Tetszik, szeretem, imádom. Ezer kilométer viszont sok. Nagyon sok. Pláne 1999 decemberében, amikor okostelefonról, szélessávú internetről és fapados légitársaságokról még álmodozni sem merünk. Belekezdjünk vagy ne kezdjünk bele?
Nyílt levél a 19 éves önmagamnak, hogy miért igen!
Hello Szépségem!
Igen, hozzád beszélek, tehozzád, aki ott fetrengesz kínodban a fürdőszoba padlóján és fogalmad sincs, mit válaszolj az előbb elhangzott kérdésre. Tudod, ott a kandalló előtt, a vitustáncot járó lángnyelvek fényében! Ne félj, a kedves német ismerősöd nem vette zokon, hogy berohantál ide. Türelmesen vár. Reménykedik.
Tudom, te most el sem tudod képzelni, hogy igent mondj. Itt vagytok az évezred utolsó napján kettesben, és még abban sem lehetsz biztos, egyáltalán túl fogjátok-e élni a Y2K-t. De nem is ez aggaszt igazán. Hanem az a fránya távkapcsolat. És minden, ami vele jár. Hiszen járnál te vele, hogyne járnál! Rá vártál már évek óta! Erre ő képes megérkezni – fehér ló helyett – egy nemzetközi buszjárattal. Az Erzsébet térre, nem az Engels-re, annyira még te sem vagy őskövület. Azonnal elrabolta a szívedet.
Forrás: salzburg.com
Az eszed viszont nagyban tiltakozik. Ugyan mi sülhet ki ebből? Holnapután már megy is haza! Te pedig leghamarabb húsvétkor mehetsz ki hozzá Frankfurtba! De addig? Hogy fogtok kommunikálni? E-mail címed van már ugyan, nagyon menő, egon.gyaloglo.hu a vége! Hú, de jó lenne minden nap írni neki! Nethozzáférésed viszont csak az egyetemen van, a Diákcentrumban, ahol időnként megbízhatóan összeomlik a rendszer. Ja, meg sorban is kell állni…
Figyu, tudod mi lesz? Levelezni fogtok! Igazi, papíralapú leveleket fogtok küldözgetni egymásnak. Egy unalmasabb gyepgazdálkodás előadás alatt simán fel tudsz pingálni száz darab szívecskét a borítékra, majd meglátod! Az persze a Magyar Posta jóindulatán múlik, célba érnek-e a könnycseppekkel és parfümel átitatott szerelmes sorok! Egy-kettő nyomtalanul eltűnik majd a két ország között, de még így is megtölt vagy három cipősdobozt a levelezésetek. Higgy nekem, pont rálátok arra a polcra!
Lesz még hajnali cset, szintén az egyetemről, és a féltéglányi mobilod is jól fog jönni, bár SMS-t nem tudsz róla küldeni, fogadni viszont igen! Megsúgom, egy Steve Jobs nevű ipse már dolgozik a ketyerén, amivel egyszerre tudtok majd csetelni, beszélni, meg levelezni…neked mondjuk csak 2013-ban lesz olyanod, és főként a közös gyerekeiteket fogod vele videózni…no, de ne szaladjunk annyira előre! Egyelőre 2000-et írunk, és ti időnként megengeditek magatoknak azt a luxust, hogy telefonáltok a vezetékesen keresztül.
Igaz, nálatok a szülői házban a folyosón van a készülék, szóval telefonszex kizárt! Meg az sem mindegy, mennyit beszélsz vele. Hiába ő hívott, apukád mégis rád fog szólni, hogy tegyétek már le. Csupa aggodalomból, mert nem szeretné, ha ezt a fiút is elijesztenéd a szószátyárkodással…igen, jól olvasod, pedig anno mennyit nyüstölt téged, hogy tessék tanulni azt a rohadt németet…most meg nem tudja értékelni, hogy folyékonyan beszélsz!
Készülj fel, a germán vonaltól mások sem lesznek elájulva. Rendszeresen fel fog bukkanni az a frázis, hogy “miért nem keresel egy rendes magyar fiút?”, egyesek felteszik a keresztkérdést, hogy “ha megismersz itthon valakit, azért majd elhagyod a németet, ugye?”, egy közeli barátnőd pedig sokkterápiával próbál hatni rád: “most rontod el az egész életedet!”. Nagymamád nagyon tapintatosan csak arról fog érdeklődni, hogy vajon “kinő-e még ennek a fiúnak a haja?” illetve “ő most már mindig ilyen alacsony marad?”. Ne pöccenj be, puszta jóindulat vezérli őket. Egyszerűen aggódnak a jövőd miatt.
A jövőd miatt, amit igazából csak én látok. Látom, ahogy tanulás mellett dolgozol és a borravalót egy borítékban kuporgatod a ruháid között. Aztán nevezett borítékot egy az egyben átadod a nemzetközi busztársaság pénztárosának. Félelmetesen sokat gombolnak le rólad a 14 órás előjátékért. Te viszont jól bírod az éjszakai zötykölődést. Csupán egyszer hánysz le egy virágágyást Hegyeshalomnál, mert az alkoholgőzös szomszédod egész éjjel a válladnak dőlve hortyogott. Az ám, Hegyeshalom! Te még megéled, amint két perccel az EU-csatlakozás előtt sógorék beterelnek egy hangárba, vezényszavak pattognak, kipakoltatják az utolsó bugyidat is a csővázas hátizsákból, és jót röhögnek a plüsstigrisen, amit álmosan szorongatsz.
De mindez nem számít, mert amikor befut a busz a frankfurti főpályaudvar elé, az semmihez sem hasonlítható, mámorító érzés. Az együtt töltött napok pedig mindenért kárpótolnak, egyszerre szeretsz bele az országba és a fickóba…menthetetlenül, örökre!
De vajon életképes lesz-e a kapcsolatotok, ha hirtelen megszűnik a távolság és mindennap egymás mellett ébredtek? Nem válik-e a legszebb vágyálomból hirtelen rémálom? Erre már 2002-ben választ kaptok, amikor is te külföldi szakmai gyakorlatot töltesz Németországban és pár hónapig együtt kell laknotok. Lesz majd anyázás meg tányérdobálás is, de ami nem öl meg, az megerősít!
Végül 2005 tavaszán, egy mesebeli szentendrei hajóúton teszitek meg a szándéknyilatkozatot: tök jó, hogy már otthonról is tudunk egymásnak e-mail-t küldeni, de a távkapcsolatot hagyjuk meg a fiataloknak! Nekünk fizikai valóság kell! Pünkösdkor robbantod otthon a bombát, a szüleid megtörten bámulnak maguk elé. Ezerszer átkozzák már azt a napot, amikor 1989-ben beírattak különnémetre, lelkiekben lemondanak arról, hogy aktív nagyszülők lesznek.
Ők csodálkoznak a legjobban, amikor 2008-ban, háromévnyi németországi tartózkodás (és persze esküvő meg lakodalom) után hazaköltöztök. Az unokázásig még 2010-ig várniuk kell ugyan, addig a férjeddel beszélgetnek jókat. Magyarul! Mert a drágalátos urad megtanulja az anyanyelvedet, önként és dalolva, ráadásul állítja, hogy nem is volt olyan nehéz! Nincsenek nemek és névelők, a múltidőt elintézzük egy (vagy két) t betűvel, valamint a legtöbb dolgot úgy ejtjük, ahogy írjuk. Szóval ne hasonlítgassuk már állandóan a kínaihoz, köszi! Mondjuk az már 2000-ben akcentus nélkül ment neki, hogy Rákoskeresztúr Városközpont! Az pedig bónusz, hogy a rokonlátogatások alkalmával nem magányosan üdögél egy sarokban…
Igen, jól olvasod, ti lesztek a kétnyelvű, csodabogár, multikulti család a vidéki kisvárosban. Nem könnyű, mert roppantul vágytok Németországba, de Magyarországon is nagyon szerettek élni. Amikor pedig kaptok egy német és egy magyar nyelvű mondókás könyvet a nagyszülőktől, hirtelen rádöbbensz, hogy a gyerekedre egy helyett rögtön kettő ország kultúrkincsét hagyományozhatod rá, és Úristen, ez mennyire jó!
Akkor pedig már biztos lehetsz benne, hogy ezért, csak ezért megérte az összes éjszakai zötykölődés, amit a távolsági buszon követtél el Frankfurt és Budapest között.
Aki rendületlenül hisz a távkapcsolatban: Hovanyecz Teréz
Ha tetszett a cikk, ne fogd vissza magad, dobj egy lájkot és oszd meg másokkal is! Ha nem tetszett, oszd meg velünk! Színtiszta szórakozást pedig a Facebook oldalunkon találsz!
Ez a sztori olyan, mint a francia idegenlégióról szólók. Annyira idili, hogy vágyik rá az ember. De a valóságban lányok tömegének megy tönkre az élete, hiába kötnek kompromisszumokat folyamatosan. A németek felsőbbrendűség tudata a mindennapokban folyamatosan tettenérhető. Gyakorlatilag a kint élő családokban a nő sem beszélhet magyarul, a gyerek főleg nem. De a lotto ötöst is van aki elviszi. Emiatt mindig reménykedik valaki. S amikor összeomlik a remény, a többség közel negyven évesen próbál itthon keresgélni. Szerintem aki a kutyája vérvonalára vigyáz, az a sajátját se keverje. Abból baj nem lehet. Ez akkor is igaz, ha az európai fehér ember közel áll hozzánk.