Szívet cseréljen, aki hazát cserél! Külföldön élő magyarként imádok rácsodálkozni a szülőföldemre. Idén nyáron kicsit túltoltuk a városnézést meg a természetjárást, szinte megcsömörlöttem Magyarország szebbik arcától. De csak szinte.
Tegyük egy pár percre félre a gyűlölködést, a politikát, a közéletet, a panaszkodást. Gyönyörködjünk végre abban az országban, ahol élünk! Vagy ahonnan kivándoroltunk. Kinek mi.
Idén nyáron Miskolcra voltunk hivatalosak egy esküvőre, így nem tehettünk másként: az acélváros köré szerveztük az éves nyaralásunk első hetét. Kicsit távolabbról, Szilvásváradról indítottunk. A gyerekeink boldogan tapicskoltak a Fátyol-vízesésnél, aminek a látványával egyszerűen nem lehet betelni:
Bár a kisvasutazás feltétlen rajongói vagyunk, csak odafelé váltottunk jegyet. És milyen jól tettük! Árnyas fák alatt, csodálatosan könnyű sétával, erdei tanösvény és pisztrángsütödék mentén jutottunk vissza az autónkhoz. Megint bebizonyosodott: a csúcsról lefelé vezető út is lehet csodaszép!
Máris száguldottunk tovább Egerbe, mivel a fiam Gárdonyi Géza óriási rajongója. Dobó István hőstetteit immáron másodjára olvastatja fel az apjával…németül (ami nem kötelező, az vonzó!). Nyilván a várba vezetett az első utunk, ahol nagyon élvezetes és ingyenes(!) tárlatvezetésben volt részünk. Végre azt is megtudtuk, melyik dombon álltak anno a török ágyúk.
Amikor már besokalltunk a városnézéstől, a történelemtől meg a 35 foktól, felautóztunk az aggteleki cseppkőbarlanghoz. Stabil tíz fokban játszottuk azt, hogy végre tél van. A hangversenyteremben viszont meghallgattuk a Honfoglalás betétdalát Demjén Rózsi tolmácsolásában, és akkor durván megtelt könnyel az egyszeri idegenszívű szeme. Bár jártam már itt vagy húsz éve, most először érintett meg ennek a föld alatti tájnak a mesebelisége.
Este már Miskolcon tértünk nyugovóra, másnap a felkelő nap sugarai a lillafüredi kisvasút végállomásán sütöttek rá a türelmeltenül toporgó lábainkra. A gyerekekkel most csónakáztunk életünkben először, kiváló kulisszát biztosított ehhez a Palota Szálló.
Az esküvő utáni félkómás reggelen nem sokat tétlenkedtünk, gyorsan ledöngettünk Csopakra, ahol pár napos lehűlést jósoltak. Nekünk ez éppen kapóra jött, imádok kirándulni a Balaton északi partján. Badacsonytomajból például ilyen kilátás tárul a gyanútlan bámészkodó elé:
Másnap még tartotta magát a szeles, hűvös idő, végre minden okunk megvolt rá, hogy gyönyörködjünk egy pár nagymacskában a veszprémi állatkertben. Itt szintén húsz éve jártam utoljára, és az állam leesett, mennyire fantasztikusan sokat fejlődött a hely. Minden szempontból méltó ellenfele az agyonhájpolt nyíregyházi társának:
A balatoni esőtől szokás kétségbe esni, pláne, ha strandolást terveztünk délelőttre. Mi inkább átautóztunk Keszthelyre, ahol a Festetics-kastély és a virágok pompája verhetetlen kombinációt kínált:
Délutánra elállt az eső, sőt, csodálatosan kellemes kiránduló idő kerekedett. Elegáns balkanyarral beautózunk a tanúhegyek közé a Balaton-felvidék szívébe, megmászunk pár rengő sziklát a szentbékkállai Kőtengerben, majd meg sem állunk a Hegyestűig. Lehet, hogy az országimázs plakáton csak egy banális szlogen az “Itt kell lenned, hogy elhidd”, de életnagyságban az egyik legmonumentálisabb élményem volt idén:
Nyugi, azért eljutottunk ám strandra is, amikor esőisten végre megkegyelmezett. Csopakon igazi mediterrán hangulat fogadja az egyszeri fürdőzni vágyót:
Minden jónak vége szakad egyszer, még az ezerszer áldott balatoni nyárnak is. Németországba Ausztrián keresztül autóztunk vissza, útközben fájdítottuk még egy kicsit a szívünket Sopronban:
Magyarország, én így szeretlek!
Aki a nyár legszebb élményeit szavakba öntötte: Hovanyecz Teréz
Aki képekbe sűrítette: Jan Helms
Ha tetszett a cikk, ne fogd vissza magad, dobj egy lájkot és oszd meg másokkal is! Ha nem tetszett, oszd meg velünk! Színtiszta szórakozást pedig a Facebook oldalunkon találsz!
Kommentek