Új életet kezdeni 64 évesen, többévtizednyi alkoholizmus után? Lehetetlen! Köszönőlevél valakinek, akinek még ez is sikerült.
Drága Édesapám!
Tudod, mitől féltem a legjobban? Mit féltem! Rettegtem! Attól, hogy majd az esküvőmön is részeg leszel. Más a habos-babos ruhájáról álmodozik, én meg ezen szorongtam. Ezen is. Meg azon, hogy milyen állapotban jössz haza esténként. Hogy haza jössz-e egyáltalán. Teljesen kiszámíthatatlan volt az ügy, hiszen nem ittál minden nap. Sőt! Volt, hogy hónapok teltek el egyetlen korty alkohol nélkül. Aztán közbejött valami. Bánat ért, vagy éppen valami nagy nagy öröm? Ki tudja már azt! Egyetlen módszert ismertél, hogy megbirkózz a feszültséggel.
Forrás: badische-zeitung.de
Nem volt ez másként a 24. születésnapomon sem, egy nappal a te 64. születésnapod után. Nem írnám most le, milyen állapotban találtam rád otthon. Sejtelmem sincs, honnan vettük végül a bátorságot a tesómmal. A tesómmal, akinek soha nem lehetek elég hálás. Aki nem fogadta el ezt a sorsot. Aki addig keresett, addig kutatott, míg rá nem talált egy olyan helyre, ahol végleges gyógyulást ígértek neked. Életünkben először mertünk odaállni eléd. Korábban ilyenre nem volt példa. Egy szenvedélybeteg a családban olyan, mint a dinoszaurusz a nappaliban. Ott van, látjuk, kerülgetjük, de egy idő után megszokjuk és nem beszélünk róla. Most végre hangosan is kimondtuk:
– Apuci, te beteg vagy, orvosi segítségre van szükséged.
Abban a pillanatban egy lyukas garast nem adtam volna érte, de két nap múlva már ott ültem veled a Félút Centrum vezető főorvosának dolgozószobájában. Amikor elmagyarázta neked, hogy egy hathetes, intenzív programon kell részt venned, te hevesen tiltakozni kezdtél:
– Kérem, én egész életemben összesen nem voltam annyit táppénzen!
Az orvos reakciója egyszer s mindenkorra döntött a sorsunkról:
– Uram! Jól értem, Önnek tehát fontosabb a munkája, mint a családja?
Te azonnal haptákba vágtad magad, másnap reggel nyolckor pedig jelentkeztél a betegfelvételen. Néha egyetlen jól irányzott rúgás kell ahhoz, hogy észhez térjen az ember.
Te pedig nagyon is észhez tértél. Hatalmas erőbedobással, teljes koncentrációval csináltad végig a Minnesota-programot.
28 nap. Ennyi kellett hozzá, hogy átprogramozzák harmincegynehány év berögződéseit. Hogy átírd a sorskönyvedet.
Joggal kérdezheted, hittem-e benned. Egy percig sem. Minden egyes nap vártam a telefont, hogy abbahagyod. Mert borzalmasan nehéz volt neked. Számot vetni az egész addigi életeddel. Ráadásul minden pénteken családi nap volt, olyankor a terápiás üléseken valamely családtagoddal vettél részt. Kőkemény szembesítés volt az egész. Nem lehetek elég hálás a tesómnak, amiért minden pénteken ott ült veled.
De minden terápia végetér egyszer. Te alkoholistaként mentél be, és győztesként jöttél ki. Legyőzted a legelvetemültebb ellenségedet: önmagadat.
Én persze továbbra is kételkedtem. Jó egy évig nem mertem elhinni, hogy tényleg igaz. Lejöttél a szerről és ez most már mindig is így lesz. Testem-lelkem készültségben maradt. Amikor egy napon alkoholszag csapott meg a beszélgetésünk közben, szinte jóleső bizonyosság árasztott el. Na látod, tudtam én, gyenge ez ahhoz. Pár perc múlva kiderült, hogy a melletted álló kollégád hajtott fel egy Unicumot ebéd után.
Mi következett ezután? Közös életünk legszebb kilenc éve. Kirándulások, mozizások, végtelen lófrálások a fővárosban és környékén. Kaptam egy új apukát. Korábban mindez elképzelhetetlen lett volna.
Mint ahogy az is, hogy az esküvőmön hajnali négykor te színjózan vagy, és a kedvenc mexikói zenédre ropjuk magunkról elfeledkezve. Tudod, erre:
A nyolcfős terápiás csoportból te voltál az egyetlen, aki élete végéig nem ivott egyetlen kortyot sem. Hogy mi volt a titkod? Saját bevallásod szerint az alatt a hat hét alatt egy életre megundorodtál az alkoholtól.
Drága Édesapám! Pontosan tizenhárom évvel ezelőtt, 2004. július 12-én elindultál egy úton. Egy hosszú, rögös úton. Csak nagyon kevés embernek sikerül végigmenni rajta, és csak nagyon kevesen hittek benned. Neked sikerült, életed hátralévő 9 és fél évében nem tértél le róla. 64 évesen megváltoztattad az életedet. Az első napon kaptál egy kulcstartót. Egyszer megmutattad. Az volt ráírva: csak a mai napon.
Én rettenetesen büszke vagyok Rád! Nem csak a mai napon!
Aki immáron tizenhárom éve hisz a csodákban: Hovanyecz Teréz
Ha tetszett a cikk, ne fogd vissza magad, dobj egy lájkot és oszd meg másokkal is! Ha nem tetszett, oszd meg velünk! Színtiszta szórakozást pedig a Facebook oldalunkon találsz!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: