Halogatni csúnya dolog. Pláne az ovis csoportpénz befizetését. Pedig nem is kötelező. Vagy mégis? A következő történetből kiderül!
A német szemérmes egy nép. Sokkal inkább, mint a magyar. Bár az ovis csoportpénz mindkét országban a szürkezónában mozog (értsd: tilos szedni, de szükség van rá, ezért szedik), a magyar oviban legalább beszéltünk róla. A szülői értekezlet végén körbejárt az SZMK-ás anyuka, mindenkitől beszedte az ezer forintot az adott félévre. Az óvónénik diszkréten félrenéztek. Nem volt kérdés, hogy mindenki ad és mindenki ugyanannyit.
Nos, Németországban, ahol immár második éve élünk, nem egészen így működik a dolog. Ebben a tartományban (Hessen) ugyanis az állami óvoda is pénzbe kerül, havonta 252 eurót perkálunk gyerekenként az alapellátásért. Ebben benne van a kaja is, egész napra. Viszont nincs benne az óvónénik és bácsik (mert itt ilyenek is vannak!) ajándéka. Ekkor jön a képbe a csoportpénz. Ennek a beszedésére a következő módszert eszelték ki: a szülők lezárt borítékban kapnak egy levelet az SZMK-ás anyukától. Ebben értesíti őket arról, hogy kéne egy kis pénz. Ez a mi esetünkben nyolc euró egy évre, vagyis szinte megegyezik az otthoni összeggel. A levélben külön kihangsúlyozza, hogy a pénz befizetése teljesen önkéntes és egyáltalán nem kötelező, cselekedjünk belátásunk szerint. Ha viszont úgy döntöttünk, hogy hozzájárulunk az óvónénik (és bácsik!) szerény ajándékaihoz, a gyerek nevével ellátott lezárt borítékban dobjuk be az összeget a külön erre a célra kihelyezett postaládába. Majdnem azt írtam, hogy urnába…csak ez nem anoním. Nagyon is jól tudják a végén, ki adott pénzt és ki nem.
Én feltétlen híve vagyok az ajándékozásnak, az óvodai dolgozók még itt, ebben a jóléti államban sincsenek túlfizetve. Szívesen kifejezem a hálámat karácsonykor, húsvétkor, év végén, no meg születésnapkor. De! Idén valami miatt megfeledkeztem a dologról. Amikor éppen eszembe jutott, akkor vagy nem volt nyolc euró apróm, vagy fehér borítékot nem találtam itthon. Halogattam, mint annyi minden mást. Egy nappal a húsvéti ajándékozás előtt kaptam viszont egy csetüzenetet, amely egy életre megtanította: halogatni csúnya dolog.
Álljon most itt a figyelmeztetés szó szerint, szerény fordításomban: “Kedves Anyuka! Adataim alapján arra a következtetésre jutottam, hogy Ön még nem fizette be a csoportpénzt. Igazán sajnálatos lenne, ha az Ön fiának a neve nem szerepelne a húsvéti ajándékot kísérő képeslapon. Gondolja meg! Ma még befizetheti! Üdvözlettel: K-né”
Olvasom. Pislogok. Nem értem. Immár közel harminc éve érintkezek a német nyelvvel és kultúrával, de ez még nekem is magas. Félreértem a helyzetet, vagy tényleg megfenyegettek? A férjemhez fordulok, született német, őt nem lehet megvezetni, majd ő megmondja. Szerinte jól értem. Ez majdnem olyan, mint a lófej a párnán, csak kicsiben. A képeslapról lemaradni nem jó dolog. Mert legközelebb esetleg a csoportképről marad le. Aztán a kirándulós buszról. Netán az életről…
Viszonylag kevés bennem a rebbelis gén, azonnal bedobtam egy tízeurós bankjegyet egy Ninjago-s borítékba és rohantam a dobozhoz. Kíváncsian vártam a fejleményeket. Nem is kellett csalódnom. Másnap – csupa szeretetből és hálából – kitették az üzenőfalra az óvónénik (és bácsik!) azt a bizonyos képeslapot. Amin frankón egyenként fel volt sorolva az összes ajándékozó gyerek neve. Ha legalulra is, ha macskakaparással is, de az is fel volt rá vésve, hogy JOSZIKA!
Én pedig egy életre megtanultam: halogatni csúnya dolog! Pláne az ovis csoportpénz befizetését…
Halogatta és írta: Hovanyecz Teréz
Ha tetszett a cikk, ne fogd vissza magad, dobj egy lájkot és oszd meg másokkal is! Ha nem tetszett, oszd meg velünk! Színtiszta szórakozást pedig a Facebook oldalunkon találsz!