Nagyon mélyen nézzen magába az az ember, aki nem lát tovább a súlyomnál. Bazi nagy családi balhé, kis happy end-del.
Drága Apuka!
Tudod, nagyon sokáig tartott, mire szívből, igazán le tudtam Neked írni ezt a megszólítást. Valójában évekig.
Hiszen te már a megismerkedésünkkor jelezted: egyáltalán nem érdekellek. Nem próbáltad ellenem hangolni a fiadat, szó sem volt semmiféle nyílt ellenségeskedésről. Egyszerűen csak semmibe vettél. Ha nagyritkán egy asztalnál ültünk, képes voltál egyes szám harmadik személyben beszélni rólam. Pedig ott tornyosultam előtted. Az eljegyzésünkről sem vettél tudomást. Ha kérdeztek a szomszédok, valami gyermeteg barátság-gyűrűt emlegettél. Volt is nagy meglepetés, amikor hatévnyi együttjárás után bejelentettük: összeházasodunk. Tudod, nem az rázott meg, hogy gratuláció helyett a pezsgő hőmérsékletét kifogásoltad. Hanem az a közöny, ami kiült az arcodra. Pedig a mélyben igencsak forrtak benned az indulatok. Az elfojtott haragod irántam egy héttel az esküvő előtt szabadult ki béklyója alól.
Forrás: dawgshed.com
Telefonon közölted a fiaddal a három vitathatatlan érvet, ami miatt nem szabad engem feleségül vennie. Kettő annyira nevetséges, hogy nem vagyok hajlandó rájuk leütést pazarolni. Nézzük hát a harmadikat! Kifejtetted, hogy egy túlsúlyos nővel tilos házasságot kötni, hiszen annak köztudottan nincs semmi önuralma, így nem is válhat belőle jó feleség. Vagyis te igazán csak a fiad javát akartad. A fiadét, aki képes volt ezután a beszélgetés után úgy letenni a telefont, hogy neked is szép napot kívánok! Akár hálás is lehetnék a jó nevelésedért, de akkor valahogy nem a hála szó jutott eszembe.
Igazából a falat kapartam dühömben, és nem láttam a pipától. Ennyi lennék csupán? Egy kövér nő, nulla önuralommal vagy egyéb külső-belső erénnyel? Felfoghatatlan volt számomra, hogy a hatéves ismeretségünk alatt ennyire sikerült taksálnod engem. Tudod, soha korábban nem redukáltak még a súlyomra. Volt, aki a nevetésemet szerette, más meg a humoromat. Sőt, akadt olyan is, akinek tetszettem, úgy, kövéren!
A fiad sem a mesés örökségemért vett el, nekem elhiheted. Tudod, az esküvőn, amit az összes intelmed ellenére is megtartottunk végül. Nélküled. Rendesek voltunk, a sértődés legkisebb jelét sem mutattuk. Sőt! Elvittük neked megmutatni a fényképeket. Pünkösd volt akkor is, mint most. Ültünk egymás mellett abban az áporodott szagú dolgozószobában. A te önuralmad rendben volt. Egyetlen szó nélkül nézted végig a fotókat.
Amikor kifordultunk a kocsifelhajtóról, fogadalmat tettem. Megesküdtem, hogy addig nem lépem át a küszöbödet, amíg rá nem jövök, miért nem szeretsz engem. Eszem ágában sem volt lefogyni, és íly módon megfelelni neked. Egyszerűen meg akartam érteni az álláspontodat.
Egy évembe került, 365 nap kőkemény munkába. Közben végig tartottam magam az elhatározásomhoz: nem találkoztam, még telefonon sem beszéltem veled. Nagyon fontos volt eltávolodnom tőled, hogy valaha is közel tudjak kerülni hozzád. Kulcsfontosságú volt a pszichológusom tanácsa: ne azt kérdezd, ő miért nem szeret téged. Azt kérdezd meg, te miért nem szereted magadat? Mint oly sokszor életemben, ezúttal is az önszeretet és az önelfogadás volt a titok nyitja.
Miért volt olyan fontos nekem, hogy rendeződjön a viszonyunk? Hogy ne üljünk egymás mellett idegenként a családi asztalnál? Tudod, nekem nem sok megérzésem volt életem során. De azt tudtam, hogy egyszer lesz egy fiam. Aki rád fog hasonlítani. Ráadásul általa mi igaziból is rokonok leszünk. Nem akartam naponta puszilgatni egy arcot, amit szívből gyűlölök.
A következő év pünkösdjén látogattunk el hozzád újra. Megerősödve, tele önbizalommal léptem be az ajtón, talán fogytam is valamicskét. De nem ez volt a lényeg. Hanem az, hogy én ekkor már szerettem magamat. Nem tőled vártam azt, amit én nem tudtam megadni magamnak.
Forrás: magazin.traumhochzeit.com
Hamarosan azon kaptam magunkat, hogy egy kellemes kis olasz étteremben poharazgatunk, és hét év ismeretség után végre-valahára összetegeződünk. Innen pedig már nem volt visszaút. Pár hónap múlva megültük az egyházi esküvőnket, amin nem csak, hogy részt vettél, de még meg is táncoltattál. Nem állítom, hogy bizalmas atya-leánya viszonyba kerültünk, áh dehogy. Viszont az esküvő napjától nem fogadom el a kézfogást köszönésnek, engem tessék meglapogatni, az én családomban úgy szokás.
Egy évre rá következett a közös nyaralás, egy vitorláson utazgatva fedeztük fel Törökország rejtett öbleit. Ezért az élményért nem lehetek elég hálás neked. A fiaim születésével pedig nagyapaként is kiteljesedhettél. A tavalyi háromgenerációs biciklitúra volt eddigi életem csúcspontja, csak, hogy tudd! Pusztán ezért is megérte tizenegy évvel ezelőtt, pünkösdhétfőn mélyen magamba nézni.
Végre tiszta szívből le tudom írni: köszönöm, drága Apuka!
Nem angolból fordította, hanem saját maga élte át: Hovanyecz Teréz
Ha tetszett a cikk, ne fogd vissza magad, dobj egy lájkot és oszd meg másokkal is! Ha nem tetszett, oszd meg velünk! Színtiszta szórakozást pedig a Facebook oldalunkon találsz!
Kommentek