Hogyan lettem túlsúlyos anyából sokak által irigyelt futós csaj? Egyetlen elhatározás kellett hozzá. Meg egy jó edzésterv. Ha nekem ment, neked is sikerülni fog!
Utálom a sikersztorikat. Szerintem egy csomó mindent elhallgatnak előlünk. A nehézségeket például. A zsíros-cukros kajákról egyik napról a másikra átálltam a nyersétkezésre. Aha. Biztos. Ilyen nincs. Vagy: egész életemben lusta voltam, de aztán hirtelen maratoni futó lettem. Nyilván. Mintha szégyellnénk a botlásokat, a kétségeket és a visszaesést. A régi életbe.
Hosszú volt az út…
Elhatároztam, hogy ha egyszer valaha is sikerül tisztességesen életmódot váltanom, szemérmetlenül dokumentálom a nehézségeket is. Íme az én sikersztorim, cukormáz nélkül:
Kell egy kis áramszünet!
Tavaly tavasszal kezdődött minden. Életemben először egy egész hetet töltöttem távol a gyerekeimtől, és én hosszú-hosszú évek után végre rendesen kialudtam magam. Igen, életmódváltáskor a pihenés az első. Ezt sokan elfelejtik megemlíteni. Akkoriban én jóval 90 kiló felett lébecoltam, és borzalmasan nehezen abszolváltam a hétköznapokat. Sokszor áltattam magam azzal, hogy dehát én tudok szaladni a gyerek mellett, amikor futóbiciklizik, meg a negyedikre is fel bírok lépcsőzni, ha kell…de legbelül irigykedve figyeltem a házunk melletti kiserdőbe tartó futókat. Olyan akartam lenni, mint ők. Sportos, fitt, vidám.
Leporoltam az ellipszis trénert
Tudtam, hogy nem lesz egyszerű menet. Először is ki kellett pihennem magam. Amikor ez sikerült, meg kellett találnom a megfelelő mozgásformát. Nem akartam rögtön mázsás súllyal terhelni a térdemet, ezért a futást későbbre halasztottam. A férjem javasolta, talán üzemeljem be a méregdrága ellipszistréneremet. Ami ekkor már öt éve árválkodott a sarokban, és időnként be is pókhálósodott szegénykém. Hú, de meg voltam sértődve anno a barátnőmre, aki így heccelt: na mi van, vettél egy új ruhafogast? Tavaly márciusban végre tényleg felugrottam rá, méghozzá rendszeresen, úgy heti három alkalommal.
Leszedtem róla a nagykabátot
Kezdetben 20, majd 30, később 50, végül 60 percet töltöttem a gépen. Egyórás edzésnél jó, ha tudod, hogy ez első és az utolsó tíz perc a legnehezebb, a többi viszont eufória. Oké, de hogy vettem rá magam a rendszeres mozgásra a semmiből? Nagyon jó kérdés. Az első és legfontosabb lépés az volt, hogy az edzést helyeztem minden elé. Nem kezdtem addig takarítani, netezni, olvasni, nem mentem bevásárolni, amíg meg nem volt a kitűzött adag. Nem volt több kifogás és halogatás. Azt hiszem, nálam ez a hozzáállás hozta meg az áttörést. Aztán pedig kialakult a függőség. Tök jó!
Barátom a brokkoli
Egyszer egy ismerősöm boldogan újságolta, hogy elkezdett szedni valami port, amitől automatikusan kívánni fogja az egészséges ételeket. Én azt a port soha nem láttam, de azt bizton állíthatom, hogy a sportnak ugyanilyen hatása van. Mivel sokkal, de sokkal jobban érzed magad tőle a hétköznapokon, egyáltalán nem vágysz már a zsíros-cukros kajákra. Vagy legalábbis beéred sokkal kevesebbel. Nem vagyok dietetikus, nem fogok itt most semmiféle étrendet ajánlgatni.
A zöldségköret nem megy egyik napról a másikra
Az biztos, hogy én se a kenyeret, se a tésztát, de még a cukrot se hagytam el teljesen. A másik oldalról közelítettem a dologhoz. Napról napra többet ettem az egészséges dolgokból. Például nem tértem át rögtön a zöldségköretre, de egyre kevesebb lett a tányéromon a rizs és több a brokkoli. Szerintem ez egy járható út.
Futás közben minden lépésnél repülök egy kicsit
Júliusra mentem le nyolcvan kiló alá, akkor döntöttem úgy, belevágok a futásba! Van nekem itthon egy ezeréves könyvem, Lust am Laufen a címe. Magyarul kb. annyit tesz, hogy leld örömöd a futásban! Ezt akkor még el sem tudtam képzelni. De végül sikerült! Beillesztem ide az edzéstervem, én esküszöm rá, hátha neked is beválik (csak saját felelősségre, tudod!):
Forrás: Lust am Laufen (Ulrich Pramann)
Hetente háromszor mentem futni. Az első héten egy alkalommal kilencszer kellett két percet futni, minden két perc után lehetett egy percet gyalogolni. A második héten egy alkalommal hétszer kellett három percet futni, minden három perc után lehetett egy percet gyalogolni. És így tovább. A nyolcadik héten már tudsz harminc percet egyhuzamban futni. Érdemes belevágni, nekem nagyon bejött, pont úgy fejlődtem, ahogy elő volt írva. Októberben pedig indultam a városi futóversenyen is, öt kilométeres távon. Nyilván nem akasztottak érmet a nyakamba a végén, de sikerült legyőznöm a legelszántabb ellenségemet. Önmagamat.
A fiaim szemében pedig én voltam a legnagyobb király
Én és a démonjaim
Állj! Ez eddig tökre cukormázas! Hol a visszaesés? Hát természetesen a múlt október óta eltelt közel egy évben. Mert hogy is mondja Sensei Wu az ifjú ninjáknak? A démonjaidat le tudod győzni, de soha nem tudsz tőlük megszabadulni. Az én esetemben ez annyit tesz, hogy időnként megszalad a mérleg nyelve, és nem a jó irányba, és igen, vannak cukros-zsíros fázisok is, és van olyan, hogy hetekig nem koptatom a futócipőm talpát.
De újra és újra bebizonyítom magamnak, hogy álmomból felkeltve is le tudok futni öt kilométert, és még jól is esik. Állj! Megint mindent elönt a cukormáz! Pontosítok! Szóval az első két kilométer mindig kínszenvedés, de a harmadiktól már nagyon jól esik. Olyankor boldog vagyok! Visszavonhatatlanul futó lettem most már!
Futószerkós szelfi a mániám
Azt mondják, hogy a legtöbb, amit egy szülő adhat a gyeremekének, az az, ha ő maga boldog. Nos, én megadom ezt a gyerekeimnek. Magamnak meg pláne!
Te se sajnáld magadtól a boldogságot! Életmódváltásra fel!
Aki a futás szerelmese: Hovanyecz Teréz
Ha tetszett a cikk, ne fogd vissza magad, dobj egy lájkot és oszd meg másokkal is! Ha nem tetszett, oszd meg velünk! Színtiszta szórakozást pedig a Facebook oldalunkon találsz!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: