyodalomra, hanem támogatásra volt szükségem. Nem akartam elfogadni, hogy ennyi volt. Máshol is meg akartam vizsgáltatni magam. Így jutottam el Pécsre, ahol van egy országos viszonylatban jól felszerelt diagnosztikai központ. Sajnos, ott is ugyanazt állapították meg: glióma van a fejemben.

– Javasoltak valamilyen gyógymódot, beavatkozást?

– Azonnal sugárkezelésre küldtek volna. Csakhogy a gyógyulásomat ez a beavatkozás sem garantálta. Sőt, a kilátásaim sem javultak volna tőle. Miután átgondoltam a helyzetemet, arra jutottam, másfelé keresgélek tovább. Azt mondtam magamnak, ha a nyugati gyógyászat jelenleg ennyire képes, semmit nem veszthetek azzal, ha az alternatív, keleti gyógyászatnak is adok egy lehetőséget.

– Sokféle alternatív irányzat létezik, te melyikhez fordultál?

– Igazság szerint nem kellett sokat kutatnom. A véletlen úgy hozta, hogy egy ismerősöm ajánlotta az egyiket. Én hamarosan kértem is egy időpontot. Bár korábban nem nagyon hittem az ilyen gyógymódokban, kicsit hókuszpókusznak gondoltam, már az első kezelésen úgy éreztem, mintha tisztultam volna.

– Ez pontosan mit jelent? Mi történt a kezelés alatt?

– Először is már a gyógyítóval való találkozás is hatással volt rám. Képzelj el egy kilencvenkét éves nénit, aki alig néz ki hetvenötnek. Maga a kezelés egyébként abból állt, hogy lefeküdtem, a gyógyító pedig kezével a körülöttem lévő energiamezőt és energiaközpontokat próbálta rendezni, tisztítani, a blokkokat oldani. Hamarosan éreztem is, ahogy a fejem búbján megindul valami. Az első alkalom után tudtam, van értelme folytatni. De nemcsak fizikailag történt változás. A gyógyulást korábban mindig magamon kívülre helyeztem. Nem érdekelt, hogyan, csak gyógyítsanak meg. Mintha nekem közöm se lenne saját magam egészségi állapotához. Itt aztán ráébresztettek arra, hogy igenis rajtam múlik, gyógyulok-e, hisz a betegség forrása önmagamban keresendő. A blokkok azért képződnek, mert valami az életemben és így a lelkemben nincs rendben.

– És milyen problémákra vezetted vissza a betegséged?

– Kemény munka volt önmagamba nézni. Azt hittem, én mindig jól érzem magam. Mert valójában nekem tényleg szinte mindig jó kedvem volt. De ez a vidámság a természetemből adódik, közben pedig ugyanúgy sepertem a szőnyeg alá azokat a dolgokat, amelyek bántottak, amelyekkel nem tudtam vagy nem akartam szembenézni. Ilyen volt édesanyám halála, és az, hogy édesapám hamarosan összeköltözött jelenlegi élettársával. Amikor megtudtam, rákos vagyok, az is eszembe jutott, apámnak van ehhez köze, hisz édesanyám is rákban halt meg. Szóval, haragudtam apámra, és nem szívesen találkoztam vele. Inkább kerültem. Amikor azonban kénytelen voltam mélyre ásni magamban, el kellett ismernem, édesapámmal való viszonyom tőlem is függ. Ezek után próbáltam beleképzelni magam az ő helyzetébe, igyekeztem megérteni őt és az ő indokait. Rájöttem, ha akkor nem találkozik az élettársával, őt is elveszíthettem volna. Ma már újra beszélő viszonyban vagyunk egymással, tartjuk a kapcsolatot.

– Más téren rendben volt az életed?

– Nem. Egy sokkal egyértelműbb területen sem változtattam, holott arról tudtam, és beszéltem róla a környezetemmel. Munkahelyemen napról napra rosszabbul éreztem magam. Mégis maradtam. Folyton azt vártam, javul majd a légkör, több és jobb lehetőséget kapok. Egy ismerősöm csábított oda azzal az ígérettel, hogy együtt fogok dolgozni vele, és közösen építjük ki ügyfélkörünket. Egy idő után azonban azt vettem észre, partner helyett asszisztenseként kezel, a tárgyalásokról is távol tart. És ha megpedzettem neki, hogy magasabb pozícióba szeretnék lépni, mindig lebeszélt róla, mondván, majd ő felépít engem is, minek szeretnék én külön menni. Beláttam, ez így nem mehet tovább, munkahelyet váltottam.

– Ha jól értem, hagyományos gyógymódokkal nem is kezeltek. Nem műtöttek, nem kaptál kemoterápiát, nem szedsz gyógyszereket?

– Ez így van. Kizárólag energetikai kezelésekre járok. Illetve egy ideje én is tanulom ezt a fajta gyógyítást, és kezelem magam egyelőre korlátozott tudásomnak megfelelően. De már ezen a szinten is hatásos. Amikor pár napig nem jutottam el fogorvoshoz, sikerült a fogfájást elmulasztani. Egyébként nagyon érdekes volt látni, hogy mialatt gyógyítgattam magam, az örökké öntörvényű és távolságtartó macskánk hívás nélkül megjelenik, és dörgölőzni kezd a karomhoz. Akkor jött az ötlet, miért ne próbálhatnám ki rajta is, amit addig tanultam. Többször is kezeltem, ő pedig nem szaladt el, nem mozdult, élvezte a helyzetet. Később azt is észrevettem, már nem olyan lomha, mint volt. Könnyebben mozog és virgoncabb. Mintha megfiatalodott volna. Egyébként pedig az étrendemen is változtattam. Nem eszem cukrot, fehér lisztet. Kerülöm a szénhidrátokat, amik a rákos sejtek legfontosabb táplálékai.

– Amióta ezeket a kezeléseket kapod, illetve magadat gyógyítod, orvos nem is látott?

– Dehogynem. Rendszeresen járok konzultációra ahhoz az orvoshoz, aki először diagnosztizálta nálam a daganatot. Ennek a kontrollnak is megvan a menetrendje. Először gyakrabban kell visszamenni, aztán ha a beteg állapota javul, úgy ritkul a vizsgálat. Az orvosom persze értetlenül állt az esetem előtt. Még arra a magyarázatra is előbb gondolt, az orvosi műszerrel volt gond, hisz egy daganat hogyan is fejlődhet vissza ilyen látványosan. Mire én visszakérdeztem, hogy ezek szerint a pécsi MR-készülék is ugyanúgy elromlott-e. Erre már nem tudott mit válaszolni. Minden találkozónkon egyre inkább érzem, bár hivatalból elutasítja a keleti vagy alternatív gyógyászatot, érdeklődőbb és nyitottabb. Én vagyok a kézzel fogható bizonyíték. A napokban voltam kontrollon, ahol megállapították, már olyan gyógyuló fázisban vagyok, hogy elég évente visszamennem ellenőrzésre. A kezelést persze folytatom, és tanulom a módszert. Fontosnak érzem, hogy ha tudok, én is segítsek másokon, akik hasonló élethelyzetbe jutnak. Már az is nagy öröm számomra, hogy a szkeptikus orvosom egyre kevésbé szkeptikus.

Írta: Födő Tamás

Ha tetszett a cikk, ne fogd vissza magad, dobj egy lájkot és oszd meg másokkal is! Ha nem tetszett, oszd meg velünk! Színtiszta szórakozást pedig a Facebook oldalunkon találsz!