TutiFrankó

“Anya, miért sírtál a ballagásomon?”

Anya rutinos versenyző, tisztában van az emocionális ingerküszöbével. Elsőszülött fia óvodai ballagására mégis kisminkelte magát. Hiba volt.

Drága Kisfiam!

Én becsszóra megpróbáltam kisírni magam otthon, szerettem volna Szedő Miklóssal karöltve dúdolni felszabadultan, hogy nekem már elfogyott a könnyem, én mindent elfelejtek könnyen! Dehát ismered a bolond szívemet! Az mindig a tiéd!

Ráadásul a könnycsepp is csak olyan, mint az Eötvös bohóc trombitája: van máááásik! És a végén minden igyekezetem ellenére is beteljesítettem József Attila sorait, mert hulló könnyem záporán át alig láttalak, drága kisfiam!

Közel építették a vízhez – mondja a német. Síró, picsogó, óvodába, de főleg a ballagási ünnepségre nem való – mondja a magyar. Egyáltalán mire fel ez a nagy zsebkendőáztatás? Ez a kényszeres szemnyomkodás és trombitáló orrfújás? Talán olyan megható volt a szertartás, amivel iskolaéretté avattak Téged az óvó nénik?

Igen. Ráadásul eszembe jutott pár dolog.

Eszembe jutott az a párbeszéd, amit a nőgyógyászommal folytattam kb. 10 hónappal a születésed előtt:

– Asszonyom, Ön sokat gondol a gyerekre?

– Hát igen, úgy naponta százszor.

– Szex közben is?

– Hogyne, főleg akkor!

– Azt nem szabad!!!

Eszembe jutott, ahogy a kád szélén kuporgok remegő kézzel, és máig a fülemben van az az indiánüvöltés, amivel keltettem apát. Hajnali öt volt, vasárnap, de ő egyáltalán nem bánta!

Eszembe jutott, amikor először hallottam dobogni a szívedet. Apával éppen azon  a napon ünnepeltük a 10. évfordulónkat!

Eszembe jutott, amikor először éreztem, hogy megmozdulsz a hasamban. Azóta tudom, milyen a pillangó szárnyának könnyed remegése.

Eszembe jutott, amikor elmentem egy komolyabb genetikai utlrahangra és ott közölték, hogy ez egy nagyon szép, egészséges kis…hatásszünet…fiú.

Eszembe jutott, amikor én eszemet vesztve rohantam be apukádhoz a munkahelyére, hogy ezt elmondjam neki.

Eszembe jutott, amikor a kiírt dátum után három nappal csípős kínai kaját hozott nekem apukád, mert már annyira szerettünk volna megismerni téged.

Eszembe jutott, amikor először a karomba adtak, és nekem az első gondolatom az volt: hello Dédimama!

Eszembe jutott, amikor először hangolódtunk egymásra úgy igazán, és te megfogtad a kisujjamat.

Eszembe jutott, amikor haza vittünk a kórházból és te 3 órán át üvöltöttél, én pedig Nutellát kanalaztam és azt mormogtam, hogy kérem vissza a régi életemet!

Eszembe jutott, amikor ugyanaznap este az öreg indián énekére megnyugodtál apa mellkasán.

Eszembe jutott, amikor éjjelente sétáltunk a félhomályos lakásban, és én azt mondogattam ütemesen, hogy láttam láttam lappantyút!

Eszembe jutott, amikor megtapsoltalak, mert végre sikerült hátról hasra fordulnod.

Eszembe jutott, amikor babaúszás után uzsonna közben először koccant a kiskanál az ínyeden.

Eszembe jutott, hogy felém tetted meg az első lépéseket, mert többszöri kérésedre sem adtam oda apa régi helikopterét.

Eszembe jutott, amikor először vittelek óvodába és az udvaron azonnal elgáncsoltak a nagyok.

Eszembe jutott, hogy néhány év alatt milyen bámulatosan sokat ügyesedtél és önállósodtál, idén már te segítettél beszoktatni a kicsiket.

Eszembe jutott, hogy délutánonként mindig ezen az udvaron vártál rám, ahol most ácsorgunk, virággal a kézben.

Eszembe jutott, hogy ma vagyunk itt utoljára együtt, és te már soha többet nem fogsz nekem integetni a csoportszoba ablakából.

 

Nekem ez most mind eszembe jutott.

Isten éltessen, drága iskolás nagyfiam!

 

Aki napok óta itatja az egereket: Hovanyecz Teréz

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!