Roppant sajnálatos az ország kettészakadása, a megosztottság. Sokszor egy családon belül is. De van még rosszabb: a teljes érdektelenség.
Vasárnap délután. Ülök egy kávézóban, várom a barátnőmet. Késik. Kisvártatva az asztalunkhoz csörtet, lehajítja a táskáját, ziláltan kezd magyarázkodni:
– Jaj, ne haragudj, alig találtam parkolóhelyet, na meg ez a szörnyű dugó, erre igazán nem számítottam így hétvégén. Le van zárva az egész környék, mert valakik már megint tüntetnek. Rémes!
– Tudod, kik tüntetnek és miért?
– Fogalmam sincs. Engem nem érdekel a politika. Híradót se nézek, híroldalt se olvasok. Úgyis mind manipulál.
– De szavazni azért szoktál járni?
– Hogyne! A szavazás állampolgári jogom!
– És kötelességed. A pártállásod nem érdekel, de…áruld már el, hogy döntöd el, kinek osztogatod a voksodat? Ecpec, kimehetsz, holnapután bejöhetsz?
– Hát, ha már így kérdezed…csak neked bevallom! Igazából én azt a tollpörgetős módszert alkalmazom, amit az egyetemen a feleletválasztós teszteknél, tudod…de nem beszélhetnénk másról?
Forrás: fitforfun.de
– Hogyne! Ahogy akarod! Mi van anyukáddal? Írtad, hogy kórházba került…
– Jaj, ne tudd meg! A műtét előtt közölték, hogy vigyünk be fáslit, mert nincs. Viccből kérdeztem csak, hogy Aspirin meg katéter nem kéne? Erre a a főnővér a nyakamba borult és azt suttogta: KÖSZÖNÖM!
– Hú, ez meredek! És látogatjátok minden nap?
– Hát, én igyekszem, de a bátyám még nem jutott be hozzá. Tudod, ő történelemtanár, de a fizetéséből nem tudja törleszteni a lakáshitelét, ezért másodállásban takarít.
– Ez kemény! És a nővéred? Ő nem megy be anyukátokhoz?
– Az Ica? Jaj, te nem is tudod! Már két hete Londonban pincérkedik. Egyedülálló anyaként csak így tudja támogatni a gyerekei tanulmányait.
– Hát igen, valószínűleg nem ő az első kétkezi munkás muzeológus az angol fővárosban. De az öcséd csak volt már anyukád betegágyánál?
– Hogy lett volna? Ki se látszik a melóból! Éjjel-nappal hajtják őket, hogy időre kész legyen a stadion!
– Na, nem is tudtam, hogy ennyire szereti a focit! De most azt mondd, veled mi van! Érzed még azt a furcsa nyillallást a derekadban?
– Igen, még mindig érzem, sőt, egyre rosszabb. A doki ki akart írni betegszabira, de tudod, hogy az nálunk nem szokás. Meg különben is, be se vagyok jelentve.
– Kellemetlen. Akkor nem olyan rózsás nálatok a helyzet. Gondolkoztál már azon, hogyan lehetne mindezen változtatni?
– Hát, még nem. Ugyan hogy lehetne?
– Esetleg felmerült már benned, hogy mindennek lehet egy hangyányi köze a – tudom, téged nem érdekel, de mégis – politikához?
– Oké, oké, lehet, hogy igazad van. De mit tehetek én, a kisember? Úgyis mindig a fejem felett döntenek!
– Igaz. De azt te döntöd el, hogy kik döntenek a fejed felett. A szavazás előtt nem árt egy picit tájékozódni, mert vannak, akik úgy forgatják a köpönyegüket, mint te a tolladat…
– Hú, most, hogy mondod! Te…szerinted tart még az a tüntetés?
– Talán a végét elcsíphetjük, ha jól kilépünk!
– Akkor lépjünk ki!
– Lépjünk ki! De előbb fizessünk! Ne viccelj Liza, tedd el a pénztárcádat! Én vagyok a soros!
Aki kihallgatta és lejegyezte: Hovanyecz Teréz
Ha tetszett a cikk, ne fogd vissza magad, dobj egy lájkot és oszd meg másokkal is! Ha nem tetszett, oszd meg velünk! Színtiszta szórakozást pedig a Facebook oldalunkon találsz!