Mit keres egy magyar világutazó a két utolsó kommunista diktatúrában? A gyerekkori idillt? A hamisítatlan nyolcvanas évekbeli életérzést? Vajon miben hasonlít és miben különbözik Kuba és Észak-Korea? Az időt tényleg meg lehet állítani? Interjúnkból kiderül!
Roland már unja Kaliforniát. A folytonos napsütést, a homokos óceánpartot, a végtelen szőlőültetvényeket, de még azokat az átkozottul zöldellő nemzeti parkokat is. Ja, meg a sok kockát a Szilícium-völgyben, a munkahelyén. Visszavágyik abba a korba, amikor még nem a fogyasztás állt a középpontban, és olyan végtelenül egyszerűnek tűnt az élet. Mint gyerekkorában, a rendszerváltás előtti Magyarországon. Nyakába veszi hát a világot, egy éven belül eljut Észak-Koreába és Kubába is.
Forrás: renewamerica.com
A tapasztalatairól nekünk mesélt először.
Tényleg el lehet vágyódni Kaliforniából?
Ha az embert hajtja a világutazó vére, igen. De innen nem utazik akárhová az ember. Hiszen ez az Egyesült Államok egyik legváltozatosabb tagállama, a hullámlovaglástól a hegymászáson át a síelésig bármit lehet csinálni, ráadásul számtalan nemzet konyhája kínálja magát kóstolásra. Több mint tíz éve járom a világot, mostanra válogatós lettem az úticélokat illetően. Ha már utazás, akkor legyen időutazás! Így jött a képbe Észak-Korea és Kuba.
Fiatalodtál harminc évet?
A gyerekkoromat leginkább Észak-Koreában tudtam megidézni. Vegyük például a vizuális hatásokat. A plakátokon a tipográfia gyakorlatilag megegyezik azzal, amit annak idején a vidéki általános iskolám technika termének munkavédelmi tábláin alkalmaztak. Ugyanilyet láttam egyébként egy pekingi propaganda múzeumban is, ez az úgynevezett marxista stílus. De az igazi múltidézés az, amikor a főváros, Phenjan utcáin sétálsz. Sehol egy óriásplakát, hirdetés vagy reklám, és csak nagyritkán húz el melletted egy autó.
Arra van a fényes jövő – Phenjan, nem graffiti
Kubában hogy zajlott a múltidézés? Havannában tényleg Ladák és Ikarus buszok dominálják a városképet?
A karibi országban néhány magyar barátommal indultunk a közös emlékek nyomába, sokat anekdotáztunk az ingergazdag időutazás során. Elvétve találkoztunk gyerekkorom „autócsodáival”, nem lényegesen többel, mint a mai Magyarországon. Sokkal inkább jellemzőek a hatalmas Cadillac-ek, Ford Fairlane-ek és egyéb amerikai oldtimerek, amelyek a szivárvány minden színében suhannak az utakon. Ezek mondjuk csak a fényképeket dobják fel, élőben rettenetesen büdösek. Ehhez jön még az eszetlen erdő- és tarlóégetés, amitől borzalmas szmog van, ma már a vidéki Kubában is. A meleggel és a páratartalommal kombinálva ez számomra kibírhatatlan volt, három nappal le is rövidítettem az utazásomat.
Egy aránylag ritkán fotózott autócsoda – Havanna
Phenjanban erre nem volt lehetőséged, hiszen szervezett túrán vettél részt, mint minden külföldi turista. Nem volt rettenetesen nyomasztó az észak-koreai főváros a maga egyszerűségében?
Éppen ellenkezőleg. Egy évvel korában jártam Dél-Koreában, Szöulban, ott szinte rosszul lettem a zajtól, a portól és attól, ahogy minden irányból zúdult rám a marketing. Talán meglepő lesz, amit mondok, de én Phenjant sokkal élhetőbb városnak érzékeltem.
Már amennyit és amit mutattak belőle. Szerinted ők elhitték, hogy te elhiszed, amit látsz?
Arcizmom se rezzent. Nézd, a propagandagépezet tökéletesen működik. Természetesen én is úgy mentem oda, hogy előtte tájékozódtam különböző cikkekből, videókból a valódi helyzetről. Az a valóság, amit ott a helyszínen érzékelsz, megdöbbentően más. Óriási a kontraszt. Bármennyire is próbálod kritikusan szemlélni az egész díszletet, az „országmarketing” egy idő után hatni kezd. A pozitív kép akkor is befészkeli magát az ember agyába, ha tudja, hogy hamis. És akkor ilyen gondolataid támadnak: tudnék itt élni.
Szem-szájnak ingere Észak-Koreában
Kubában is ügyelnek arra, hogy jó emlékekkel távozzon a turista?
Nem feltétlenül. A karibi térség országaiban általában azt tapasztaltam, hogy sokan csak akkor dolgoznak, amikor kedvük van. Kubában is ez volt a benyomásom. Kis eufemizmussal élve: kínosan ügyelnek a munka-szabadidő egyensúlyra. Például odamentem egy sofőrhöz az utcán, hogy szükségem lenne egy fuvarra. Azt hittem, készségesen ugrik majd a bankjegyek reményében. A fenét! Közölte, hogy ő most pihen, hagyjam békén. Érzékelhető, hogy a reformok ellenére ez még nem a kapitalizmus, nem egyezik meg a kereslet a kínálattal.
Mindeközben Kubában – Trinidad, egy vendéglő bejárata
Máskor viszont kifejezetten rámenősek tudnak lenni. Ha valaki odalépett hozzám beszélgetni az utcán, és hosszasan kérdezősködött rólam, előbb-utóbb kiderült, hogy a pénzemre pályázik. Volt, aki készségesen felírta nekem egy lapra, milyen bulik lesznek a környéken, majd pedig megkért, vegyek a fiának tejet. Én az ilyen helyzeteket igyekszem kerülni. Eleinte nyitott voltam a barátkozásra, de az ötödik ilyen ügyeskedőt az első kérdés után elzavartam.
Észak-Koreában viszont nem nagyon érintkezhettél a helyiekkel.
Egyáltalán nem. A vezetőnkön kívül senkivel nem beszélhettünk. Ez is egy lényeges különbség a két ország között. Tudni kell, hogy Amerikából nem utazhatsz sima turistaként Kubába. A vízum feltétele az, hogy a látogatásod kimerítse a 12 hivatalos kategória egyikét. A legtöbb utazóhoz hasonlóan én is a people to people kategóriát jelöltem meg a látogatásom céljaként. Ez egy meglehetősen tág fogalom, már akkor is eleget teszel az előírásoknak, ha elmész egy helyi kulturális programra. Vagyis az amerikai kormány szorgalmazza, hogy kerülj aktív kapcsolatba a helyiekkel. Az én esetemben amúgy nem ellenőrizték, hogy a tengerparton fetrengésen túl csináltam-e bármit is a nyaralás során.
Mi lehet ennek az intézkedésnek a hátterében? A megbonthatatlan kubai-amerikai barátságért előre?
Bár még életben van az amerikai embargó Kubával szemben, egyre több turista keresi fel a szigetországot. Közel van, jó a klíma, olcsó és minőségi a pia. Ami turisztikai vonzerő, az egyben veszélyforrás is. Nyilván Amerika nem akarja, hogy az állampolgárai tömegesen repüljenek Kubába lerészegedni és ott is olyan kétes hírnevet szerezzenek, mint némelyik mexikói tengerparti városban.
Mindig előre, győzelemre! – A Líder Maximó egy kubai hűtő tetején motivál
Te eleget tettél ennek az előírásnak? Beszélgettél Kubában a helyiekkel?
Hogyne, én ezt kifejezetten élveztem (kivéve, ha le akartak húzni). Többször szálltam meg úgynevezett casa particular-ban, ami kb. a magyar Zimmer frei-nak felel meg. Vannak olyan jobb módú családok, amelyek rendelkeznek egy vagy több kiadó szobával. A szobák általában a nappalin vagy a konyhán át közelíthetőek meg, nincs külön bejáratuk, így elkerülhetetlen a találkozás, no meg a társalgás. Bár nem beszélek folyékonyan spanyolul, egy nyelvi applikáció segítségével el tudtam diskurálni a vendéglátóimmal.
Talán még a neten is böngészhettél, ha akartál?
Észak-Koreában nem. Ott szinte teljesen el voltunk szigetelve mindentől és mindenkitől. Se térerő, se wifi. A phenjani hotel kihelyezett postahivatalában lehetett volna régi Windows-os gépekről, a posta központi e-mail címéről 5 dollár körüli összegért e-mailt küldeni, de én nem éltem a lehetőséggel. A weboldalak nem voltak elérhetők, de nem is hiányoztak. Érdekes módon ott egyáltalán nem zavart az, hogy nem tudtam az otthoniakkal kommunikálni, valahogy hozzátartozott a hely „varázsához”.
A “varázs” helye – Phenjan
Kubában főként a technológia fejletlensége miatt nem, vagy csak nagyon ritkán találtam használható internetet. Ott viszont már kifejezetten zavart a kommunikáció hiánya, hiszen más szempontból nem éreztem magam kommunista diktatúrában.
Nocsak, alig hunyt el Castro, máris fellazult volna a rendszer?
Észak-Koreához képest Kubában alig volt jelen a propaganda. Láttam ugyan Castro meg Che Guevera képeket a házfalakon, sőt, a háztartásokban is, de mindezt sokkal inkább ilyen alulról jövő rajongásnak érzékeltem. Phenjanban egész más hatást keltenek a profi festmények és a monumentális szobrok az szocialista örökletes monarchia uralkodóiról. Jól ábrázolja a felfogásbeli különbséget a két ország között, hogy Fidel Castro a végrendeltében tiltotta meg, hogy valaha szobrot állítsanak neki, vagy utcát nevezzenek el róla.
Szobrot nem állíthatnak neki, emlékezni szabad
Volt-e Kubában bármilyen megkötés vagy előírás, hogy hova mehetsz, mit nézhetsz meg?
Szabad voltam, mint a madár. Bejártam a fővárost és a vidéket is, mindenhova eljutottam, ahova akartam. Kivéve, amikor leszakadt a felsővezeték, és a vonatunk nem jutott el a végállomásig. De nem ez volt a jellemző. Az egyetlen igazi kellemetlenséget éppen az amerikai embargó okozta: nem működött az országban a hitelkártyám. Kénytelen voltam tehát még a beutazás előtt pontos költségvetést készíteni, és pénzt váltani a teljes tartózkodásom idejére. Esténként számba kellett vennem, mennyit költöttem aznap, mennyi maradt még a következő napokra. Végül még maradt is némi pénzem.
Havanna, China Town – Kuba lakosságának 1%-a kínai
Gazdálkodj okosan! Mennyire érezted magad biztonságban, zsebedben egy halom készpénzzel?
Kubában tökéletesen biztonságban éreztem magam, pedig válogatás nélkül mindenféle városrészbe bementem, még sötétedés után is. Az viszont jelentősen csökkentette a biztonságérzetemet, hogy vészhelyzet esetén nem lett volna hozzáférésem helyi pénzhez, sőt, semmilyen pénzhez.
Észak-Koreában volt-e benned félelem, hogy esetleg hosszabb időre marasztalnak a tervezettnél?
Bennem nem, hiszen még nem vagyok amerikai állampolgár, nem lettem volna nekik elég értékes fogás. Némelyik turistában viszont volt egy kis félsz, a táskájukat például nem hagyták a szálláson, nehogy belecsempésszenek valamit. Amúgy az idegenvezetőnk vigyázott ránk, hogy még csak véletlenül se térjünk le a kijelölt útról, ne fotózzunk olyat, amit nem szabad, illetve ne keveredjünk beszélgetésbe a helyiekkel. Eleve nagyon fegyelmezetten érkeztünk az országba, eszünk ágában sem volt provokálni. Megadtuk magunkat a szemfényvesztésnek.
Észak-koreai diák a phenjani Victorious War Museum előtt
Ennyi megkötés mellett volt-e a látogatásban cseppnyi élvezet?
Feltétlenül. Számomra például nagyon meglepő volt, milyen szép tájak vannak Észak-Koreában. Elvittek bennünket a Kumgang Nemzeti Parkba, ahol magas hegyek között kristálytiszta vizű patakok csordogálnak, időnként vízesésként zuhanva alá. Nyilván nincs jelen a tömegturizmus, így szemét sincs és gyakorlatilag érintetlen a természet. Lélegzetelállító élményben volt részünk, pedig jártam már egy pár nemzeti parkban életemben.
Meglepően szép – Kumgang Nemzeti Park
Ellenben Kubában kissé csalódtam a természet szépségeit illetően, talán azért, mert eleve többet vártam. Elismerem, aki a fehérhomokos tengerpartért utazik oda, megtalálja a számítását. Én viszont aktív turista vagyok, fél napnál többet nem tudok eltölteni a strandon. Nekem sokkal jobban bejönnek a hegyes, erdős tájak, a végtelen dohányültetvények. Jártam szép helyeken, de sajnos a természettel elég mostohán bánnak, és ez sokat ront a kirándulások élvezeti értékén.
Észak-Koreáról eleve nem az jut az ember eszébe elsőre, hogy milyen szép a környezet, így még jobban megfogott a látvány.
Látom, tényleg hatott az országmarketing. Volt olyan élményed is, amikor nagyon kilógott a lóláb?
Naná. Elvittek például egy phenjani élelmiszerüzletbe, ahol olyan árubőséget prezentáltak, amely bármely amerikai szupermarket becsületére vált volna. Az már eleve szokatlan, hogy egy bizonyos boltot mutogatnak, miért nem lehet bármelyikbe bemenni. De még furcsább, hogy az egész üzletben nincs rajtunk kívül vásárló, a termékek elrendezése pedig inkább egy múzeumi tárlatra hajazott. Nyilván minden nap letörölték róluk a port. Mi persze nem akadékoskodtunk, nem is ámuldoztunk, csak szépen vásároltunk.
Inkább múzeum – élelmiszerbolt Phenjanban
Az étteremlátogatás is hasonlóan zajlott. Ott ugyan ült a szomszéd asztalnál egy család, de teljesen nyilvánvalóan statiszták voltak. Akkor érkeztek, amikor mi, alig ettek, velünk együtt távoztak. De legalább nem voltunk egyedül.
Akkor a kaja is csak ránézésre volt ínycsiklandó?
Mint mindenből, az ételekből is csak a legkiválóbb minőséget kaptuk Észak-Koreában. Egyszer mondjuk az egyik útitársam panaszkodott, hogy kissé csípős a kutyahús, de hát úgy kell neki. Kubában sem lehet egy szavam sem a konyhára, még az egyszerűbb éttermekben is kifejezetten ízletesen főztek.
Che még a havannai piacon is ott figyel
Szokás arról vitatkozni, mennyire erkölcsös egy diktatúrában turistáskodni és ott pénzt költeni. Te mennyire csináltál ebből lelkiismereti kérdést?
Mint már említettem, Kubában egyáltalán nem éreztem, hogy diktatúrában lennék, ott bennem ez a kérdés fel sem merült igazán. Észak-Koreában nyilván eszembe jutott, hogy én itt most dőzsölök, a lakosság nagy része pedig éhezik, miközben az állami költségvetés jelentős hányadát a világ negyedik legnagyobb hadseregének fenntartása emészti fel. Ráadásul a kemény valutámmal éppen ezt az embertelen rezsimet támogatom. Igen, ez mind bennem volt, de bevallom, a kíváncsiságom legyőzte a lelkiismeretfurdalásomat. Egyszerűen látni akartam azt, amiről a legtöbben csak olvasnak.
Dekoráció egy phenjani általános iskola aulájában
Te rendelkezel amerikai zöldkártyával, hamarosan az állampolgárságért is folyamodhatsz. Mennyiben befolyásolhatják ezek az utak az eljárást?
Az amerikai hatóságok sem a kubai, sem az észak-koreai utazást nem tiltják, bár ez utóbbi kifejezetten ellenjavallott. Amikor hazaérkeztem Észak-Koreából, a reptéren elmondtam a Bevándorlási Hivatal ügyintézőjének, hogy hol jártam. Ezután részt kellett vennem egy rövid, de nagyon szakszerű interjún, ahol még egy korábbi, jordániai utam is szóba került. Ne valami szigorú vallatást képzelj el, inkább egy már-már jóhangulatú beszélgetést. Sejtelmem sincs, lesz-e ennek bármilyen kihatása a majdani állampolgársági kérvényemre.
Szoborcsoport ugyanazon phenjani általános iskola előkertjében
Magyarország egykor mind Kubából, mind Észak-Koreából nézve baráti országnak számított. Említetted-e bárhol is, hogy te igazából magyar vagy?
Kubában sokszor beindította a beszélgetést a vendéglátóimmal, ha szóba került, honnan származom. Sokuknak volt olyan rokona, ismerőse, aki korábban Magyarországon tanult vagy dolgozott. A legtöbben jószívvel emlékeznek országunkra. Észak-Koreában kifejezetten hangsúlyoztam, hogy nem amerikai állampolgár vagyok, hiszen ők nem feltétlenül örvendenek nagy népszerűségnek. Sőt, kiderült, hogy kifejezetten Amerika-ellenes viccek is léteznek.
Trump – egy kevéssé hízelgő ábrázolás Havannában
Ha már teljesült az álmod, és beutaztad a világot, a két ország közül melyikbe térnél vissza?
Úgy gondolom, hogy Kubában mindent láttam, mindent tapasztaltam, amit akartam, így oda nem vágyom annyira vissza. Időnként hiányzott az a komfort, amit a hasonló életszínvonalú országokban megszoktam.
Mint már említettem, Észak-Koreából úgy távoztam több mint egy éve, hogy ide még szívesen visszatérnék. Természetesen csak akkor, ha hosszútávon olyan ellátásban részesülnék, mint az ott eltöltött egy hét alatt, illetve garantálnák a biztonságomat. Sajnos mindkét feltétel egyre inkább csak illúzió.
Aki kérdezett és csodálkozott: Hovanyecz Teréz
Aki utazott, fotózott és válaszolt: Garas Roland
Ha tetszett a cikk, ne fogd vissza magad, dobj egy lájkot és oszd meg másokkal is! Ha nem tetszett, oszd meg velünk! Színtiszta szórakozást pedig a Facebook oldalunkon találsz!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: