TutiFrankó

Az ovis csoportpénz nem kötelező…vagy mégis?

Halogatni csúnya dolog. Pláne az ovis csoportpénz befizetését. Pedig nem is kötelező. Vagy mégis? A következő történetből kiderül!

A német szemérmes egy nép. Sokkal inkább, mint a magyar. Bár az ovis csoportpénz mindkét országban a szürkezónában mozog (értsd: tilos szedni, de szükség van rá, ezért szedik), a magyar oviban legalább beszéltünk róla. A szülői értekezlet végén körbejárt az SZMK-ás anyuka, mindenkitől beszedte az ezer forintot az adott félévre. Az óvónénik diszkréten félrenéztek. Nem volt kérdés, hogy mindenki ad és mindenki ugyanannyit.

Nos, Németországban, ahol immár második éve élünk, nem egészen így működik a dolog. Ebben a tartományban (Hessen) ugyanis az állami óvoda is pénzbe kerül, havonta 252 eurót perkálunk gyerekenként az alapellátásért. Ebben benne van a kaja is, egész napra. Viszont nincs benne az óvónénik és bácsik (mert itt ilyenek is vannak!) ajándéka. Ekkor jön a képbe a csoportpénz. Ennek a beszedésére a következő módszert eszelték ki: a szülők lezárt borítékban kapnak egy levelet az SZMK-ás anyukától. Ebben értesíti őket arról, hogy kéne egy kis pénz. Ez a mi esetünkben nyolc euró egy évre, vagyis szinte megegyezik az otthoni összeggel. A levélben külön kihangsúlyozza, hogy a pénz befizetése teljesen önkéntes és egyáltalán nem kötelező, cselekedjünk belátásunk szerint. Ha viszont úgy döntöttünk, hogy hozzájárulunk az óvónénik (és bácsik!) szerény ajándékaihoz, a gyerek nevével ellátott lezárt borítékban dobjuk be az összeget a külön erre a célra kihelyezett postaládába. Majdnem azt írtam, hogy urnába…csak ez nem anoním. Nagyon is jól tudják a végén, ki adott pénzt és ki nem.

Én feltétlen híve vagyok az ajándékozásnak, az óvodai dolgozók még itt, ebben a jóléti államban sincsenek túlfizetve. Szívesen kifejezem a hálámat karácsonykor, húsvétkor, év végén, no meg születésnapkor. De! Idén valami miatt megfeledkeztem a dologról. Amikor éppen eszembe jutott, akkor vagy nem volt nyolc euró apróm, vagy fehér borítékot nem találtam itthon. Halogattam, mint annyi minden mást. Egy nappal a húsvéti ajándékozás előtt kaptam viszont egy csetüzenetet, amely egy életre megtanította: halogatni csúnya dolog.

Álljon most itt a figyelmeztetés szó szerint, szerény fordításomban: “Kedves Anyuka! Adataim alapján arra a következtetésre jutottam, hogy Ön még nem fizette be a csoportpénzt. Igazán sajnálatos lenne, ha az Ön fiának a neve nem szerepelne a húsvéti ajándékot kísérő képeslapon. Gondolja meg! Ma még befizetheti! Üdvözlettel: K-né”

Olvasom. Pislogok. Nem értem. Immár közel harminc éve érintkezek a német nyelvvel és kultúrával, de ez még nekem is magas. Félreértem a helyzetet, vagy tényleg megfenyegettek? A férjemhez fordulok, született német, őt nem lehet megvezetni, majd ő megmondja. Szerinte jól értem. Ez majdnem olyan, mint a lófej a párnán, csak kicsiben. A képeslapról lemaradni nem jó dolog. Mert legközelebb esetleg a csoportképről marad le. Aztán a kirándulós buszról. Netán az életről…

Viszonylag kevés bennem a rebbelis gén, azonnal bedobtam egy tízeurós bankjegyet egy Ninjago-s borítékba és rohantam a dobozhoz. Kíváncsian vártam a fejleményeket. Nem is kellett csalódnom. Másnap – csupa szeretetből és hálából – kitették az üzenőfalra az óvónénik (és bácsik!) azt a bizonyos képeslapot. Amin frankón egyenként fel volt sorolva az összes ajándékozó gyerek neve. Ha legalulra is, ha macskakaparással is, de az is fel volt rá vésve, hogy JOSZIKA!

Én pedig egy életre megtanultam: halogatni csúnya dolog! Pláne az ovis csoportpénz befizetését…

Halogatta és írta: Hovanyecz Teréz

 

Címkék: , ,

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Kis Virág says: (előzmény @cvitamin)

    Úgy látom, gondjai vannak a szövegértelmezéssel. 🙂 Nem tudom, miből következtetett az “öntömjénezésre”. 😀
    Mondandóm lényege csupán az, hogy ha valakinek nincs kedve, ideje, netán “nem ilyen módszerrel kívánja megtámasztani a gyermekét”(huh, minő rosszindulatú feltételezés ez öntől!) legyen szíves tisztelettel viseltetni mások munkája iránt. Mert ha mások is hasonló habitussal állnak a teendők elé, mint ahogyan azt ön is teszi, senki, de senki nem mer majd tenni a közösségért, a gyerekekért. Örüljön inkább annak, hogy ez a teher sem az ön vállán van, mások szívesen megteszik az ön gyermekéért (is).
    Bár vitathatatlan, hogy tétlenül kritizálni sokkal egyszerűbb.
    Szép napot!

  2. Kedves Kis Virág!
    Olvasva a blog írója elleni kirohanását, nem értem a miértjét. Az anyuka leírta a vele történt, egyáltalán nem egyedi esetet. Nem “trendiből”, hanem a valóságnak megfelelően fejezte ki nemtetszését az egyik szülő neki írt felszólítás miatt. Azt sem értem, hogy miért fényezi itt magát mint a közösségért mindent feláldozó anyuka. Gondolom, senki nem tartott pisztolyt a fejéhez, hogy vállalja el ezt a társadalmi munkát. Saját tapasztalataim alapján én sem tudnék ezekről a nyüzsgő, nyomulós szülőkről sok szimpatikus esetet felsorolni. Bizonyára vannak szülők, akiknek ez a tevékenység örömet szerez, azért vállalják ezt a tisztséget és nem panaszkodnak. Vagy érzésem szerint vannak olyan, magukat nagy áldozatot hozónak beállító anyukák (és ezt is tapasztaltam), akik kicsit “megtámasztják” a gyerkőcük előmenetelét az érdemjegyeket illetően. Tisztelet a kivételnek! Ilyennel azonban még nem találkoztam, de remélem ők is sokan vannak! Nem hiszem, hogy a blog írója a fotelben terpeszkedik és onnan osztja az észt. Gondolom, hogy dolgozó, gyerekeit nevelő családanya, aki nem szolgált rá az ön által leírt, elmarasztaló kritikára.

  3. Mannácska Manna says:

    A csoportpénzt Magyarországon nem az óvónők ajándékára szedik, hanem azért, mert az önkormányzati fenntartású óvodák nem adnak elég eszköz,pénztt ahhoz, hogy a gyerekek tudjanak rajzolni, ragasztani, festeni, szép dekorációval barátságossá tehessék az óvónők a csoportszobát és az ünnepekre tudjanak ajándékot adni az óvodásoknak.
    A magyar óvónők nincsenek ennyire megbecsülve a szülők részéről, tisztelet a kivételnek.

  4. Imre Mészöly says:

    Teljesen egyetértek, ami nem kötelező, az szabadon választható! De! Ahogy olvasom, itthon is ez a módi, (bár a név felírásáról nem írt és ez mentő körülmény) vagyis “ott” azért mégiscsak elviselhetőbb, miután még nem költözött “haza”.

  5. Kis Virág says:

    Manapság trendi az SZMKs szülőket szidni. persze szigorúan a kényelmes fotelben elnyújtózva.:-)

    Egyszerű ez, fel kell tápászkodni a fotelból és jelentkezni kell kedves blogger, hogy jövőre szívesen elvállalod ezt a tisztséget. Bizonyára te sokkal-sokkal jobban fogod ezt ellátni. Csak akkor leszel mérges, ha néhány trehány, feledékeny szülő még a magántitkárának is tekint a sok tennivalód mellett, naptár helyett te emlékeztesd őket a tennivalókra.

    Majd írd meg, hogyan esett neked, amikor hasonló kritikákat fogalmaznak meg feléd, miközben te TESZEL a közösségért, ők pedig a fotel kényelmében csak kritizálnak. Mert mindig lesz olyan, akinek semmi sem jó, de a kisujját nem képes megmozdítani a gyerekekért.

  6. Ön fiatal anyuka, nem tudja még, hogy mi vár egy szülőre a gyermek ballagásának és szalagavatójának lebonyolítása körüli cirkuszban. Hosszú lenne sztorizgatni a fenti, kötelező eseményekről, hiszen két fiam és két unokám is érintett volt az egyébként örömteli rendezvényekben. Természetesen nagy viták előzték meg a ruhaválasztásokat, ami fiúknál még talán nehezebb valósítható meg, mint a “herceg kisasszonyoknál.” Csillagászati összegért megszavazták a pocsék öltönyöket, (soha többé nem bújt bele egyik fiam sem!) majd a fiú unokámnál ugyanez történt. Vittük a Vöröskeresztbe, hátha jó szolgálatot tesznek még valakinek. Leányunokám jövőre érettségizik, de már februárban le kellett foglalni a szalagavató helyszínt és tervezik a ruhákat, melyekre előleget kellett befizetni. Esküvői ruha stílus, divattervező segítségével és a tánctanárról még nem is szóltam. Elérzékenyülök, ha a saját tablóképemet nézegetem, na, nem a szépségem és a fiatalságom miatt. Arra gondolok, milyen szépek lennének a mai lányok a matrózblúzban, szolid sminkkel.
    Továbbiakban is figyelemmel kísérem majd az oldalt, érdeklődő és nyitott vagyok mindenre. Egy időben én is írtam történeteket, többek között “Falbontás Berlinben” c. Sok oldalon megjelentek írásaim. 1990-ben bontottuk a családommal mi is a Falat, azóta kétszer jártunk Berlinben.
    Szép, vidám napokat kívánok!
    Katalin

  7. TutiFrankó says:

    Köszönöm tartalmas hozzászólását, nagyon tanulságos volt olvasni. Számomra az az igazán érthetetlen ebben a történetben, hogy miért nem elegendő, ha simán ráírják a képeslapra, hogy Maci csoport. Minek írják le egyenként a neveket?
    Egyébként beszéltem az esetről több német anyukával, kivétel nélkül mindenki felháborodott az üzeneten. Ebből gondolom, hogy nem kulturális különbségről van itt szó, hanem egy túlbuzgó SZMK-s szülőről. Nyilván akkor is befizettem volna, ha simán emlékeztet az elmaradásra.
    Én is szép napot kívánok Önnek, megköszönöm, ha időnként felkeresi az oldalunkat! Igyekszünk érdekes bejegyzéseket alkotni!

  8. cvitamin says:

    Kedves Teréz Anyuka!
    Gondolom, nehezen hihető Önnek, amit most írok.
    Már nagymama korban vagyok, lassan az unokáim is felnőttek. A nagyobbik gyermekemmel Budapesten, egy un. “protekciós” oviban szinte hasonló eset történt – 43 évvel ezelőtt. Én akkor nem tehettem volna ezt szóvá, hiszen nagy nehézségek árán, segítséggel, (szinte kegyet gyakorolva!) vették fel a fiamat az oviba. Nem volt pardon, kölcsön kellett kérnem, hogy a fiam le ne maradjon a csoportképről és az óvónők szeretetteljes öleléséről. Olyan ez, mint a hálapénz. Nem kötelező, de mégis mi kötelezőnek tartjuk, hogy adjunk a jobb ellátásért. Szomorú, szépen megírt történetet osztott meg velünk. Szép napot!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!