TutiFrankó

“Te is kövér vagy, de legalább nem szerepelsz az újságban!” – beszól a főnök

Ha zsigerből gyűlöl a főnököd, ne reménykedj. Nem fog javulni a helyzet. Minden egyes napod vesszőfutás lesz, az idő pedig neki dolgozik.

Kedves ex-főnököm!

Már az állásinterjún is bunkó voltál velem, így komolyan meglepett, hogy felvettél magad mellé. Folyosói pletykákból tudtam meg: neked nem én voltam a kedvenc jelölted a marketing-asszisztensi pozícióra. A felettesednek viszont igen, ő pedig rád erőltette az akaratát. Pechemre.

Te az első naptól kezdve minden követ megmozgattál azért, hogy ne kelljen sokáig bámulnod a képemet. No, meg a gépemet. Bizony, jó mikromenedzser módjára minden egyes mozdulatomat figyelemmel kísérted, kommentáltad és kíméletlenül kritizáltad. Tehetted, pont ráláttál a helyedről a képernyőmre. Nem is volt eszement Facebook-ozás. “Szerintem az a diagram ne zöld legyen, hanem piros, vastagítsd meg a táblázatot, úgy mutatósabb….” Gondod volt rám, de komolyan. Még hálás is lettem volna érte, ha a javamat akarod. De te a vesztemre törtél. Pontosan tudtad, hogy csak idő kérdése, és beadom a kulcsot. Meg a felmondásomat.

Semmilyen eszköztől nem riadtál vissza. Képes voltál azt hazudni, hogy az én gépem lassú, fogadjam el. Majd, ha letelik a próbaidő, kapok gyorsabbat. Pontosan tudtad, hogy nem telik le. Röhögve figyelted a minden napi szenvedéseimet, a csigalassú ablaknyitogatásomat és azt, hogy az én munkaidőm rendszerint hat helyett este fél tízig tart. Végül egy jóakaróm szólt az IT-snak, aki szentségelve ugyan, de kicserélt egy apró pici kábelt és láss csodát! Villámüzemmódra váltott a gépem!

No, rajtad nem tudtam kifogni. Szaladtál a vezetőséghez árulkodni, hogy már három hete zajlik a betanításom, de még mindig nem vagyok önálló. Apropó betanítás! Rábíztál arra a kollégára, aki egy saját maga által kifejlesztett, de senki által el nem ismert módszert alkalmazott, s adott át nekem. Ő hamarosan távozott a cégtől, én pedig ott álltam, gyakorlatilag használhatatlan tudással.

Egyszer próbáltam beszélni veled. Mert én ilyen gyere, beszéljük meg típus vagyok. Kár, hogy te meg ilyen mondj fel, ha nem bírod ki velem típus vagy. Igazából csak arra kértelek meg négyszemközt, hogy ne káromkodj ordenáré módon minden egyes alkalommal, amikor belépsz az ajtón. “Megpróbálhatom! Aztán vagy sikerül, vagy nem!” – hangzott az építő jellegű kritikára feltétlenül fogékony főnök válasza. Hát, nem sikerült. Mondjuk, én voltam a hülye, újabb ütőkártyát adtam a kezedbe. Ettől fogva még mocskosabb dolgok ömlöttek a szádból. De annál is volt lejjebb.

Ebéd közben egyre gyakrabban telepedtél mellém, hogy válogatott gusztustalanságokat ecsetelve vedd el a maradék étvágyamat is (történeteid széles skálán mozogtak a HÉV-megállóban eregető férfitól addig a kutyagumiig, amibe munkába jövet léptél bele). Feltételezem, mindezzel valójában csak az elfogyasztott étel mennyiségét akartad limitálni, hiszen te azt szeretted, ha szép vékony nők vesznek körül. Az én súlyommal viszont egyszerűen nem tudtál megbékélni. Véleményedet nem is rejtetted véka alá.

Forrás: sueddeutsche.de

Egy péntek este történt. Én már bőven túlóráztam, éppen azért küzdöttem, hogy ne kelljen hétvégén is bemennem. Te akár haza is mehettél volna, de nem volt olyan szerencsém. Ráérősen lapozgattál egy bulvármagazint az asztalomnak dőlve, s mintegy passzióból, időnként kommentárt fűztél az olvasottakhoz. Kifejezetten sértette például a szépérzékedet, hogy kétoldalas portréinterjút közöltek egy – szerinted – túlsúlyos celebbel. Akkor hagyta el a szádat az ominózus mondat:

“Te is kövér vagy, de legalább nem szerepelsz az újságban!”

Látod, látod. Lépcsőházi gondolkodásban, meg csípős blogposztok írásában nagyon jó vagyok. De akkor és ott semmilyen szellemes riposzt nem ugrott be. Ami pedig eszembe jutott, az erősen szembe ment volna a “ne káromkodj!”-policy-vel, úgyhogy végül szépen csendben befejeztem a melót, kikapcsoltam a gépemet, hétfőn pedig benyújtottam a felmondásomat.

Végre valahára teljesült a vágyad, nem hiába öltél bele töméntelen kreatív energiát a kiebrudalásomba. Ezt az örömöt megadtam neked.

Búcsúzóul viszont hadd mondjam el, hogy a másik kívánságod nem teljesült. Nemes bosszút álltam: már többször is szerepeltem azóta újságban.

Most azt a cikket hoztam el neked, ami a legjobban fog fájni. Életmódváltó versenyen nyertem különdíjat a Nők Lapjától 2014-ben, akkor kapott le egy profi fotós. És nem, nem fogytam ám nádszálvékonyra, még bőven kimerítem a kövér nő az újságban című rémálmodat! Egészalakos fotóval ráadásul, nézd csak (aranyruhás csaj):

Minden jót, élj boldogan, és legközelebb csak óvatosan az önbeteljesítő jóslatokkal!

 

Aki párszor még szándékozik újságban szerepelni: Hovanyecz Teréz

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Julianna Kiss says: (előzmény @Véssey Tamás)

    Milyen igazad van! Az iromány alapján nemcsak a túlsúlyával lehetett a főnökének gondja…

  2. Agota Csiszar says:

    Tetszik, örülj, hogy megszabadultál tőle.

  3. Véssey Tamás says:

    Brrrr! Ezt miért kellett ránk erőltetni. Van még valaki defektes ebben az országban, aki nem írt nyílt levelet?


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!