Istenek ösvénye -tuti tipp túrázóknak

Szeretsz utazni? Szeretsz túrázni? És a kettőt együtt? Van egy ösvény az Amalfi-tengerparton, ami Agerolából visz Positanóba. Ha végigmész rajta, olyan élményben lesz részed, hogy azt unokáidnak is emlegetni fogod.

Amalfi? Az mi? Nem, nem Szabó Magda Tündér Lalájának egyik szereplője, hanem egy történelmi kisváros Nápoly alatt. Valaha csak hajóval lehetett megközelíteni, mert meredek partvidékre épült, de ma már autóbusszal is eljuthatsz oda.

Márpedig ha Amalfi környékén kirándulni és bámészkodni szeretnél, csak akkor bérelj autót, ha adrenalinfröccsre vágysz. Máskülönben tuti végigizzadod az utat a szűk szerpentineken, és a végén az anyósülésen ülőt kéredzheted, milyen volt a panoráma.

Helyi járattal Amalfiba

Maradjunk ezért annál az opciónál, hogy végül is a tömegközlekedést választod, ahogy mi is tettük. Ha Nápolyból indulsz, szállj fel a helyi hévre, és menj el Sorrentóba. Egyébként út közben leszállhatsz Pompeiinél vagy Herculaneumnál (de ez másik kirándulás témája). A távolság nagyjából akkora lehet, mint Budapest és Szentendre között. Sorrentóban keresd az Amalfiba induló buszt. Mivel minden turista ablaknál szeretne ülni, korábban érkezz, hogy legyen esélyed. Nekünk szerencsénk is volt, meg persze jól könyököltünk, ezért ablakhoz kerültünk.

Ezután közel egy órán át fogsz zötykölődni a Lattari-hegységben kanyargó szerpentineken. Ha nem félsz a magasságtól, élvezni fogod a látványt: a hegycsúcsok az ezer métert is elérik, és szinte a tenger hullámaiból törnek az ég felé. Egyszóval vannak szakadékok az út mentén. Nekünk is néha görcsbe rándult a gyomrunk. Főleg, amikor a szemből érkező autó miatt a busznak félre kellett húzódnia. De hát a helyiek ebben elég rutinosak, így végül szerencsésen megérkeztünk Amalfiba. A városra mindenképp szánj néhány órát. Rajtad múlik, mi a fontosabb, a városnézés vagy a túra. Mivel az ösvény Agerolából indul, egy újabb félórás buszútra fizethetsz be. Ha előtte marad egy-két órád, járd körbe a 13. században épült Szent András katedrálist és kóborolj egy kicsit a városka sikátoraiban.

A túra

Remélhetőleg a második út hegynek fel már meg sem fog kottyanni. Gondolj a célra: végigmenni az ösvényen. Sajnos, nem egyértelmű, melyik megállónál kell leszállni, ezért kérdezd meg a sofőrt vagy egy helyit (bár ha nem tudsz olaszul, az angollal nem biztos, hogy boldogulsz), vagy a többi turistát (hátha ők képben vannak). Mert a buszon lesznek ám mások is, akik a három órás túrára fenik a fogukat. Nekünk is akadtak útitársaink, egy egész csapat. Így hát Agerola főteréről úgy vágtunk neki a túraútvonalnak, mintha osztálykiránduláson lennénk.

Valószínűleg neked is lesz társaságod, de ettől ne ijedj meg, mert attól függően, ki mennyire bírja a strapát, az emberek szép lassan le fognak mellőled morzsolódni. Nincs is annál bosszantóbb, mint amikor nem tudsz elmélyülni a természet szépségeiben, mert valaki mindig ott liheg körülötted, hangosan beszél, fütyül, énekel, vihog, vagy egyenesen takarja a panorámát. Ez tapasztalat. De ha az elején kicsit megszaporázod a lépteidet, később ettől nem kell szenvedned.

A falut elhagyva eleinte úgy fogod érezni magad, mintha a badacsonyi borvidéken gyalogolnál: szőlők, teraszosan kialakított gyümölcsösök és kertek között visz a kiépített út. A tájékozódást táblák segítik. Egy idő után a megművelt földek a természetnek adják át helyüket. Erdőrészletek váltakoznak majd sziklafalakkal, mezőkkel, a mezőn örökzöld cserjékkel, kecskerágóval, virágokkal. Bennünket elvarázsolt a látvány: felettünk a szikrázó mediterrán nap, alattunk a csillogó tenger, és megannyi apró, fehér hajó, amelyek úgy táncoltak a hullámokon, mint a molnárkák a víztükrön.

Persze, minderre csak akkor tudsz figyelni, ha nincs tériszonyod, hisz az ösvény egyre inkább a szakadék szélén fut tovább. (de nem kell félned, maradj mindig a hegy felőli oldalon).

Bár az út elején néhol fakorlátok védenek a mélységtől, az egyre meredekebb hegyoldalon mind ritkábban tűnnek fel az ilyen biztos pontok.  Teljes hiányukat épp akkor realizáltuk, amikor a túra legnehezebb szakaszához értünk. Csak a sziklákba, ágakba, kiugró gyökérvégekbe kapaszkodhattunk, nehogy megcsússzunk a murvás talajon. Itt jegyezném meg, ha tűz a nap, magas a páratartalom, szívbetegeknek nem ajánlott ez a szakasz. Minden erőpróba ellenére megéri a botorkálás a hegygerincen át, mert a felbukkanó panoráma mindenért kárpótol.

Utolsó lépések

Miután a nehezén túl vagy, ülj le szusszanni a hegytető szélén, és gyönyörködj a messzeségben. Néhány perc láblógatás után az erőd is visszatér. Mi is ezt tettük. Közben megrökönyödve láttuk, a szemből érkező kirándulócsoportban gyerekek vannak. (Én azért meggondolnám, vigyek-e lurkókat magammal, épp a veszélyesebb szakasz miatt. De hát mindenki maga dönti el, nem szólok bele.) Mindenesetre mi újra megszaporáztuk lépteinket, annál is inkább, mert az út végre lejteni kezdett. Bár kezdeti lendületedből ekkorra már te is veszíteni fogsz, a táj szépsége és a gondolat, hogy Positanóban egy hideg limonádé vagy egy korsó sör lesz a jutalmad, felszabadítja utolsó erőtartalékaidat. És amíg a sörödre gondolsz, észre sem veszed, Nocelle határában jársz már, ami tulajdonképpen Positano része. De ekkor még korai örülni.

Az utolsó etap ugyanis tartogat meglepetéseket. Ezerhétszáz lépcsőfok vezet a partra. Jól tudja ezt egy limonádéárus is, aki az egyik ficakból kiabál majd utánad, mint egy szirén. Egyébként ez a hasonlat rímel arra a legendára, ami után az útvonal az Istenek ösvénye nevet kapta. A hagyomány szerint itt ereszkedtek le a görög istenek a tengerhez, hogy megmentsék Odüsszeuszt a szirénektől. Valahogy te is így fogsz leereszkedni a tengerhez, de a végállomáson nem Odüsszeusz fog várni, hanem egy árnyékos asztal üdítővel.

Írta: Födő Tamás

Ha tetszett a cikk, ne fogd vissza magad, dobj egy lájkot és oszd meg másokkal is! Ha nem tetszett, oszd meg velünk! Színtiszta szórakozást pedig a Facebook oldalunkon találsz!