Az Orczy-kert évtizedekig volt a nyolcadik, kilencedik kerület lakóinak kedvelt menedéke. Sokan jártak ide futni, sétálni, pihenni. Aztán a kormány gondolt egyet, és nekiugrott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem felturbózásának. Azóta a parkot lezárták, körbeépítették, fáinak egy részét kivágták, majd a területet újra megnyitották. De csak egy részét…Talán csak egy ideig…
Mivel a főváros európai viszonylatban egyáltalán nem bővelkedik zöldfelületben, minden park közkincs. Illetve annak kellene lennie. Csakhogy Magyarország ebben is árral szemben megy, mint annyi minden másban. Végül is egy kivételes és hát egy kivételesen tehetséges országról van szó. Nekünk aztán senki ne mutasson irányt. Pláne ne adjanak tanácsokat. Úgyis jobban tudjuk… Ezért aztán a jelenlegi vezetés számára utolsó szempont, hogy egy városlakóra hány négyzetméter zöld jut. Máshogy is őrizhetjük fizikai és lelki egészségünket. Az iskolában naponta van tornaóra. Ha a szülő szeretne, ő is elmehet futni. Mennek is, szinte mindenki a Margitszigetre. Vagy a nyolcadik kerület egy része a Népligetbe. (Csak el ne kiabáljuk! A Népligethez egyelőre nem nyúltak hozzá látványosan, pedig hát rettentő értékes terület.)
Nem véletlenül demonstrálnak a Városliget átépítése, felújítása vagy beépítése ellen. Nem is lehet igazán megfogalmazni, mi folyik a Ligetben, annyira átláthatatlanok a valódi szándékok, tervek és azok következményei. Meg aztán ott van a Római-part. A tervezett mobilgát miatt megannyi életerős fát szeretnének kivágni. De a történet széles körben ismert, fölösleges újra összefoglalni. A lényeg annyi, hazánkban ma a kőnek van respektje (talán nem véletlen, mert egyeseknek kőfejtője van), a fa nem üzlet.
Ebbe a sorba illik az Orczy-kert esete is. Egy közterületet valaki (a jelenlegi hatalom) kiszemelt magának. Eleve állt ott egy történelmi épületegyüttes, a Ludovika, ami a magyar katonatisztképzés (Ludovika Akadémia) központja volt a 19. század második felétől. Vagyis a kormány úgy gondolhatta, ha már amúgy is historizál, nyugodtan fejlesztheti a Ludovikát a történelem jegyében. Ezért a park megy a levesbe. Fel is épült a kollégium és egyéb létesítmények. A projekt azonban még korántsem fejeződött be. A park legnagyobb részét továbbra is kerítés zárja el az arra sétálóktól. A rétet körbefutni vagy a tavat körbejárni egyelőre nem lehet. A víz körül még túrják a földet, építenek egy pavilont. A korábban sűrű lombok árnyékolta rész szellősebb lett, távolról átlátni a területen (eredményes volt a fairtás). A régen murvás utat letérkövezték. És az egész park tulajdonképpen érzetre is olyan, mintha a campus része lenne, főleg, ha az egyetemi épületek felől érkezünk.
A hivatalos álláspont szerint a park természetesen továbbra is nyitva áll a zöldbe vágyó polgárok előtt. Az egyetem honlapja közzétette a beruházás térképét, amelyen szépen meg is tekinthető, melyek a civilek előtt nyitott területek, valamint a még zárt, de majd látogatható részek… Határozottan úgy tűnik, előbb-utóbb minden látogatható lesz.
Nem hiába várom sokakkal egyetemben, hogy újra a parkban futhassak. Éppen ezért terepszemlét tartottam a hétvégi nyárban. Elkarikáztam a parkig. A Ludovika melletti kiskapu most is nyitva volt. Rutinosan hajtottam be a rét felé. Ott meg is torpantam, mert kerítéssel vették körül, így kipróbáltam a cangát az új kövezett úton. Körbetekertem az új egyetemi épületet, majd elmentem régi futópálya mellett a kert másik végéhez, ahol egy teljesen új futó-, és teniszpályát fedeztem fel. A pályáknál egy ugyancsak új épületet húztak fel. Nagyokat pislogtam a változásokon. Közben nézelődtem, elrévedtem, hümmögtem egyet az épülő lovardán, és összességében reménykedni kezdtem, talán mégis egy kulturált parkot kapunk vissza.
Ezen a ponton a magyar valóság nem hagyta magát, kiráncigált alaptalan optimista hangulatomból. Az épületből egy férfi jött ki, és határozottan nekem szegezte a kérdést: AZ EGYETEMHEZ TARTOZIK???!!! Nem! – rebegtem csodálkozó hangon – csupán egy helyi lakos vagyok, aki évekig itt futott, és szeretne újra itt futni vagy kikapcsolódni! Akkor lesz szíves távozni innen! – szólított föl. Mire engem egy csapásra elöntött a düh és a méreg: MIÉRT KELLENE ELMENNEM? Egyetlen felirat vagy másik kapu nem jelezte, ez már magánterület, idegeneknek belépni tilos! Még mindig ugyanabban a parkban vagyok, ahova bejöttem!
De miközben ezeket mondtam, tudtam, fölösleges azzal az emberrel vitatkoznom, ő csak egy hangya a gépezetben, aki végrehajtja, amit neki mondanak. És ez a dimenzió elborzasztott, mert egy érdekes jövőképet vetített elém: MI VAN, HA VÉGÜL AZ ORCZY-KERTET MÉGSEM ADJÁK VISSZA A LAKOSOKNAK? MI VAN, HA VÉGÜL A NAGY TESTVÉR EZT IS BEKEBELEZTE A KÖZVAGYONBÓL?
A válaszokat azonban az idő hozza meg. És nagyon szorítok, hogy ne legyen igazam!
Írta: Födő Tamás
Ha tetszett a cikk, ne fogd vissza magad, dobj egy lájkot és oszd meg másokkal is! Ha nem tetszett, oszd meg velünk! Színtiszta szórakozást pedig a Facebook oldalunkon találsz!
Kommentek