Háborítatlan szülésre készültem, sürgősségi császár lett belőle. Sebaj, gondoltam én, a lényeg úgyis az egészséges baba. Dehogynem baj, gondolta egy kedves ismerősöm. Neki szeretnék most üzenni.
“Biztos jól döntött az orvos? Tényleg indokolt volt a császár?”
Egyszerűen imádom ezt a kérdést! Én agráregyetemet végeztem, hello! A szülés csak annyira volt a tananyag része, amennyire azt a tehénistállóban szemléltetni tudta nekünk a prof. Na, az legalább természetes szülés volt! Nem úgy, mint az enyém! Hogy nem süllyedek el azonnal szégyenemben! És még én merek ezután anyaságról posztolni, meg a fiam szemébe nézni! Hogy bújdossak el, de azonnal!
Mentségemre szóljon, hogy eredetileg én is természetes szülésre készültem. Sőt, megkockáztatom, én voltam a világegyetem legfelkészültebb kismamája.
Papírom van róla, hogy:
Igen, jól látod, cseppet túltoltam a felkészülést.
Fotó: Kál Cecília
Csak éppen egyetlen aprócska dolgot felejtettem el a marha nagy készülődésben:
bizonyos dolgokat nem én irányítok.
Szerintem semmiféle ráhatásom nem volt arra, hogy a fiam a 41. héten még javában odabent dőzsölt, és esze ágában sem volt kibújni. Egy este viszont egyértelműen a tudtomra adta, hogy neki odabent már nagyon nem komfortos, és minden óra csak ront a helyzetén. Na, erre az esetre pont nem voltam felkészülve úgy hirtelenjében, a testem pedig nem tudta ilyen gyorsan követni az eseményeket. Ezért kellett a segítség. Nem, az orvosom nem várt az utolsó pillanatig. Bár csupán néhány perc alatt foszlott semmivé a gyertyafényes-operaáriás vajúdásról szövögetett álmom, akkor már csak egyetlen dolog számított: egészséges fiam szülessen.
És lőn. Egy óra múlva már ott pihegtünk az ágyikóban. Azt leszámítva, hogy idegrángások futottak végig a testemen a spinális érzéstelenítéstől, valamint a fiam inkább hasonlított egy morcos vénasszonyra, mint egy tündibündi kisbabára, én voltam a világ legboldogabb embere. Küldtem is az SMS-eket boldog-boldogtalannak. Például neked is, kedves ismerősöm! Miért nem írtam bele, hogy igazából császármetszéssel segítették világra az én gyönyörű, okos és egészséges fiamat? Nem tudom ma már. Talán, mert egyáltalán nem tartottam fontosnak. Elöntötte az agyamat az endorfin, meg a tény, hogy végre a karomban tarthatom életem legeslegnagyobb szerelmét.
Pár hét múlva egy délutáni séta alkalmával botlottam beléd az utcán. Megbámultad a fiamat, jól leszúrtál, amiért mertem neki cumit adni, majd felhívtad a figyelmemet, hogy túlöltöztettem a kicsit.
Én már mentem volna tovább, amikor te roppant indiszkrét módon a szülés mikéntjéről kezdtél faggatózni. Kb. két mondatban összefoglaltam a történetet, ott volt a karomban a happy end, minek ezt ragozni.
Te viszont megdöbbentél, és akkor hagyta el a szádat az ominózus mondat:
“Olyan boldog üzit küldtél, nem gondoltam volna, hogy császárral szültél!”
Sokszor eszembe jut ez a szemrehányás. És hidd el, már egy csomót gondolkoztam rajta, hogy mégis, milyen üzenet lett volna a helyénvaló. Talán valami ilyesmi?
Itt ülök a gyönyörű és makkegészséges fiammal a karomban, de rá se bírok nézni, mert nem azon a lyukon bújt ki, ahol illett volna…
Nem, nem. Semmi ilyesmit nem kellett volna írnom. Szerencsére van valaki, aki ebben a szituban nálam sokkal jobban meg tudja mondani a frankót:
Forrás: memegenerator.net
Ehhez én már igazán nem tudok semmit hozzátenni, úgyhogy maradok tisztelettel:
Hovanyecz Teréz, akinek azóta született még egy gyönyörű, egészséges, okos fia, és ki nem találnád: szintén császárral!
Ha tetszett a cikk, ne fogd vissza magad, dobj egy lájkot és oszd meg másokkal is! Ha nem tetszett, oszd meg velünk! Színtiszta szórakozást pedig a Facebook oldalunkon találsz!