Azért nem megyek TÜNTETNI, mert…

Ki gondolta volna, hogy 27 évvel a rendszerváltás után még mindig kérdés, mi legyen a vasárnapi progi: kirándulás, családi ebéd, vagy esetleg egy jó kis TÜNTETÉS?

Április 9-e, vasárnap délután. Az időjárás kegyes a magyar állampolgárokhoz, akik eldönthetik, mivel tölti szabadnapjukat. A történet itt véget is érne, ha egy olyan országban élnénk, amelyet még 1989-1990 fordulóján megálmodtunk magunknak. De mivel a valóság más, mint amit álmodtunk, a tisztes szórakozási lehetőségek mellé egy csapatépítő, véleménynyilvánító tevékenység is társul: TÜNTETÉS a CEU-ért. (Ami nem pusztán a CEU-ról szól, hanem a meg nem született demokratikus Magyarországról.) Sokan végül úgy döntenek, az utóbbi tevékenységet választják, mert talán most elég ember gyűlik össze, hogy komolyan vegyék őket. Ám a tüntetés mégsem éri el célját, a regnáló hatalom nem veszi komolyan azt a tömeget, amely békés formában nyilvánítja ki véleményét. Sőt, nem elég, hogy nem veszik őket komolyan, még meg is akarják őket bélyegezni. Mert azzal legalább egymásnak ugrasztható egy, két, több tábor. Sajnálatos módon, erről a mentalitásról, ami a megosztást, megoszthatóságot, megosztottságot, egymás hazaárulózását és pitiáner ügyekben való vérre menő acsarkodást jelenti, több évszázad alatt sem sikerült leszoknunk. Ilyen a magyar: irányítható, sőt mi több, irányítást elváró, önállóságtól, önálló gondolkodástól, építő kritikától, tettektől megriadó nép. Tisztelet a kivételnek. Ők vonulnak utcára a CEU-ért, az EU-ért, Magyarországért, önmagukért és a jövőért.

Ugyanakkor létezik egy jelentős réteg, amely csak egymás között mer zsörtölődni, puffogni. Titokban otthon, vagy a kommentelők között elbújva a közösségi oldalakon. Ez is sajátos magyar jellemvonás. Addig merész harcos, amíg védi egy kerítés. Jelen esetben vagy az anonimitás, vagy a virtualitás. Hisz minden kommentelőt csak nem fog elővenni a hatalom? De miért nem csatlakoznak az utcára vonulókhoz, miközben rendre elszólják magukat azzal kapcsolatban, mi minden nem tetszik nekik? Erre több indokot vagy ráutaló jelet is lehet hallani, látni. Az egyik legnépszerűbb magyarázat arra, miért nem mennek el egy kedélyes vasárnapi TÜNTETÉSre az, hogy hát fáradtak, nem érzik jól magukat, már van programjuk, nagyon el vannak havazva, egész nap a városban voltak, nem mennek vissza, majd legközelebb… Nyilván mind igaz állítás, és persze eközben önigazolás is. Meg is nyugodhatnak, nem tettek semmi rosszat. Csakhogy megmozdulni itt és most kell. Ez nem egy bármikor lejárható kupon, amit majd máskor váltunk be. Veszélyes játék Pató Pálosan tologatni a nyílt véleménynyilvánítást, hisz épp amiatt történik meg újra és újra, hogy elhalnak a TÜNTETÉSek.

Másfelől világosan látszik egy főváros-vidék megosztottság is. Míg az állampolgárok Budapesten többféle indokkal nem vesznek részt a megmozdulásokon, mert meg is tehetik, vidéken arról suttognak, az emberek meg vannak félemlítve. Ezt ilyen vagy olyan eszközökkel érik el: polgármestertől függ, kap-e segélyt vagy benne lehet-e a közmunkaprogramban, igazgatótól függ, maradhat-e az állásában, nagy hatalmú oligarcháktól függ, megvan-e még a gazdasága.. Ez a hozzáállás és jogos félelem egy valós demokráciában értelmezhetetlen lenne. De ez MAGYARORSZÁG! Van azonban egy másik vidéki közgondolkodás is: számos vidéki nyilatkozik úgy, hogy ő is szívesen tenne valamit a változásért, de vidéken csupa megvezethető, egyszerű lélek él, akiknek hiába magyaráznának, akik kizárólag a közmédiából és helyi lapokból értesülnek mindenről, fölösleges is próbálkozni meggyőzni őket a valóságról. És akkor még vidéki TÜNTETÉS megszervezéséről, lebonyolításáról nem is beszéltünk. Talán egy-egy nagyvárosban találkozni utcára vonulókkal, de nem ez a jellemző. Mindeközben az érvelés részben bukik, hisz ha csupa egyszerű lélek él vidéken, akkor akik ezt mondják, kicsodák és hol élnek? Talán csak nem vidékiek vidéken? A felelősség a kezükben. Más helyettük nem tudja felvilágosítani a félretájékoztatott állampolgárokat, más helyettük nem tud példát mutatni, más helyettük nem tudja mozgósítani a változást várókat. Csak együtt sikerül változtatni, mert sok lúd disznót győz!

Persze, jöhet az újabb érv: a vidékieknek mi köze a CEU-hoz? A CEU-nak mi köze a változásokhoz? Az összefüggéseket hosszasan lehetne boncolgatni, de egyszerűbb annyira hívni fel a figyelmet, hogy ha a CEU távolinak is tűnik számos állampolgár számára, a CIVIL SZERVEZETEK annál közelibbek. Mert ha CIVIL SZERVEZETEK nem vagy alig lesznek, de legalábbis nem tudnak majd olyan szabadon működni, ahogy eddig, majd a vidéken élő leszakadó rétegek is észre fogják venni hiányukat. Ma még el lehet dönteni, mi a fontosabb: elindítani a változást, vagy munka után bevásárolni, hazamenni, vacsorázni, és esetleg egy sör mellett megnézni a Borussia Dortmund – Monaco Bajnokok Ligája negyeddöntő mérkőzést…

írta: Födő Tamás

Ha tetszett a cikk, ne fogd vissza magad, dobj egy lájkot és oszd meg másokkal is! Ha nem tetszett, oszd meg velünk! Színtiszta szórakozást pedig a Facebook oldalunkon találsz!